K report

Álruhás chilis bab

2014. március 28. - klarky

Megmagyarázom. Az úgy volt, hogy a napokban felgyúlt bennem a szokásosnak nevezhető „Mit kéne főzni?” típusú kérdőjel, amikor arra jutottam, hogy chilis babhoz lenne kedvem. A hűtő és a beépített szekrény tartalmát átbogarászva viszont konstatáltam, hogy az alapanyagok viszonylag hiányosan állnak a rendelkezésemre, ami fix pontnak volt tekinthető az a darált hús volt, viszont minden másért a bolt felé kellett volna vennem az irányt. Mivel egyrészt lusta voltam, másrészt meg éhes helyettesítő termékek után néztem, és azokat összeválogatva kreáltam ezt a remek kis fogást.

A babot lencsével pótoltam, a kukorica helyébe a sárgarépa lépett, míg a Chili con Carne alapot a Bolognai alap váltotta és tada.wav, ez lett belőle.

Elkészítése igazán gyerekjáték, lássuk a folyamatot dióhéjban. Egy közepes hagymát megpucoltam, apróra vágtam és egy löttyintésnyi olajon megdinszteltem. Én most is, mind mindig tettem alá egy kis felkockázott szalonnát is, nekem az olyan alkotója az ételeknek, mint másnak a só, már –már fűszerként használom majd minden sós ételhez.

Ezt követően rátettem a két nagy maréknyi darált húst és azt lesütöttem, közben sóztam, borsoztam, és mindenféle zöldfűszerrel megtámogattam: ment hozzá csipetnyi oregánó, bazsalikom, de tényleg mindegy, ami van otthon.

Mikor ez is megvolt hozzátettem a felkarikázott répát, a lencsét majd kisvártatva a vízzel elkevert bolognai alapport. Összekevertem és lefedve lassú tűzön főztem, míg az egész kicsit beűrösödött, ill. míg a répa is megpuhult. (A lencsével különösebben nem foglalkoztam, hisz volt itthon egy doboz konzerv lencse, az meg van főve, szinte csak össze kellett melegíteni a többi komponenssel, természetesen ha valaki száraz lencsével dolgozik, az készítse elő, mert mire itt megpuhul a többi elemnek annyi, tuti szétfő minden.)

Amikor úgy gondoltam, hogy a répa már pont jó (nekem fog kemény) levettem a tűzről és ízlésesen kitálaltam, lágy kenyérrel perfekt kis egytálétel kerekedett belőle.

lencsés bolognai.jpg

Ha nagyképűen akarnék fogalmazni azt mondanám, hogy ez afféle kreatív konyha volt, ha meg degradálóan, akkor azt, hogy afféle kollégista kaja lett belőle. Végső soron teljesen mindegy, hogy minek nevezzük, a lényeg, hogy finom volt, gyorsan meglett és garantáltan jól is lehet tőle lakni. Egy próbát mindenképp megér, ha vannak otthon eltérő elemek érdemes azokkal is kísérletezni. Jó főzőcskézést!

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr55883035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása