K report

Zip’s Brewhouse, Miskolc

2012. augusztus 06. - klarky

Hosszú szervezkedés után a hétvégén végre eljutottam Miskolc legújabb és kétségkívül legmodernebb sörözőjébe a Zip’s-be. Mélyebb elemzésbe a hely keletkezéséről, működéséről, hogy miért pont itt és miért pont most, stb.-stb. nem mennék bele (akit érdekel az elolvashatja itt, vagy épp itt) inkább néhány személyes észrevételt osztanék meg a helyről, mit tapasztaltunk, hogy éreztük magunkat.

zip.JPG

fotó: player.hu

A legfontosabb dolog, - különösen nagyobb tv-s sportesemények idején – hogy asztalt foglaljunk előre, hisz legelső próbálkozásunkkor ezt kihagytuk és sörcsapolós asztalhoz nem tudtunk ülni. Pulthoz, sima asztalhoz bármikor kaphatunk helyet bejelentkezés nélkül is, de a helyben épp az a trüváj, hogy az ott főzött sört mindenki magának csapolhatja.

Ha asztalunk van, az alapvetően 2 helyre szólhat. Az egyik fajtánál a városra esik szép kilátás, a másiknál a sörfőző üzemre. Tekintettel arra, hogy a várost mondhatni ismerem direkt örültem, hogy az asztalunk a sörüzem mellé szólt. Látnivaló egyébként ezen kívül is akad a helységben, hisz mindenfelé tv-k és hatalmas kivetítők vannak felszerelve amerre a szem csak ellát, amin vagy sport megy, vagy ha épp nincs semmi izgalmas esemény a csatornákon, akkor – esetünkben legalábbis – koncertek mennek, de olyan hangminőségben, hogy az egyik ismerősöm viccesen rá is kérdezett, hogy Bon Jovi ugye itt zenél a sarokban? Baromi jól szól minden, így sem képben, sem hangban nem maradhatunk le semmiről.

A hely elfoglalásakor az asztalhoz rendelt személyes pincér egy érintőkijelzős kütyüvel unlockolja a sörcsapot (egyébként az esetleges rendeléseket is ebbe veszi fel) és kezdődhet a móka.

A sörcsapok szintén színes érintőkijelzővel bírnak, lehet rajta látni az aktuális sörfajtákat (egyszerre 4 van, áruk 100-140 FT/dl), az elfogyasztott mennyiségeket (2 tizedes pontossággal), de van súgó a csapolás módjáról, infót lehet kérni a helyről, gombnyomással asztalhoz lehet kéretni a pincérünket sőt, ha megtetszik a másik asztalnál egy szép lány, (állítólag) át is lehet üzenni az ő kijelzőjére. A csap alá különböző söröspoharak vannak kikészítve a sörfajtáknak megfelelően, de van pohármosó is, úgyhogy nem kell aggódni, váltáskor nem fognak keveredni az ízek.

A sör friss és finom, a sor a klasszikus pilzenitől indul és a sötétebb és erősebb ale-k felé (pulttól egyébként más fajtát is lehet kérni) tart.

Amire még kitérnék, az a vizes blokk. Van egy olyan dilim, hogy egy vendéglátóhelyen a legkisebb helységet fel kell keresnem – mondjuk sörözés közben egyenesen muszáj : -) – hisz ha az rendben van, akkor nagy valószínűséggel más helységek tisztaságát sem érheti szó. Nos, panasz itt sem lehet semmire – sőt – tisztaság, mozgásérzékelős lámpa, automatikusan induló lágy zene, infrás szappanadagoló, airblade rendszerű kézszárító, egyszóval minden van. Pazar.

Hosszan tényleg nem ecsetelném a helyet, hisz megtették már előttem mások, néhány észrevételt azonban megosztanék.

Elképzelhető, hogy mi voltunk ügyetlenek, de az állás után megnyitott sorcsapokból hosszú ideig csak hab jött. Ezzel nem is lenne különösebb baj, ha nem számolná ezt is a fej a többihez, így ez a része nem túl gazdaságos a dolognak. Mentségükre legyen szólva, hogy egyik alkalommal észre is vette a pincér a hanzli aránytalan mennyiségét és mondta is, hogy nyugodtan öntsük ki az egészet, lenullázza a számlálót. Ez nagy-nagy pozitívum volt.

Furcsálltam, ha minden ennyire digitális és felhasználóbarát, hogy lehet az, hogy a csap csak az összesített fogyasztásokat tudja mérni, azaz nem lehet beállítani neki, hogy az egyes vendégek fogyasztását külön kezelje. Én elhiszem, hogy egy kisebb társaságnál ez nem gond, de van pl. egy nagy sarokasztal is, ahol legalább 15 ember elfér, hogy annál hogy számolják ki, hogy ki mennyit csapolt el sem tudom képzelni.

Hasonlóan egyszerű lenne megcsinálni azt is, hogy a pillanatnyi számla összegét lekérhesse az ember. Miért nem végez el a rendszer egy egyszerű szorzást? Furcsa, na.

Ezen apróságok nem jelentenek nagy problémát (leszámítva a habot, mert az se nem finom, se nem gazdaságos), inkább a kényelmet és a technika további fölényét hirdethetné a megoldásuk, ha egy v2.0-ás szoftverbe ezeket is beletennék.

Összességében tényleg elégedettek voltunk és csak remélni tudom, hogy a magas színvonalat mind a kiszolgálás, mind a hely, mind a felszolgált javak tekintetében tartani fogják. A hellyel nem egy klasszikus pub atmoszféráját kínálják Miskolc belvárosában, hanem egy igazi hightech üzemet minimalista enteriőrrel, sok krómmal, üveggel, fémmel, ami más, mint a megszokott, de talán épp ez benne a jó.

zip_2.JPG

fotó: player.hu

Mit is mondhatnék a végére? Eddig úgy tartották, ha valaki igazi, eksztatikus meccshangulatú várost szeretne látni Magyarországon, annak hazai DVTK találkozó idején Miskolcra kell jönnie. Most kiegészíthetjük ezt azzal, hogy egy jó sörért is érdemes ide látogatni. Esetleg kombinálni a két dolgot. Úgy az igazi!

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr244698289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása