... avagy egy 3D-s autómodell születése

Van úgy, hogy előveszek egy darab papírt, egy ceruzát, leülök az asztalomhoz és csak bambulok. Aztán elindul a kéz, a ceruza vonalakat karcol az üres lapra, a vonalakból élek lesznek, az élek felületeket feszítenek, amit grafitpor árnyékol.

Aztán a lapot félre teszem és elfelejtem…

Máskor, másnap újból előveszem a vázlatom és hozzáteszek vagy elveszek valamit, átalakítom. Másodjára sosem tetszik igazán a művem, valamit mindig módosítanom kell rajta, de az sem lehetetlen, ha maga az ötlet jó akár a nulláról elkezdem elölről az egészet immár valamifajta koncepció mentén haladva. Ha jó a terv a végletekig hajlamos vagyok csiszolni, szinte soha nem mondom azt, hogy kész.

Egy ideje az arra alkalmas kezdeményeket beszkennelem és digitalizáló táblával tovább alakítom. Nem rossz eszköz, hatékony segítője a rajzolónak, de egy sima digitábla nem az igazi. Gyönyörűen lehet vele árnyékolni, nyom nélkül módosítani, színezni és torzítani, de ahhoz, hogy igazán mestere legyen az ember a dolognak rettentő sokat kell gyakorolni. Az igazi profik a stúdiókban nem is szimplán a táblát használják. Táblát, de az a tábla valami egészen másról szól.

A legutóbbi időkig idáig terjedt a tudományom, de mindig arra vágytam, hogy az elképzelésemet a virtuális valóságba is átültethessem. És most megtörtént a dolog. Addig túrtam a netet, addig olvastam és néztem tutoriálokat, hogy belefogtam. A tanulás véget nem érő és nehéz folyamatára időt szánva lassan formálódott a dolog, míg egyszer csak ott állt előttem a drótváz, az „agyagmodell” amit kedvemre forgathattam a térben. Majd 2 hétig minden nap hozzátettem valamit a testhez, mígnem az nagyon lassan haladva kezdett autó formát ölteni. Hihetetlen érzés volt megtapasztalni, hogy ezt én csinálom, csak rajtam múlik, hogy hogy fog kinézni. Kezemben volt a „gyurmakés”, amivel hol elvettem pár vertex-et, edge-t, poligont és face-t, hol meg hozzáraktam.

Mire kb. 70 fázison keresztül vergődve eljutottam oda, hogy azt mondtam mehet a render látszólag megoldhatatlan problémával szembesültem. Kiderült, hogy az általam használt 3D-s modellezőszoftver tényleg csak modellezésre való, az bizony egy pre-rendernél többre nem képes. Kerestem, kutattam az alkalmazásokat, de rá kellett jönnöm, hogy egy valódi képalkotó alkalmazás a., irgalmatlanul drága, b., hiába is lenne nekem olyanom az én gépem erőforrása dedikált videokártya hiányában kevésnek bizonyulna a feladat elvégzésére.

Tekintve, hogy nem vagyok az a feladós típus addig törtem az agyam, míg rájöttem mit kell tennem, cselhez folyamodtam. Az eredmény? Talán nem is lett olyan rossz:

(Az általam kreált modell a Citroën legendás kisárusszállítójának a HY –nak állít emléket. A keresztségben az én verzióm a Cëkkër nevet kapta, mely egyrészt utal annak áruszállító mivoltára, másrészt a fémszínű, egész a hátsó ajtó közepéig tartó tetőív – melynek a hátsó traktuson kifejezett aerodinamikai funkciója van - egyfajta fület formál, ami összekacsint azzal, hogy a háziasszonyok leghűségesebb bolti kísérőinek is van füle. Ezen túlmenően szerintem igazán franciás a hangzása is, ami így a pöttyös „e” betűvel írva még vicces is.)

És, hogy hogyan tovább? Ezzel a fázissal azt hiszem végére értem egy folyamatnak, mondhatom, hogy gyerekkori álmom váltottam valóra. Nincs más hátra, mint sokat-sokat gyakorolni, csiszolni a tudást és soha nem megelégedni. Akkor esetleg célba érhet az ember, és majd ha megnövök, talán tényleg autótervező leszek! :-)

Figyelem: A posztban szereplő összes rajz és kép a szerző saját alkotása, azok részben vagy egészben történő felhasználása, lemásolása kifejezett hozzájárulás hiányában szigorúan tilos!

Note: All drawings and all of the pictures in this post are the own creation of the author, so using or copying them without the expressly contribution of the author is strictly prohibited!