Újra gyereknek lenni

2010. december 26. - klarky

Az igazat megvallva számomra a karácsony az egyetlen elfogadható ünnep. Imádom, amikor összejön a család, amikor anyu finomakat főz és előveszi az alkalmi terítőt, amikor már kora délután ülünk a fa körül, és várjuk, hogy megszólaljon a csengő, kibontsuk a díszes dobozokat.

 
Bevallom, viszonylag ritkán fordul elő, hogy ilyenkor meglepődünk, hisz van nálunk néhány alapelv, amit betartva elkerülhetőek a kalamajkák. Az egyik az, hogy jobb, ha megbeszéljük a másikkal mit szeretne kapni, mert így igazán örömet lehet szerezni, hisz olyat veszünk, aminek valóban örül a családtag.  A másik az az, hogy ilyenkor lehet „hülyeséget” és látszólag „felesleges” dolgot is kérni/kapni, hisz, ahogy a húgom szokta mondani: a karácsony azért (is) karácsony, hogy olyat vegyünk, amit amúgy biztos, hogy nem tennénk.
 
Na, kérem én idén belehúztam, ugyanis 35 éves fejjel olyan dolgot kértem, amim gyerekkoromban nem lehetett (főként az ára miatt), és ez pedig nem volt más, mint egy hatalmas LEGO technic szett, nevezetesen a 8052-es konténerszállító teherautó. (Megjegyzem csináltam már ilyet, néhány éve rádió-távirányítású autót vettem magamnak, mert ugye mikor, ha nem most? 8-) )
 
Szóval, LEGO-m az volt rengeteg kiskoromban is (sőt, volt PEBE-m is, arra emlékszik még valaki?), de technic készlet, az maga volt a SCI-FI, olyan nem termett ám minden bokorban.
 
Sok év kihagyás után tehát újra nekiültem a kis színes kockáknak, tengelyeknek és belemélyedtem a technika legmélyebb bugyraiba. Ha valaki azt hinné, hogy egy ilyen készletet összerakni játék és mese, hát az hatalmasat téved. Komolyan koncentrálni kell, hihetetlen aprólékossággal van megtervezve az egész cucc, minden kis elem összefügg a többivel, és minden működik, funkciója van. Rögtön az elején megállapítottam, hogy a LEGO minősége ennyi év távlatából sem változott semmit, ugyanaz a vérprofi munka, kiváló anyagminőség, elképesztő. Egy ilyen termékünk lenne nekünk magyaroknak, komolyan a fejem sem fájna!
 
A játékról:
 
A doboz összesen 686 db alkatrészt tartalmaz, amit két füzet, összesen több mint 120 oldalán keresztül mutatnak be, hogyan kell összeállítani. A szett 2 in 1, azaz két teljes modell összeállítását teszi lehetővé, én az un. „A” modellt csináltam meg.
Technic építő gyakorlatom nem lévén, nekem sok elem új volt. Ezeket biztos nem találja meg senki egy alapkészletben sem, úgyhogy nagyon koncentráltam, figyeltem az utasítást. Természetesen a szerelési művelet során minden patentúl illeszkedett, néha talán túlzottan is. Néhol én a sorrenden picit módosítottam volna, hiszen volt olyan helyzet, amikor egy hosszelemet kellett átfűzni 4-6 stiften, tengelyen is, amibe olykor beleizzadtam. Csak akkor ment, ha párhuzamosan toltam, ha picit is ferde lett megfeszült az egész és megállt. Miután eltörni nem akartam ilyenkor széthúztam és kezdtem előröl az egészet.
 
Játék közben teljesen elfelejti az ember, hogy az idő szalad, kis túlzással élve könnyen még a nyála is folyni kezd a játékosnak, ha nem figyel. 8-) Egyik este, úgy véltem lassan csak befejezem már, hisz tíz óra (gondoltam én), mire ránéztem az órára és éjjel 1 volt. Őrület, semmi nem tűnt fel…
 
Jó móka az is, hogy szerelés közben az ember megtippeli, hogy vajon épp milyen alkotórészt épít. Amúgy fura, de annyira összetett a szerkezet, hogy csak rakja-rakja a játékos, és az istennek sem akar formálódni, majd egyszer csak elkezd nyúlni és kialakul a hatalmas, szilárd alváz.
 
Nem lenne technic a technic, ha nem lenne benne valami mozgató mechanizmus. Ebbe is került motor, kardánkereszt, „hidraulikus” henger, fogaskerekek, melyek a plató mozgatásáért felelnek. Miután a helyére került a technika, alig vártam, hogy behörrentsem a motort, ami nem mellesleg 6 db ceruzaelemmel működik, így a jármű súlya korántsem csekély.
 
A szerelés szórakoztató, elgondolkodtató és erősen leköti a figyelmet. Nagyon kevés nagy elem van, mindent apró alkatrészekből kell megépíteni. (El nem bírom képzelni, hogy tervezik meg ezeket LEGO-éknál, abba meg már bele se gondolok, hogy mi lehet egy igazi kamion gyárban!)
 
Én egy percig sem találtam unalmasnak a játékot, tényleg visszarepültem az időben és mélyen legbelül mondogattam, hogy akkor sem növök fel. Nekem ez így jó! 8-)
 
A készlet ára amúgy 14.900.- HUF, mindenki döntse el, hogy megér-e neki ennyit jó néhány óra felhőtlen szórakozás, a napi gondok feledése, illetve az, hogy picit tényleg újra átérezze az ember a felhőtlen gyerekkort. Nekem feltétlenül!
 
A végére hagytam azonban egy meglepetést. Meglepetést az erre járónak és meglepetést magamnak, mert őszintén megmondom, hogy mikor ezt kitaláltam és elkezdtem csinálni, nem mértem fel, hogy micsoda fába vágtam a fejszémet. Az történt ugyanis, hogy fejembe vettem, hogy csinálok az összeállításról egy animációs filmet. Utólag végig gondolva nem voltam normális, elképesztő meló egy ilyet összehozni és ígérem magamnak, hogy nem is fogok soha többet ilyet csinálni, de most nagyon büszke vagyok rá, így megmutatom. Akit érdekelnek a technikai részletek, az a kisfilm végén megtalálja. Jó szórakozást, és ha csak lehet korra és nemre való tekintet nélkül tessék játszani! Irtó jó dolog és valljuk be, ettől nagyobb hülyeségekre is elmegy sokkal több pénz… 
 
 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr192540443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

piettro 2010.12.27. 23:19:31

Jó a video, a kockagyar.blog.hu-n biztos örülnének neki! :)

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2010.12.28. 11:19:33

@piettro: Köszönöm! Talán majd elküldöm nekik! 8-)

[Vendor] 2011.01.02. 19:28:48

juteszembe: a videon van egy bug az osszerakasban! ;)

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.01.02. 19:52:05

@[Vendor]: nem rossz megfigyelés! 8-))

Ha azt is megmondod, h mi az, kapsz egy éves előfizetést a kreport.blog.hu -ra!

8-)

[Vendor] 2011.01.02. 20:15:09

a motor tartó kereszttartónál nézz körül :) (a bal oldalt jó.)

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.01.02. 20:34:50

@[Vendor]: Nagyon jó megfigyelő vagy, le a kalappal! 8-)

Már meg is javítottam!

Te, ha hiszed, ha nem én azt hittem, h ez egy featura! 8-))) Jelentem visszatoltam!

Köszi az észrevételt, jár az előfizu!

8-))

dávid06 2012.08.09. 20:21:50

Helló! Erre a kamionra lehet olyan motort szerelni hogy távirányítású legyen? Ha lehet, hogy? A választ előre is köszi!!

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.08.09. 20:38:13

@dávid06: Szia! Én úgy tudom lehet, de a mikéntjét sajnos nem tudom.

Van jó pár video erről a youtube -on róla:

pl.:

www.youtube.com/watch?v=ntaM90tcBRM