Pogácsát sütöttem. Igen, én!

2011. március 25. - klarky

Szóval az úgy volt tisztelt bíróság, hogy tegnap, életemben először „süteményt” sütöttem. Ez idáig sem édes, sem sós sütivel nem próbálkoztam, de mivel tegnap többféle apropója is volt a dolognak, gondoltam egy életem, egy halálom, én ezt bizony megpróbálom.

A recept nem saját találmány, egy kedves ismerősömtől vettem át, amit most meg is osztanék a nagyérdeművel.

 

Nos, ahogy nagyanyáink szakácskönyvében is írva vala anno:

 

Végy:

 

  • fél kiló lisztet,
  • egy nagy pohár (~3 dl) tejet,
  • egy egész kocka élesztőt (5 dkg),
  • 200 g natúr krémsajtot (én tömlős Mackóból vettem kettőt, annak volt a legjobb az ár/érték aránya :-) ),
  • 10 dkg tehéntúrót (ha van otthon egy kis brindza is mehet bele),
  • 2 kiskanál sót

 

A tetejére csak a szokásos dolgok kerülnek majd, tojássárgája (lehet hozzákeverni egy kis tejet) és kb. 10 dkg reszelt sajt (ebből javaslom a gazdaságos áruházban kapható, előre lereszelt 10 dkg-os Edamit 180 forintért, igazán klassz választás én szeretem)

 

Maga az elkészítés folyamata a következő:

 

Egy nagyobbacska tálba beleöntjük a lisztet és elkeverjük a sóval. A közepébe lyukat mélyítünk, melybe belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáteszünk egy minimális cukrot és egy kis langyos tejet öntünk a közepére, hogy azon kisvártatva az élesztő felfusson.

 

Amint ez megvan (az élesztő felhabosodik) hozzátesszük a túrót, a sajtot és a tejet, majd az egészet összekeverjük és az így előálló masszát dagasztani kezdjük. Haladók ezt csinálják robotgéppel, az ilyen botcsinálta szakácsok, mint én próbálják meg kézzel, hátha elmegy egy életre a kedv a sütéstől/főzéstől és akkor nem fog a szekrényben porosodni egy vadiúj dagasztógép. 8-) Előre szólok, hogy a dagasztás nem éppen egy lányregény, igen kemény fizikai megterhelés, szóval testmozgásnak sem utolsó dolog ez a csömöszölés.

Nem kell megijedni, először nagyon fog tapadni, de kellően kitartó dagasztás eredményeként a tészta szépen összeáll majd, hólyagosodik és leválik a keverőtál oldaláról. Ha ez megvan és már a percet is elátkoztuk, amikor belekezdtünk az egészbe jön a pihentetés. Egy órára le kell fedni a kész masszát és lehet egy kicsit lazítani, megnézni mondjuk azt, hogy van-e pl. itt új poszt :-).

 

Egy óra elteltével a tészta szépen feljön, kb. ilyet kell látnunk:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A következőkben lisztezett gyúrótáblán kinyújtjuk a tésztát (elég sok lesz, úgyhogy javaslom több részletben csinálni), melyhez gyúrófa hiányában akár egy szépen megmosott borosüveg is kiválóan használható, és ha már bor, pogácsaszaggatónak jól jön egy borospohár.

 

Az ujjnyi vastag tésztából kiszaggatjuk a pogácsákat, kicsit bevagdossuk a tetejét és sütőpapírral kibélelt tepsire tesszük. Hagyjunk helyet az egyes darabok közt, mert a meleg hatására még nőni fognak a kis pogácsák, különösen ha figyelembe vesszük, hogy nem is kezdjük meg azonnal a sütést, hanem olyan 50-60 fokos sütőben egy fél órát még hagyjuk tovább kelni.

 

A pogácsák tetejét tojással megkenjük, megszórjuk reszelt sajttal és az előbb említett második kelesztés után 170 fokos sütőben, fél óra alatt készre sütjük.

 

Az idővel és a kapacitásokkal úgy gazdálkodjunk, hogy két tepsire elegendő pogácsánk lesz a felsorolt alapanyagokból (olyan 60-70 db biztos lesz), így kétszer is fogunk sütni. Ha valakinek ez sok, vagy nincs elegendő ideje felezze a mennyiségeket és akkor megvan egy körben.

 

És az eredmény? Valami ilyesmi:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jó étvágyat hozzá!

 

(ui.: ez volt a 100-ik poszt a bloggon, ha megcsinálod a pogit, légyszi ez alkalomból egyél egyet az én egészségemre is! :-) )

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr282771577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zozo2001hu · http://www.csekkold.hu 2011.04.06. 21:33:32

Gratulálok nagyon jól néz ki, komolyan megéheztem egy ilyenre és ugyebár remekül menne sör mellé! ;)