Ma délután ügyes-bajos dolgom bonyolítása során épp az Auchan benzinkútja mellett mentem el. Gondoltam, ha már erre járok, teszek egy kis naftát az autóba, ha nem is sokat, de valamennyit ezzel is lehet fogni.

 

A kúton viszonylag sokan voltak, minden kútoszlop foglalt, először egy, majd kicsit később mindkét fizetőhely működött. Az autók egykedvűen soroltak cipzár alakzatban a kasszához, a többi autós, míg szabad/kifizetve jelet nem kapott a kútfej türelmesen várt.

 

Az autót félig tankoltam (fizu még kicsit odébb van) majd én is lassan gurulva vártam a soromra.

 

Épp a fizetőhelyre értem, amikor odasétált egy nő az ablakhoz - épp elém – majd fel se nézve annyit mondott:

 

-          A kettes lesz…

 

Hírtelen köd ereszkedett a szemem elé, az ablakot lehúztam, majd a következőt halottam a kasszás néni felöl:

 

-          A kettes kút még meg sem tankolt!

 

A körülmények alapos ismertetése megkívánja, hogy elmondjam, az út ezen szakasza egy sávra szűkül, bal oldalon egy konténer, elöl egy sorompó, jobb oldalt beton sávelválasztó.

 

Miután egyszerűen nem értettem a szituációt, kiszóltam:

 

-          Úgy őszintén, ha én itt állok, míg nem fizettem, hogy akar kiállni?

 

Erre a nő mellém sétált, majd így szólt:

 

-          Nem akarok kiállni, de én két autót tankolok!

-          Két autót tankol? És egyedül van, egyedül vezeti őket?

-          Igen!

 

Mire én:

-    hát ez fantasztikus lehet, de mondom: én jövök ha nem baj.

 

Nem, tessék csak, majd az autóm mellett elsétált.

 

Kedves olvasó! Ezt érti valaki? Mit akarhatott ez a szegény szerencsétlen?

 

 

2.       jelenet: a kereszteződésben

 

A fenti sokkot még fel sem dolgozva hazafelé indultam. Délután fél öt körül járt az idő, belváros, csúcsforgalom, dugó. A Búza tér irányába, a Gömöri felüljáró után a balra kanyarodó sávba soroltam, előttem egy korom fekete Seat Leon. Két sáv tömve gördül a Búza tér felé, mi a kanyarodóban állunk a lámpa zöld jelzésére várva, mellettünk szintén két sáv, a városból kifelé menők kiszolgálására.

Egyszer csak a lámpa zöldre vált, a forgalom megindul. A Seat sofőrje jó vezetőként kirakja az indexet balra, elmegy az 5 sávos út közepéig majd megáll. Én kis híján hátulról belerongyolok, egy határozott mozdulattal a kormányt jobbra rántom, elhaladok mellette, majd visszanézek. Emberünk nem volt rest. Ő úgy gondolta, hogy a legnagyobb dugóban, egy öt sávos út kellős közepén állva megvárja, míg mindenki elhalad dolgát intézve, és ő, az első adódó alkalommal visszafordul a felüljáró alá befutó út irányába, ahová egyébként innen elképzelhetetlen a haladás.

 

Nem értem. Valami baj lehet velem. Azt hiszem, nem vagyok elég modern. Nem nőttem fel a feladathoz, nem értem az új idők szavát. Nem tudom befogadni az „erősebb kutya b@szik” gondolatmenetet. Életképtelen vagyok. Ez most már biztos…