Kiskarácsony Apple módra

2010. december 14. - klarky

Kétségtelen tény, hogy kishazánkba jókora késéssel, csak alig több mint két héttel ezelőtt érkezett meg az Apple táblagépe az iPad, igaz így legalább már a frissített iOS-sal. Azt gondolom nem vitatja senki, hogy az early adopter-ek ilyen-olyan módon már rég szert tettek a saját példányukra, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy sokan megvárták a hazai rajtot és számos karácsonyfa alá fog bekerülni egy-egy példány ezen készülékekból. Viszont iPhone 4-re nem kellett hónapokat várni még itt a Balkánon sem, így az érdeklődők nagyjából számíthattak rá, mi is az, amit az új jövevény – legalábbis alkalmazás szinten – nyújtani tud. A következő rendkívül aranyos és szellemes videót a neten bóklászva találtam, ami megmutatja, hogy az App Store-ból beszerezhető alkalmazásokkal akár egy komplett nagyzenekart le lehet utánozni.

Nincs más hátra tehát, mint az unboxing után lehúzni a kedvenc hangszerutánzó-, hangkeltő App-ot a boltból, szólni a geek haveroknak és kezdődhet a gyakorlás, a móka!
 
 

 

ui.: Jómagam nem különösebben rajongok az Apple üzletpolitikájáért, igazán nem mondhatom magam rajongónak sem, de azt el kell ismerni, hogy vannak dolgok, amit Steve Jobs-ék nagyon jól csinálnak…

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr532515592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.12.20. 14:12:31

Ez az Apple alkalmazás nagyon megtetszett. Most már látom a touch screen tablet előnyei a zeneiparban vannak :)