K report

Legendás emberek híres mondatai az autóipar világából

2012. december 13. - klarky

Folytatva kalandozásunkat az autózás történelmében a következőkben megidéznék néhány megkerülhetetlen személyiséget a szakterületet érintően, akik a maguk idejében velős gondolataikkal formálták a jövőt, vagy épp hökkentették meg kortársaikat. Ezek közül némelyek elgondolkodtatóak, mások viccesek, de tény, hogy nem maradtak volna fenn az elmúlt évtizedekben, ha nem jelentenének valamifajta igazságot, bölcsességet. Lássuk tehát.

henry_ford.jpgA sort kezdjük talán Henry Forddal (1863-1947), aki úgy lett egy ma is működő autógyár alapítója, névadója, hogy valójában semmi köze nem volt sem családja, sem iskolái révén a gépjárműgyártáshoz. Mikor az ifjú Ford sok-sok kilincselés után az 1900-as évek elején végre forráshoz és támogatásokhoz jutott, hogy megvalósíthassa terveit egyből egy akadállyal találta szembe magát, ami nem volt más, mint a Selden-féle szabadalom. Ezen szabadalmat a Licencelt Autógyárak Amerikai Szövetsége védte ahová Ford hosszú éveken keresztül kérte felvételét, de azt mind ahányszor elutasították arra való hivatkozással, hogy a Ford Motor Co. nem autógyár, csak egy egyszerű összeszerelő üzem. Henry Ford ekkor így vélekedett:

„Ha nem tudod meggyőzni őket, akkor le kell győznöd őket.”

Az eredmény? Hosszú évekig elhúzódó, a Selden-féle szabadalmat megtámadó jogi procedúra, melynek végén, 1911-ben győzelmet aratott cége ezzel megszabadítva az amerikai autógyártást legsúlyosabb béklyójától.

Köztudott, hogy Henry Ford – azon túl, hogy a fentiek szerint igen akaratos és az álmaiért harcoló ember volt – nevéhez nem egy tett köthető, melyeknek egyetlen célja volt: autót adni az átlagembernek. Ezen célnak rendelete alá cége teljes tevékenységét, vezette be pld. az alkatrészek és gyártási metódusok szabványosítását és a Ford üzemben hozták létre az első sorozatgyártó sorokat is, melyeken az első népautó, a Ford T Modell gyártása folyt. Őszintén szólva ezt az autót nem komplikálták túl a korabeli mérnökök, viszont arra a célra amire szánták tökéletesen megfelelt. A gyártás során a fő szempont az alacsony ár és a nagy darabszám volt, így a külsőségekre sem igen adtak. Ki ne hallotta volna már a legendás iparos akkori mondását:

„ A vásárló bármilyen színt választhat, amennyiben az fekete!”

1915 és 1925 között ugyanis csak un. japán fekete színben gyártották és árulták a T Modelleket, hisz ez a festék olcsóbb volt a többinél.

Henry Ford azonban nem volt elfogult saját gyártmányaival kapcsolatban, figyelte és – olykor – csodálta is a konkurencia termékeit. Különösen közel állt szívéhez egy olasz autógyár, melyre vonatkozóan így vallott:

„Valahányszor egy Alfa Romeo halad el előttem megemelem a kalapom.”

john_dodge_1.jpgTermészetesen nem csak Ford figyelte a konkurenciát, hanem a konkurencia is figyelte a Ford Motor Co. tevékenységét. Henry kortársa, bizonyos John Dodge szintén autóipari vállalkozást futatott de „kollégájával” szemben ő inkább a jó minőségű, magasabb felszereltségű autók gyártását szorgalmazta. Tisztában volt vele, hogy a T Modellek nem feltétlenül felelnek meg mindenkinek és – mai szóhasználattal élve más piaci rést keresve – ő a minőségibb autógyártás felé fordult bízva abban, hogy lesznek, akik ezért hajlandóak magasabb árat megfizetni. Mikor John Dodge-ot arról faggatták, mégis miért vágott bele az autógyártásba csak ennyit válaszolt:

„Gondoljon arra a rengeteg Ford tulajra, akik egyszer majd igazi autót szeretnének.”

lee-iacocca.jpgAzt gondolom, valahol a két vélemény közt lehet az igazság különösen akkor, ha Iacocca Lee szavai jutnak az eszembe. Fent nevezett úriembert azt hiszem nem kell bemutatni azoknak, akik pl. egyetemi tanulmányaikat közgazdász-hallgatóként folytatták, hisz ott vezetéselméletből vagy vállalat-gazdaságtanból biztos felmerült a neve. Ő volt az, akinek nagyon sokat köszönhet a Ford (pld. részt vett a Mustang megalkotásában, de kereskedelmi vezetőként is aktív részese volt a cég sikerének), majd átkerült a Chryslerhez és mindössze heti egy dolláros fizetésért őket is kihúzta a csávából. Ha valaki nem tudná, annak elmondom, hogy neki köszönhetjük pld. a Chrysler Voyagert, ami kategóriateremtőként úgy született, hogy a haldokló céghez kerülve kötelezte a mérnököket, hogy csináljanak egy új autót – lehetőleg olyat, ami még nem volt – de ehhez minimális fejlesztést eszközölhetnek, azaz menjenek be a raktárba és a már meglévő alkatrészek közül válogassanak. Az ötlet annyira bejött, hogy a Voyagert vitték, mint a cukrot és sokáig a cég egyedüli eladható terméke volt, mellyel szorosan összefüggött a neve. Iaccoca tetteit egyetlen gondolat vezérelte, amit még a papájától tanult:

„Gyárts eladható autókat, a többit felejtsd el!”

Mélyen magunkba nézve biztosak lehetünk abban, hogy minden gyártó így gondolkodik, az persze már kérdés, hogy ami a fejlesztés stádiumában jó ötletnek és eladható autónak tűnik piacra kerülve hogyan fog muzsikálni.

Maradva az Amerikai Egyesült Államokban ejtsünk szót egy bizonyos James Packard és Alexander Winton nevű urakról. James Packard és bátyja William csengőket, dinamókat és lámpákat gyártottak a XIX. sz. második felében. James korán felfigyelt az egyre inkább elterjedő újfajta közlekedési eszközre az autóra, így 1898-ban vásárolt is egy Winton nevű automobilt. Alig néhány hónap használat után Jamesnek számos problémája akadt a szóban forgó járművel kapcsolatosan, így elhatározta, hogy visszaviszi azt a gyárba és megfogalmazza észrevételeit. Alexander Winton, mint névadó és gyártulaj egyáltalán nem volt kíváncsi Packard véleményére, így annyit mondott neki, hogy

„Ha ennyire okos, akkor jobban teszi, ha saját maga is autógyártásba fog.”

Packard megfogadta a tanácsot és autógyárat alapított, mellyel célja mindvégig az volt, hogy megszorongassa a Winton műveket. Talán nem kell mondanom, a Packard gyár jócskán túlélte a Wintont…

Itt jegyezném meg, hogy hasonló történet Ferrucio Lamborghini és Enzo Ferrari kapcsán is gyakran kerül emlegetésre, de nagy valószínűséggel az a sztori nem igaz, illetve ha volt is ilyen eset az nem pontosan így történt.

james_ward_packard_and_ alexander_winton.jpg

James Ward Packard és Alexander Winton

John Packard nevéhez egyébként még egy meglehetősen vicces idézet csatolható. Az automobil fejlődésének korai szakaszában a gyártók örültek, ha az általuk fejlesztett egy, max. két hengeres motorok tartós, megbízható működésre voltak képesek. Később, a teljesítmény növelésének gyakorlatilag egyetlen módjaként a gyártók a hengerek számát növelték állandó jelleggel, ezzel 8-10-12, vagy még több hengerrel ellátott monstrumokat állítva elő. Packard ebben nem nagyon hitt, ő bőven beérte az egyhengeres motorokkal is, így egyik alakommal így beszélt:

„Két henger egy autóban olyan, mint két farok egy macskán.”

Jelen kijelentés ismeretében némiképp megmosolyogtató, hogy 1915-ben, a Packard gyár készítette el a világ első, nagysorozatban gyártott V12-es motorját.

caroll_shelby.jpg

Most ugorjunk egy kicsit az időben és idézzük meg egy pillanatra Caroll Shelby, legendás autóépítő és autóversenyző szellemét, aki épp ez év májusában távozott az örök versenypályákra, hogy olyan általa konstruált autók mormogását hallgathassa az idők végezetéig, mint a Shelby Cobra, Shelby Mustang, Shelby Daytona, Ford GT40 vagy épp a Dodge Viper.

Shelby az autók féktelen teljesítményhajszolásában hitt, nem ritkán épített 900, 1000 LE-s autókat, de valahogy elsősorban a motorok erejére, mint a karosszéria formájára koncentrált munkája során. Egy alkalommal így vallott:

„Csak az foglalkozik a légellenállással, aki nem tud elég erős motorokat építeni!”

Hogy is mondjam csak: a mondanivaló átjött, értem én és még akkor is tisztelet illeti a mestert, ha történetesen ebben nem volt 100 %-ig igaza.

colin_chapman.jpg

Az autóversenyzés/autóépítés vizeire evezve ejtsünk szót egy másik legendáról, Collin Chapmanről is. Ha lehet mondani a jó versenyautó megépítéséről szóló receptet ő megint más aspektusból állította össze. Úgy gondolkodott, hogy a jó eredményeket az szavatolja, ha a versenyautó semmiféle felesleget nem cipel magával a futamra, nincsenek felesleges súlyok, túlméretezések, a tankban a futam végére egyetlen csepp benzin se marad, mert ha marad, akkor az azt jelenti, hogy a többletet hiába cipelte a kocsi, azzal csak értékes ezredmásodperceket veszített. Ezzel kapcsolatos álláspontját a következőképp foglalta össze:

 

„A jó versenyautó a célba érkezést követően szétesik.”

Azaz, ha ez az általa idealizált eset bekövetkezik, azzal bizonyítva látszik, hogy a kocsi pont annyi terhet cipelt és annyira volt méretezve, amennyire a verseny megnyerésére szükség volt. Se többre, se kevesebbre. Máshogy fogalmazva egy másik mondását idézve:

„A teljesítmény növelése csak az egyenesekben tesz gyorsabbá. A tömeg csökkentése viszont mindenhol."

ettore_bugatti_200.jpg

 

A sportkocsiknál maradva következzék a megemlékezés sorában Ettore Bugatti, aki nem csak a versenypályákra készített autókat, hanem főként tehetős vevők számára „utcai” autókat is sorozatban gyártott. Egyik alkalommal egy ismeretlen vásárló azzal kereste meg a gyártulajt, hogy jó-jó, meg szép az autó, de egy nagy baj van vele: hidegben rettenetesen nehezen indul. Ettore erre a következőket válaszolta:

 

„Ha megengedhet magának egy Bugattit legyen pénze fűtött garázsra is.”

Szép gondolat, ugye?

barenyi_bela_200.jpg

 

A gyűjtemény végéhez közeledve jöjjön egy magyar vonatkozású visszaemlékezés, amely Barényi Béla zseniális konstruktőr, az autóbiztonság pápájának nevéhez kötődik. A történelemkönyvek szerint Barényi amikor munkára jelentkezett a Mercedes Benzhez állásinterjún vett rész, melyen egyfajta őszinteségi rohamként azt találta mondani arra a kérdésre, hogy miért is szeretne náluk dolgozni, hogy

 

 

„Uraim! Mert maguk mindent rosszul csinálnak.”

A válasz bár meghökkentő és némi pökhendiségről tanúskodó nem váltott ki negatív érzelmeket a felvételiztetőkből, sőt, azonnal felvették az ifjú mérnököt. Ma már tudjuk, hogy Barényinak igaza volt. Nélküle sem a Mercedes, sem a Volkswagen nem lenne ma az ami, több, mint 2500 szabadalma révén büszkén viselheti az autóipar halhatatlanjainak járó kitüntető címet.

Zárásként jöjjön egy olyan idézet, mely nem személyekhez, hanem egy országhoz, nevezetesen Japánhoz köthető és egyfajta szemléletmódot, világhoz való hozzáállást tükröz. A korábban meglehetősen zárkózott életet élő szigetország az 1800-as évek végére sokkal nyitottabbá vált a világ dolgai iránt. Az ország fiataljai elözönlötték Európát és Amerikát, céljuk nem volt más, mint tanulni és ellesni a különböző módszereket és technikákat, hogy azokat felhasználva és tökéletesítve iparukkal meghódítsák a világot. Jelmondatuk, melynek szelleme talán még ma is kísért akkoriban ez volt:

„Tanuljunk a barbároktól, hogy le tudjuk győzni őket!”

Ha belegondolunk abba, - és most csak szigorúan az autóipart vizsgáljuk – hogy mit tettek a japán gyártók az amerikai piaccal, nyugodt szívvel kijelenthetjük: nagyon megtanulták a leckét.

forrás: player.hu, totalcar.hu, wikipedia, Négyesi Pál: Autóenciklopédia, oldtimer-info.hu, mercedestalalkozo.hu, saját gyűjtés

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr114962470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása