K report

Sokoldalú, akár egy gömb

2009. augusztus 30. - klarky

Ford Fusion használtautó teszt

Amikor autócserére került a sor viszonylag gyorsan kialakult bennem a kép, hogy nekem bizony ilyen autó kell. A döntéshez nagyban hozzájárult az is, hogy pár alkalommal sikerült elmennünk síelni a Tátrába, és míg mi szerencsétlenkedtünk a sok cuccal egy „hagyományos” autóval, addig a parkolóban irigykedve figyeltem hogy pakolnak ezekbe a kis masinákba.

 

Miután a típus megvolt, hosszas keresés kezdődött, mely szerint legyen már a ráncfelvarrott változat, minimum elektromos ablak, tükör, légkondi, ABS stb. legyen benne és ne legyen több két-három évesnél. (Az árat azt most hagyjuk is, mert minél inkább szűr az ember, annál inkább rájön, ha jót akar, fel kell adni valamit az álmaiból.) Na most, ilyen autó nem volt sehol, ha pedig igen, akkor majdnem elkérték érte egy akciós új árát.

 

Egy szép tavaszi nap volt, amikor a helyi Ford kereskedőhöz betérve két, gyakorlatilag új autó álldogált új gazdájára várva. Mondhatni szerelem volt első látásra.

Itt gyorsan meg is ragadnám az alkalmat, hogy azok számára, akik idegenkednek a bemutató autóktól írjak egy-két bíztató szót. Először is nem szabad elfelejteni, hogy ezek az autók végig (1 év 2 hónapos volt mikor megvettem) márkakereskedés tulajdonában voltak, azaz, én úgy vettem, hogy első gazdája vagyok. Miután a kereskedésé volt és arra használták, hogy érdeklődőket vigyenek vele egy-két körre, ill. 1-2 napra csereautóként kiadják végig gondosan szervizelve volt, a szervizkönyv pedig vezetve (gondolom a szervizelés elemi érdekük is, hisz egy rossz műszaki állapotú autóval csak nem járatják le magukat a potenciális vevők előtt). Azt hiszem, nem kel magyarázni, hogy ez azért biztonságot jelent, arról nem is beszélve, hogy papírral igazolták ki, mikor, hány kilométerrel vitte el utoljára az autót, mikor hozták vissza és mennyi volt akkor az óra állása. Ez a második megnyugtató dolog, ebben az órapörgetős világban.

 

Miután beláttam, hogy egy végig szervizelt, igazolt kilométeróra állású autóval olyan rosszul nem járhatok (plusz természetesen megkaptam a hátralévő gyári garanciát 2 éves koráig, egy aktuális szervizt ingyen (18600-nál a 20000-est megcsinálták, így oda sem kellett vinnem), egy évre kifizetett teljesítmény adót és mindenféle papírmunkát egy nap alatt szintén ingyen, a kereskedő tenyerébe csaptam és spórolva jó 600 ezer forintot az újhoz képest elhoztam az autót.

 

Összességében amit el lehet mondani róla, hogy imádni való, még olyan helyzetbe nem kerültem vele, hogy kicsi lett volna, vagy valamit ne tudtam volna elhozni vele, ami az autó belső variálhatóságát dicséri. Természetesen megvan a 1/3 – 2/3-ad arányban dönthető hátsó ülés, de ezen túlmenően ennek a jobb első ülése is dönthető oly módon, hogy mind az ülőlap, mind a hátlap előre csuklik, így további hatalmas helyek nyerhetők. Mellesleg a jobb első üléslap alatt tároló rekesz van, ami az üléslap előre billentésével hozzáférhető. Rekeszből egyébként számtalan jutott mindenhova, a műszerfal és környéke tele van résekkel, fiókokkal, tárolókkal, amik esetenként ajtóval vannak elzárva a kíváncsi tekintetek elöl. 

 

Az autó kellően magas építésű és ez értendő az ülés helyzetére, – így jól rá lehet látni a forgalomra –, és értendő az autó hasára is, mely magasabban van, mint egy átlag kompakt, így a járdaszigetek, bakhátak nem okoznak neki gondot, jön-megy mint egy tank. Egyébként a futómű igazán példás, mondhatni bolond biztos, gyönyörűen követi a kormányzott kerék által kijelölt ívet, a kormány szolgai módon, közvetlenül engedelmeskedik a vezetői akaratnak. Alapesetben 15 colos kerék van rajta (egyesek a 17-est is berakják alá) és a 195/60R15-ös gumik vidáman nyelik az úthibákat.

 

Az extralista igazán bőséges, van 2 légzsák, elektromos ablak, tükör (melyek fűthetőek is). Az ABS szintén széria, van 4 hangszórós CD (sajna mp3-at nem játszik le, de aux bemenete van, úgyhogy egy kábel kivezetéssel PDA-ról, mp3 lejátszóról szólhat a zene) és olyan finomságokra is gondoltak a mérnökök, hogyha csak az első ablaktörlő megy és a kocsit rükvercbe teszi az ember, akkor magától beindul a hátsó is, hisz „gondolja”, hogy tolatni fogunk és ahhoz nem árt ha lát is az ember. Szintén ablaktörlős trükk, hogy ablakmosás után a kocsi töröl párat, majd megáll a lapát, vár egy kicsit és a fentről lecsorgó folyadékot még egyszer magától letörli.

 

A Fresh felszereltségi szinttől jár a digitális klíma és az én példányomba még a kormányhoz kapcsolva távirányító is került, mellyel az audio rendszert lehet irányítani.

 

Az én autómhoz könnyűfém felnit nem adtak megvételkor, de a Vaterán sikerült beszereznem egy sérülésmentes gyári készletet, úgyhogy most már mind a nyári, mind a téli gumiszettnek külön felnije van. Apropó gumi. Az autóhoz nyári gumiként Continental ContiEcoContact EP gumit adnak, amit sokan szidnak mert állítólag gyorsan fogy és zajos. Én ezt eddig nem vettem észre, lehet, ha egyszer más márkára cserélem feltűnik majd a különbség. Télire Hankook Icebear W440-es garnitúrát kapott az autó, ami kiváló ár/teljesítmény aránnyal büszkélkedhet, én nagyon meg vagyok elégedve vele.

 

 

Ami a motort illeti, az 1.4-es erőforrásból 80 LE áll a rendelkezésünkre. Nem mondom, hogy egy erőmű, ezzel biztos senki nem fog gyorsulási versenyeket nyerni, de jól mozgatja a kicsit magas karosszériát. Mondjuk úgy, hogy elég, akinek meg kevés vegye az 1.6-s benzinest vagy a dízelt, az biztos jobban húz. A fogyasztás 3 emberrel, légkondival autópályával és várossal 6,5 liter. Szerintem ez korrekt, városban sem megy ettől sokkal feljebb nem túl nehéz lábbal hajtva.

 

A hibalistát nézve szerencsére nem számolhatok be sok mindenről. A legnagyobb baja az volt, hogy a jobb hátsó lámpa párásodott, azt garanciában megcsinálták. Vannak idegesítő dolgok, de ha az ember tudomásul veszi, hogy ez egy átlag autó és nem egy Rolls Royce, akkor együtt lehet vele élni. Az egyik ilyen, hogy nekem valami állandóan zörög. Hol innen, hogy onnan, előjön valami, amit mire kitalál az ember, hogy mi lehet, máris jön a következő. A másik, hogy bár mindenhol azt mondják, hogy az autónak különösen merev a karosszériája padkára felállva, hepe-hupás úton haladva a hátsó ajtóknál bizony nyikorog, érezni lehet, hogy dolgozik a szerkezet. Nekem ez sem tetszett az elején, de már megszoktam, különösen azért, mert netes fórumokon majd mindenki erre panaszkodik.

 

Egyesek az akadozó váltót is meg szokták említeni, de nekem ilyen bajom még nem volt vele. A váltó rövid úton jár, ha nem bele akarjuk tenni a sebességbe, hanem hagyjuk, hogy a helyére csússzon, akkor zökkenőmentesen teszi a dolgát. Max. olyan szokott előfordulni váltó ügyben, hogy elsőre nem veszi be a hátramenetet, de egy dupla kuplunggal ez mindig orvosolható.

 

Visszatérve egy gondolatnyit a futóműre: ahogy már mondottam volt kellemes szerkezet, nem dől, nem ijesztget erős kanyarban sem. Hátul merev tengelye van, ez esetenként előny, más esetben viszont hátrány. A független hátsókerék-felfüggesztés jót tenne az autó futási karakterisztikájának, de sajna ebbe az nem került. Amit hibaként megtudnék említeni futómű ügyben az az, hogy nincs kellően elszigetelve a karosszériától, azaz ha az ember belerongyol egy kátyúba, vagy átmegy egy hosszanti úthibán, hát bizony tudni fog róla, mert ahelyett, hogy elnyelné az autó, az kíméletlenül a tudomásunkra hozza a dolgot. Erre fordíthattak volna kicsit nagyobb figyelmet a mérnökök, hisz már sok autóban ültem, de ennyire direkt információkat az út állapotáról még sosem kaptam.

 

Más baját, gondját még tényleg nem tapasztaltam, korrekt kis szerkezetnek tűnik műszakilag. Remélem sokáig így is marad és sok-sok közös kilométer van még előttünk. Nekem feltétlenül csillagos 5-ös.

 

Ajánlott link: www.fusionklub.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr31348500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.03.27. 01:41:00

Üdv.Én csak azért félek az ilyen bemutatóautóktól, mert hogy a sok hülye "sz@rok rá, nem az enyém" típusú ügyfél (kíváncsi vevő vagy csereautós márkatárs egykutya) meghajtja hidegen, üveghangon, belevágja a gumikat a kátyúba, megfüstöli a kuplungot; "hisz ennek bírnia kell" és mindjárt lehet hogy el is olvadt az árelőny.És a hibákra meg egy két év után csodálkozik rá az ember, hogy hogyan mehetett ez tönkre.Ne érts félre nem azt mondom, hogy veled is így történt, csak én valahogy ódzkodom...de lehet csak paranoia.Használd örömmel a gépet!

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.03.31. 13:19:16

@geegee: Igazad lehet, de az a nagy helyzet, hogy ezt nem tudod elkerülni még akkor sem, ha a szalonból épp most gurítják ki neked a még fóliás autót.

Nem tudhatod, hogy a gyár udvarán, a hajóba/vonatba beállva vagy a kikötőben, esetleg az importőr telephelyén mit csinálnak az autóval.

Nem kevés legenda kering olyan szalonautókról is, melyek leestek a kamionról kijavították, átfújták és eladták null kilométeresnek. Sajna bármit veszel abban mindenben benne van a kockázat. Autónál ez különösen igaz, hisz egy drága, sérülékeny műszaki dologról van szó...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.03.31. 23:56:40

Na ja, persze, ez igaz.Mondjuk ha ezt közlik is az ügyféllel, és adnak rá kedvezményt az értékcsökkenésre, akkor rendben is van.Csak ezt el szokták felejteni valahogy.Mondjuk én új autót átvenni lehet, hogy szigorúbb feltételekkel lennék csak hajlandó, mint mondjuk egy használtat.De legalább is ugyanannyira megnéz(et)ném.Festékvastagság mérés és minden, ami csak lehet, játszana.Plusz atombiztos szerződés jó ügyvéd által megcsináltatva az utólagosan kiderülő dolgokra.De lehet, hogy inkább külföldön venném meg, ahol alapból sokkal normálisabban megy minden.Vagy maradnék a használtnál...
süti beállítások módosítása