K report

És ez nem vicc…

2012. március 14. - klarky

A legutóbbi munkahelyem egy kutatóintézet volt, s mint ilyen helyen elég sokféle gondolkodású, mondhatni különös tudósember is megfordult. Az egyik idősebb kollégám egyszer azzal állt elő, hogy projektet kellene generálni azon célból, hogy csináljunk olyan szobakerékpárokat, melyek alkalmasak arra, hogy áramot állítsunk elő használatuk által. Szerinte ez egy remek ötlet, nappal úgysem nagyon kell áram, este pedig, amikor hazatér a ház apraja-nagyja azok felváltva tekerhetik a biciklit, lesz áram, sőt (!), járulékos hozadékként még azt is felemlegette, hogy a testmozgás miatt egészségesebbek lesznek a lakók plusz a túlsúlyra sem lesz többet gondjuk.

Akkor persze ezen mi jót nevettünk, legyintettünk egyet, majd ráhagytuk az öregre logikusnak tűnő, de nem túl életszerű ötletét. Álmomban nem gondoltam volna azt, hogy 2012-ben, Magyarországon, az Európai Unióban ez a lázálom a valóságban is testet fog ölteni. Mátraverebélyen ugyanis akkora a szegénység, hogy az atv-ben bemutatott riportfilm tanulsága szerint az emberek jobb híján így oldják meg az energiaigényüket, hisz sokuknál évek óta nincs áram mivel a számlákat fizetni nem tudják.

Lássuk a riportot:

  

Mikor megláttam ezt a kis filmet azonnal eszembe jutott idősebb, tanult kollégám ideája, de ami rosszabb az az, hogy volt neki még egy zseniális ötlete és az is felsejlett bennem.

Egy másik alkalommal ugyanis azt találta ki nagytiszteletű munkatársam, hogy felállítva a kecske energiamérlegét szerinte bizonyítható az, hogy eme háziállat a táplálkozása során bevitt tápanyag feldolgozása során olyan hatékonysággal dolgozik, hogy a bevitt takarmány energiamennyiségétől sokkal többet ad le testhő formájában, plusz ne felejtsük el azt sem, hogy eközben még tejet is termel. Mi ebből a tanulság? Nem lenne hülyeség a lakószobákba kecskéket állítani és azzal fűteni, hisz az mennyire hasznos és olcsó már.

Na, amikor anno ezt a felvetését meghallottam szó szerint lefejeltem a klaviatúrát, szénné röhögtem magam, hogy ez a 2000-es évek elején bárkiben komolyan felmerül. Pedig benne de.

Megnézve a fenti videot kezdek aggódni. Mi lesz, ha próféta volt az öreg???

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr54316065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.03.14. 15:24:49

A kecskés dolog működhetne ha nem a levegőn át adnánk a hőt - a minimális fizikatudásom szerint a levegő hőszigetelő.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.03.14. 16:30:17

@Katamori: Hát nem tudom. És akkor a radiátor hogy működik?
süti beállítások módosítása