Ha nagy leszek…

2010. augusztus 02. - klarky

… autótervező leszek. Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Én picit úgy vagyok velük, mint Gombóc Artúr a csokoládéval, nekem teljesen mindegy, hogy épp milyen kocsiról van szó, lehet az öreg, vagy fiatal, luxus limuzin vagy épp egy boltba szaladgáló kisautó, mind jöhet, mindben megtalálom a szépséget, még akkor is, ha az épp szét akar esni, mert tudom, hogy valaha az ilyen példány is egy szalon sarkában álldogálva várta első gazdáját, aki boldogan gurult vele haza a múltban. 

Minden autó egy műszaki csoda, mérnöki remekmű, ami tiszteletet érdemel. Egyetemista koromban, amikor épp fizika, matek, vagy kémia vizsgára zötykölődtem a buszon és utálattal gondoltam minden tanulással eltöltött másodpercre csak kinéztem a busz ablakából és megnyugodtam. Láttam egy szép autót, és azt mondtam magamnak, ha nem lennének ezek a tudományok, nem lennének ezek a csodás tárgyak sem, hisz mindben ott van egy nagy pléhdobozba csomagolva a műszaki tudományok legjava. Ez a gondolat megnyugvással töltött el, és ha nem is nagy kedvvel, de más érzéssel mentem be a kolokvikumra.

A másik nagy dolog az autók formája. Hiszem, hogy az összes autó egy-egy művészeti alkotás, egy modern szobor, ami hosszú évekre meghatározza az utcaképet, 15-20, szerencsésebb esetben 30 évig ott élnek velünk és bár megszokja őket a szemünk érdemes megállni mellettük. Én órákig tudnék nézegetni egy éltörést, egy lámpát, egy kidudorodást vagy épp horpadást, amin játszik a fény és kiadja elénk azt, ami a formatervező és a karosszéria-mester szándéka volt. Nagy szerencse lehet az, (ha legtöbbször ugyan névtelenül), de leteheti egy-egy tervező névjegyét az utcára az általa kreált modellel. Persze nem lesz mindenkiből Chris Bangle, Giugiaro, Pininfarina vagy Walter De’Silva, de azért nagy dolog lehet, ha egy designer akár csak egy kilincs erejéig, de maradandót hozhat létre.
 
A múltkorában hazamentem a szülői házba és az egyik szekrény mélyén különös papírtekercset találtam. Felbontottam és gyerekkorom féltve őrzött kincseit tartottam a kezemben. Számos kis skicc volt az, amiket anno tanulás, unalmas előadás vagy vizsgára készülés közben kanyarítottam a papír sarkára. Őszintén szólva el is felejtettem őket, pedig volt köztük olyan, amit egyenesen egy Peugeot design-versenyre készítettem.
 
Nagyon megörültem nekik és azonnal beszkenneltem őket, többé nehogy szem elöl veszítsem a rajzaimat. Nyílván nem egy remekmű egyik sem, ma már sok-sok év távlatából máshogy csinálnám őket, de nekem fontosak és főleg azért, hogy meglegyenek és talán azért is, hátha másokat is érdekelnek valamelyest kirakom a netre. Jó lesz megnézegetni őket később, az Internet csak nem tűnik el nyomtalanul. Ime pár kép:
 

 
Ez pedig egy kis PS-es virtuál tuning:
 
Egyébként manapság sem hagytam fel vázlatok készítésével, csak munka mellett erre jóval kevesebb időm van. Most egy másik versenyre adtam be egy design tervet, annak eredményétől függetlenül, a döntés után megmutatom majd azt is, hogy ez esetben mi is volt az álmom.
 
És bár valószínű nemhogy nagy, de kis tervező sem lesz már belőlem soha, azért időtöltésnek, szórakozásnak nem rossz dolog ábrándozni egy papír felett.

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr82193580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.