K report

Mikor táncol a Wunderbaum

2010. május 15. - klarky

Ma kora délután újabb közösségi élménnyel gazdagodtam, ugyanis a miskolci Media Markt parkolóházában hangnyomás, kipufogó hangossági valamint autó-szépségversenyt rendeztek.

 
Véletlenül vetődtem arra, nem terveztem, hogy felkeresem a rendezvényt, de azt kell, hogy mondjam, igazán megérte a dolog. Teljesen laikusként egyáltalán nem ismertem a szabályokat, de azt hiszem az számomra ennyiből is megállapítható volt, hogy ez a hangnyomás-versenyzés a világ egyik legértelmetlenebb dolgai közé tartozik, de valahogy mégis jó, összehozza az embereket és, hogy mást ne mondjak lehet rá komplett iparágat alapítani, ami gondolom elég jól jövedelmez.
 
Külső szemlélőnek a verseny nagyjából annyi, hogy beáll két autó egymás mellé, beraknak egy-egy érzékelőt az utastérbe, majd ~50 Hz frekvenciát ráküldenek a hangberendezésekre, aztán azt nézik fél perc alatt melyik szól nagyobbat. Első halásra egyszerűnek tűnik a dolog, de aki látott már ilyen megmérettetést érdekes dolgokkal szembesülhetett. Én még sosem vettem rész ilyenen, úgyhogy jöjjön néhány szubjektív tapasztalás:
 
-         Először is: aki azt hiszi, hogy ezek az autók valami méregdrága járgányok – már ami magát az autót, mint körítést illeti – az nagyon-nagyon téved. Ezek nem garázs mélyén féltve őrzött közlekedési eszközök, amiket csak vasár- és ünnepnapokon vesznek elő. Á, dehogy, ezek olyannyira hétköznapi kocsik, hogy bárki simán elsétálna mellettük a Tesco parkolójában egy hétvégi bevásárlás alkalmával, megmerem kockáztatni, nagyrészük kifejezetten rossz állapotban van és a benne lévő hangcucc értékesebb, mint maga a kocsi.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Nem épp szalonállapot, pedig a felsőbb osztályban indultak, ami a hangot illeti
 
-        Aki ez idáig azt hitte, hogy egy hangosan muzsikáló autóban vannak hangszórók, csipogók és mélyládák, az most ezt elfelejtheti, hisz ez már egészen más dimenzió. Ezekben a kocsikban nem mélyládák vannak, hanem mélyszekrények. Megdöbbentő, hogy emberek miket tesznek a hátsó üléssor helyére.
 
 
-        
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Na ide rakd be a Klippan kanapét!
 
-   Ha valaki anno járt fizikaórára, és még arra is emlékszik netalán, amit a hangról tanult, az itt most élőben is megtapasztalhatta az ott elhangzottakat. Komolyan mondom, tiszta Öveges professzor-féle szemléltetés, amikor odabugáznak a rendszernek. A srácok olyannyira komolyan veszik a dolgot, hogy egyetlen elkóborló hanghullámot sem engedélyeznek amikor mér a műszer. Az autót körbeállják, nyomják az ajtókat veszettül (gondolom, hogy a tömítések még jobban tömítsenek) és általában valaki még a szélvédőre is ráül biztos, ami biztos alapon.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Nem, nem azért mert már csak ott volt hely...
 
-        És a hang. Hát kérem szépen az, hogy az ablaktörlőnek nincs maradása szélvédőn az egy dolog. Az, hogy a kocsira aplikált szárnyak rezegnek, az egy másik. De az, hogy képes egy 20 éves malacorrú kombi Passat karosszériája kihasasodni a hangnyomástól, hogy kvázi membránként mozog a tetőlemez, az azért már felhúzza egy hétköznapi ember szemöldökét.
 
Egyébként ilyenkor zene nincs, egy morgó hang van csak, ami nemcsak az autót, de a komplett parkolóházat megremegteti. A verseny párosan zajlott, a gyengébb mindig odébb állt, és jött a helyére a kihívó. (Illetve a következő pár, de mindig csak a győztesek juthattak a következő fordulóba.) Nem volt sok induló, de azért pár kategória összejött és lehet mondani, hogy nemzetközi volt a mezőny, mert jöttek szlovákok is és az egyik cég demoautója lengyel volt.
 
Mikor mindenki sorra került és lement a verseny jött a muzsikálás, demozás. Na kérem szépen, ezt úgy tessék elképzelni, hogy 3-4 autó kupacba állt elindították a zenéket és ami a csövön kifér. Hát a Fast and Furious pakolójeleneteit tessék vizionálni, de olyan hangosan, hogy az szó szerint fáj.
           
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Nem Bentley-k, nincsenek marsalbotok, szőrös kabátok és kerekseggű lányok, de azért jó
 
Igazából persze ennek ily módon nincs értelme, ezek az autók nem hétköznapokra készülnek, senki nem hallgatja 152 dB-el a Sean Paul Press It Up-ját, de arra jó, hogy egy-egy ilyen rendezvényen mosolyt csaljon a közönség arcára. Mert mosoly az volt bőven. Igazi szent őrültek ezek a fiatal srácok, és hát mindenkinek van valami dilije. Ők ebbe ölik a pénzüket és inkább ebbe, mint piába vagy drogba.
 
A verseny végeztével kihirdették az eredményeket, átadták a díjakat (sajnos a szépségversenyen és a kipufogó hangossági versenyen csak pár autó indult) majd egy önjelölt rapper (szerintem eltévedt a Megasztár vagy az X-Factor válogatásról) acapella nyomott valami ritmikus költeményt, de ez inkább már csak afféle ráadás, meglepetés volt (konkrétan a szervezők sem tudtak előzetesen a produkcióról) majd a kíváncsiskodók lassan szállingózni kezdtek hazafelé.
 
Szép volt, jó volt, kicsit nagyobb promóval, még több indulóval még jobb lehetett volna. Talán jövőre!
 
További fotók:
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr472005708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása