K report


Ajándék

2010. november 20. - klarky

Azt hiszem két ember kapcsolata sok mindennel jellemezhető. Vannak dolgok, melyeket a szeretet kimutatása érdekében ideig-óráig meg lehet játszani, fent lehet tartani látszatot, el lehet hitetni a másikkal, hogy fontos nekünk, aztán hogy ez valóban így van-e , azt majd eldönti az…

Tovább

(Talán) e francia hozta idén az őszt

  Ady: Párisban járt az Ősz  Párizsba tegnap beszökött az Ősz. Szent Mihály útján suhant nesztelen, Kánikulában, halk lombok alatt S találkozott velem.Ballagtam éppen a Szajna felé S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, Arról,…

Tovább

Kérdésem van! Nem kettős a mérce?

Augusztus 23-án Afganisztánban meghalt egy fiatal magyar katonanő. Nem jó hír ez senkinek, különösen nem a családnak, a barátoknak és a közeli hozzátartozóknak, és nem vagyunk hozzászokva ehhez mi, hírfogyasztók sem. Ismerve a Magyar Honvédség kvalitásait, már az is csoda, hogy…

Tovább

Anonimitás az Interneten – lájkolom

A napokban egy viszonylag terjedelmes cikk jelent meg az indexen arról, hogy szükséges-e vajon változtatni azon a berögzült gyakorlaton, hogy nicknevek mögé rejtőzve ki-ki vérmérséklete szerint fejti ki véleményét fórumokon, bloggokon. Az előzményekről és a változásért…

Tovább

Tuning fesztivál Miskolcon. Jó-jó, de minek?

A tegnapi nap folyamán megrendezésre kerül a miskolctapolcai autóskempingben az I. Autohifi és Tuningfesztivál.  Úgy éreztem, hogy nekem, mint autóbolondnak kötelességem kilátogatni az eseményre, így ebéd után felkerekedtem, hogy megnézzem mit sikerült összehozni. A…

Tovább

Itt kérem forradalom van, és ez most már biztos

Orbán Viktor és kispajtásai a 2/3-os „új világcsúcsot jelentő” felhatalmazás birtokában nem vacakolnak, azonnali hatállyal munkába álltak. Percről-perce törnek előre, napról-napra érezzük mi, - kedves barátaim - az élet minden területén, hogy nekünk - kedves…

Tovább

Köszönöm nem! Érted???!!! NEM!

A honi kereskedelem hozzáállása a vevőhöz, hogy úgy mondjam fogyasztóhoz sosem volt épp tökéletes, de valahogy kezdem úgy érezni, hogy a fejlődési irány sem a legjobb. Az evolúciós zsákutca (?) onnan indult, hogy amint meglátja egy eladó az üzletébe betérő egyént,…

Tovább

Igy építkezünk mi, azaz elkészült (?) a Miskolc Városi Versenyuszoda

(Szeretném leszögezni, hogy jelen bejegyzés nem politikai indíttatásból íródott. Nem kíván sem a jobb-, sem a baloldal mellett állást foglalni és különösen nincs semmi köze a közelgő választásokhoz. Egyszerűen arról van szó, hogy ezt láttam és baromira unom már, hogy itt…

Tovább

Márkanevek, melyek a hétköznapi beszéd részévé váltak

Napi hír, mely szerint brit kutatók megállapították, hogy egy átlagos angol fiatal, már csak mindössze 800 szót használ a mindennapi beszédében, ami aggodalomra ad okot. Én valahogy nem látom ilyen borúsan a helyzetet, szavak, kifejezések mindig is jöttek-mentek, sőt a…

Tovább

Miért pont Pécs? Ha már ugye…

Mára már tudja az ország apraja-nagyja, hogy az elmúlt hétvégén hivatalosan is elindult, az „ország-világ előtt tegyük magunkat nevetségessé” tárgyú projekt, azaz Pécs lett 2010 Európa Kulturális Fővárosa. ( tegyük is hozzá gyorsan, az egyik, merthogy ugye három…

Tovább

2009 summary - Az év utolsó posztja

 az év első napján másnaposan ébredtem. voltam snowboardozni Jahodnán (SK), Mátraszentistvánon és Bánkúton. a névnapomat 2 druszámmal szintén elég erősen ünnepeltük meg. összevesztem egy haverlánnyal, jókat főztünk, voltunk a Fotel kávézóban aztán kibékültünk.…

Tovább

Svédország büszkesége (?) 1937-2009

1937-et mutatott a naptár, amikor Trollhättanban (Svédország) megalapították a Svenska Aeroplan Aktiebolaget nevű céget [SAAB], ami magyarul nagyjából annyit tesz: Svéd Repülőgép(gyártó) Rt. A 40-es évek végére az eredetileg légijárműveket gyártó cég úgy döntött,…

Tovább

Egy kép többet mond ezer szónál

 Tegnap reggel arra ébredt az ország apraja-nagyja, hogy Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter lemondott pozíciójáról. Nem mondom, azonnal levert a víz, azon gondolkodtam, hogy ez a rendkívüli képességekkel bíró ember (akinek már az oviban is Herman Ottó…

Tovább

Amatőr rally, még amatőrebb rendezéssel

 Az elmúlt hétvégén Miskolcon és a környező bükki utakon amatőr rally versenyt rendeztek. A rendezvény lényege az volt, hogy némi díj fejében gyakorlatilag bárki, - akár a rendszámos sima utcai autójával is - nevezhetett (voltak, akik quaddal indultak) és viszonylagos…

Tovább
süti beállítások módosítása