Hosszúhétvége Lengyelországban

2011. június 19. - klarky

A családi hagyományokhoz hűen, folytatva a városlátogatási sorozatunkat a múlthét végén Krakkóba látogattunk. Volt némi halvány elképzelésem a városról mivel egészen kiskoromban jártam már ott, de a valóság a képzeletemet jóval felülmúlta. Valami elképesztően gyönyörű a város és környezete, de menjünk szépen sorban.

Az utazással kapcsolatban negatívumként csak a szállást tudnám megemlíteni, de az is olyan, hogy visszaemlékezve inkább vicces volt, mint dühítő. A történeti hűség kedvéért kezdjük talán a legelején.

A hotel foglalása az interneten keresztül történt. A kiválasztásnál két fő szempontunk volt, az egyik, hogy legyen közel a történelmi városmaghoz, a másik, hogy legyen ingyenes parkoló. A hely gyorsan meg is lett, drágának sem volt nevezhető, látszólag minden klappolt, így elküldtük a foglalást, amibe szépen direkt beírtuk pluszban, hogy egy autó részére legyenek kedvesek free parkingplace-t allokálni. Miután a foglalásunkat visszaigazolták szombat reggel nyugodtan vágtunk neki a kicsit több mint 300 km-es útnak, ami távolságnak igazán nem sok, időben viszont sajna elég hosszú.
 
Miután átvágtunk északi szomszédunkon és a Magas Tátra csúcsait is legyőztük megérkeztünk legjobb barátainkhoz, hisz, mint tudjuk: 
"Polak - węgier dwa bratanki i do szabli i do szklanki"
"Lengyel - magyar két jó barát, együtt harcol és issza borát"

Az országba belépve azonnal konstatáltuk, hogy ami szép az szép. Csodás tájak, gyönyörű házak (itt különösen a határ közelében lévő településekre jellemző elképesztő méretű, égig érő faszerkezetes házakra gondolok) kísérték az amúgy megdöbbentően jó minőségű utakon folyó utazásunkat. Megjegyezném, hogy sajna a szlovákok e tekintetben nem kényeztettek bennünket, néhol egyszerűbb volt gyorsan menve átrepülni a kátyúk felett, mint kerülgetni őket.

Krakkóhoz közeledve, ami egyből feltűnt, hogy a helyi közlekedési morál – hát hogy is mondjam csak, hogy meg ne sértsek senkit – hagy némi kívánnivalót maga után. Az autósok bámulatos helyeken és időben tudnak megfordulni, parkolni, hihetetlen hülye helyeken vannak buszsávok, a kerékpárosok pedig, mint indiai szent tehenek jönnek-mennek bárhol, viszont van szigorú sebességellenőrzés (autóúton 70 km/h majdnem végig, amiket telepített radarok ellenőriznek is serényen, de radarpisztolyos rendőr bácsit is láttunk) és a zebrán átkelő gyalogosokkal is sokkal-sokkal előzékenyebbek, mint mi itthon.
 

A szóban forgó autóutak amúgy nem fizetősek, tehát aki mondjuk hozzánk hasonlóan délről közelíti meg a várost ne ijedjen meg, menjen nyugodtan, az persze más kérdés, hogy a jelzett korlátozások és fokozott figyelem miatt  haladni sem nagyon lehet. (Autóúton van visszakanyarodó sáv!!! Hello mi?) A helyzet komolyságát jelzi az is, hogy az autóút elején gyalogosnak behajtani tilos tábla van, nyilván nem véletlenül. Ha a bringás mehet a széleken, legalább sétatér ne legyen már gondolhatták a helyi szervek. Ja, az autópálya fizetős, így ha valaki „A” jelű úton akar haladni készüljön, hogy az már nem lesz ingyen.

A dolgot amúgy meg lehet szokni, a vége felé komolyan mondom, már egy átlagos kereszteződést is csak fokozott elővigyázatosság mellett mertem megközelíteni, mert nem voltam meggyőzve arról, hogy adott helyen az elsőbbségem meg lesz adva, bár hihetetlen módon, szerencsére balesetet a 4 nap alatt sem településen belül, sem azon kívül nem láttam.
 
De térjünk vissza a szállásra. A foglalt egység Aparthotel Siesta névre hallgatott, ami a városmaghoz közel, egy gyönyörűen felújított régi típusú épületben volt megtalálható. Az utcát úgy képzelje el mindenki, hogy bármelyik budapesti belvárosi utca helyére tetszés szerint behelyettesíthető lett volna, ami azonnal magával vonta azt, hogy bizony annak két oldala egyaránt tele volt autóval. Ekkor már akár gyanakodhattunk is volna, hogy lesz még itt kavarodás, de bíztunk benne, hogy a weboldal igazat mondott, így csak megvan valahol a helyünk.
 
A csomagokat az autóból kivarázsolva a recepció elé járultunk, ahol a köszönést követően a szolgálattevő egyből a következő kérdést szegezte nekünk:
 
-          Autóval jöttünk?
 
Erre mi: - Hát, öööö, bátorkodtunk…
 
-          És hol álunk?
 
-          (Na, szerinted?) A ház előtt az utcában.
 
-     Ajjaj. Az baj. Ugyanis az az utca fizetős, és nekik nincs is más parkolójuk, viszont van egy remek ötlete.
 
Érdeklődve néztünk össze a húgommal, hogy most mi jön, mire a srác felajánlotta, hogy van nekik egy másik szállodájuk, ha lennénk olyan rugalmasak fáradjunk már át oda, ott van parkoló. Esküdözött, hogy minden hasonló ott is, árban is ugyanaz, szuper lesz nekünk. Még térképet is kaptunk, hogy könnyebben odataláljunk a Maly Krakow nevű egységükhöz.
 
Miután más lehetőséget nem láttunk elindultunk felkeresni újdonsült szállásunkat. A szálló meg is lett, a hely is jó volt, már ami a központhoz való közelségét illeti, bár a kocsiból kiszállva és körül nézve azt konstatáltam, ha egy Union Jacket kapnék a kezembe és azt lengetve készítenének rólam egy képet, talán csak a sarki trafikos mondaná meg, hogy nem London egyik külvárosi utcájában vagyok. Mindegy, bementünk, mit bementünk, behajtottunk az udvarra, ahol a hőn áhított parkolónkat is megtaláltuk. Nos, a szálloda az olyan volt, hogy balra nézve egy isteni kis templom volt a szomszédunk (nyílván innen készültek a netes képek is), jobbra pedig egy cég belső udvara. Úgy voltunk vele, hogy nem akarunk mi sokat időzni ott, aludni jó, az autó biztonságban van, mi bajunk lehet. Becsekkoltunk (a recepciós lányok és úgy általában a lengyel lányok igazán szépek, már ezért is ajánlom az ország felkeresését), kipakoltunk. Alapvetően rosszallom azt, ha a vendég megérkeztekor az alkalmazottak még a szoba környékén serénykednek, pedig itt is ez volt a helyzet, sőt a lázas munkában a kukát el is felejtették kiüríteni, amiért külön szólni kellett.
A szoba tiszta volt, kilátásról nem beszélhettünk, hisz ez egy földszintes épület volt, melynek ablaka épp a parkolóra nézett, és a 3 ágyból 2 volt teljes értékű, egy pedig pótágy. Aki látott már pótágyat sejtheti, hogy ez is rossz volt, így miután mamám túlesett egy álmatlan éjszakán cseréltettük azt is.
 
A szoba árában benne volt a reggeli is, amit ébredés után azonnal fogyasztani is kívántunk, de mint kiderült, a kaja nem a szállodában van, hanem az utcában lévő bisztróban. Semmi baj gondoltuk, egy kis séta a reggeli előtt nem fog ártani, bár ekkor még nem sejtettük, hogy milyen vicces események elébe nézünk ezzel kapcsolatosan a későbbiekben. Az étel nem volt rossz (igaz túl jó sem) klasszikus tegyünk ki mindent a svédasztalra oszt egyél stílusú reggeli volt a virslitől a zabpelyhen át helyi felvágottakig.
A hotelben volt ingyenes, bár általam nem igényelt reggeli ébresztő is, mégpedig úgy, hogy reggel negyed hétkor kopogtak az ajtón, hogy lennék-e kedves elállni a helyemről. Hírtelen azt sem tudtam, hogy milyen rendezvényen vagyok, kimentem és kérdeztem a lánykát, hogy mi a gond? Elmondta, hogy én egy ajtó előtt állok, ahonnan el kellene gurulnom, mert oda mindjárt árut fognak szállítani. Hát mondom egyelek meg, ezt tegnap este nem tudtad volna mondani? Kérdeztem, hogy oké, de hova álljak, hisz a parkoló fullon volt, egy hely állt csak üresen, ami állítólag a tulaj helye. Miután 7-8 percig nagy tanácstalanságban elsétálgattunk az udvaron (fogalma nem volt, hogy mit kellene csinálni jelen szituációban és annyi esze se, hogy előbb tisztázza a feletteseivel, hogy mit csináljon és csak aztán keltsen fel, ha már ugye) abban maradtunk, hogy álljak a főnök helyére, majd ő beszél vele, hogy mi a helyzet. Remek, morogtam magamba, majd félkómásan nekimentem az autóval egy műanyag sorompónak. Mit ne mondjak, kiugrott a szememből a csipa, baromira ideges lettem, de hát ez volt, ma már csak nevetek rajta, színes polírt meg majd veszek valahol.
 
Másnap kezdtünk alkalmazkodni a körülményekhez, már-már otthon éreztük magunkat (még ingyen wifi is volt), így a mailek leellenőrzése után Zakopánéba indultunk, ami a Krakkótól ~100 km-re délre található.
 
Zakopáne egy kis ékszerdoboz a Tátrában, faházakkal, hegyekkel és sok-sok turistával, akik a városka exkluzív üzletekkel teli főutcáján és a piactéren hömpölyögnek. Ezeket megnézve és kipipálva (sietném leszögezni, hogy annyi minden van és olyan szépek, hogy nem fél órát vesz igénybe a dolog) mi a hegy tetejére is felmentünk a Gubalovka nevű kisvonattal, ahol csodás kilátás nyílt a tájra.
 

 

Persze az árusok ezt a részt is gondosan ellepték, van mindenféle szuvenírnek való csecsebecse, amik jórészt helyi mesterek termékei (bőr áruk, papucsok, szőrök, stb.) és jóval kevesebb kínai gagyi, mint mondjuk nálunk van. Amúgy ezek drágának egyáltalán nem nevezhetők, 10 zlotyiért (kb. 700 Ft) igazi bőr papucsot lehet venni, 7000 Ft-ért pedig gyönyörű ágytakarókat, amiket helyi alapanyagokból készítenek. Ami mindenhol töménytelen mennyiségben van Lengyelországban az a sajt. 1 zloty-tól ezek már elérhetők, nagyon finomak, kóstolót mindenképp venni kell az arra járónak.

 

Mi a hegy tetején egy lacipecsenyét is elfogyasztottunk, így teli hassal csodálhattuk a kisvárost.

Az utcán mindenféle árus és mutatványos produkciójában gyönyörködhetünk, ezek közül a legviccesebb kétség kívül ez volt:
 

Ha valaki csak egy napra érkezik a településre úgy is megnézhető, de szerintem 2-3 nap ajánlottabb. Ja, a parkolóért itt is fizetni kell, de az árak jóval barátságosabbak, mint a nagyvárosban. Fél napért a piac melletti (felüljáró alatti) parkolóban 14 zloty volt a várakozás.

Néhány Zakopane-i kép ízelítőül:

 

Másnap Auschwitz felé vettük az irányt, ami a Krakkótól keletre egy jó 70 Km-nyire található. Ha valaki ide készülne a térképen ne Auschwitz nevét keresse, hanem Oświęcim nevét fürkéssze, ugyanis ott van. A városban egészen apró barna/fehér táblák mutatják az utat, ezeket érdemes figyelni, hogy el ne tévedjünk.

Őszintén megmondom, hogy ez a „látványosság” számomra így utólag visszagondolva olyan, hogy okés, megnéztük, ki van pipálva, de vissza nem szívesen mennék. Érdekesnek érdekes, de a szervezettség valahogy nem az igazi. A gondok ott kezdődnek, hogy a fogadó épületben szinte csak a csoportok számára szóló információk vannak kiírva, de azt, hogy mit csináljon az egyéni látogató és pláne, hogy azért kell-e fizetnie sehogy sem tudtuk kideríteni. Az információn beszéltek össze-vissza (vagy épp válaszra sem méltattak) így kénytelenek voltunk egy angol nyelvű csoporthoz csatlakozni fejenként 40 zlotyért. Itt nagyon morcos voltam, ugyanis ahhoz képest, hogy a helyi ismertetők szerint is a táborban magyarok közül haltak meg a legtöbben (430.000 honfitársunk veszett oda ha igaz, ezzel minden más népet leköröztünk, én nem is tudom miért utáltak minket ennyire a németek) sehol nem volt egy magyar felirat. Magyarul senki nem beszélt, magyar csoport nem indult és bár a kiírás szerint magyar audioguide bérelhető volt a valóságban természetesen nem. Maradt tehát az angol nyelvű csoport, de az ahhoz kapott fülhallgatós berendezés nem működött, így maradtak az elcsent szófoszlányok és az angol nyelvű kiírások.
 
Maga a kiállítás túl steril, túl „szép”, aztán persze a végére kiderült, hogy amit látunk az egy rekonstruált tábor, hisz az eredetit a németek lerombolták, amikor az orosz felszabadítók a közelben jártak, így menekülőre kellett fogni a dolgot és a nyomok közül amit csak lehetett eltüntettek. Hát, nem voltam elájulva az egésztől, ettől a budapesti Terror háza múzeum 1000x durvább és megrázóbb. Itt csak sétáltunk céltalanul, mindig nyomunkban loholt a következő csoport, így sietni kellet, úgyhogy egy ~3 órás séta után ott is hagytuk az egészet. Birkenauba már nem is mentünk el, nem volt energiánk megkeresni, pedig állítólag ott van a környéken az is.

 

Képek az  Auschwitz-i táborról: 

A napi programokat rendre úgy állítottuk össze, hogy kora délutánra érjük azért vissza Krakkóba, hisz csodálnivaló ott aztán van bőven. Feltétlenül fel kell keresni az arra járónak a Barbakánt, a Flórián kaput, a Főteret a Posztócsarnokkal, a Wawelt és a Wawel székesegyházat, a Mária templomot és az egyetemet. Képeken:

Szerencsére ezek gyalogosan is jól megközelíthetőek, egymástól nincsenek messze és közben csodás parkokon és gyönyörű régi kis utcákon lehet keresztül sétálni, ahol érdemes megfigyelni minden apró részletet, hisz mesélnek a házak. Tekintve, hogy Lengyelország mélyen vallásos ország az utcaképhez éppúgy hozzátartoznak az apácák, mint a különböző rendű és rangú papok. Ezen kívül arra is készüljünk fel, hogy az országban II. János Pál pápa személye körülbelül olyan, mint Angliában a királynőé, tehát sűrűn fogunk vele találkozni képek, szobrok formájában, sőt a kitűzött Vatikáni zászló sem ritka a városban.

Van még egy dolog, amit rendre megemlítenek az útikönyvek kötelező látnivalóként, és ez nem más, mint a zsidó negyed. Ha valaki ide szeretne ellátogatni és megnézni pl. a zsidó temetőt, akkor a térképen a Kazimierz városrészt keresse, de sok jóra ne számítson. Először is a városrész eléggé elhanyagolt, a régi idők hangulatát egyetlen tér őrzi, a környező utcák eléggé lepattantak.

 

A parkolásért itt is fizetni kell, ezt csak azért mondom, mert itt mi hiába is kerestük az órát nem volt, majd kiderült, hogy azért nem, mert itt sárga mellényes parkoló őröket kell keresni. Az őr meg is lett, aki egy szót sem tudott angolul (amúgy nem ez a jellemző a városban, mindenhol nagyon segítőkészek voltak az emberek és zömében – főleg a fiatalok - szépen is beszéltek angolul). Szóval jegyet azt venni kell, amit az autósnak kell kitölteni. Nyílván fogalmunk sem volt az egész rendszer működéséről, így egy helyi fiatalember segített nekünk kitölteni a tikettet.

Ha rám hallgat az érdeklődő erre az egészre bőven elég 2 óra, és ebben már benne van a temető is, ami megint csak olyan, hogy mint kiderült anno lerombolták, majd a törmelékből újjá építettek. Hát nem tudom, ha valakit érdekel nézze meg.

 

A zsidónegyedben két érdekességgel találkoztam, az egyik az az volt, hogy a temetőbe férfiember fedetlen fejjel nem mehet be, így a portás bácsi azonnal adott is nekem egy kis kalapot. A másik, hogy miután innen már hazafelé vettük az irányt gondoltuk, hogy üdítő és szendvicskészletünket feltöltjük az egyik helyi boltban. Úgy voltam vele, ha már ott vagyok hozok pár helyi sört a haveroknak (jók a lengyel sörök, jó párat kipróbáltam az esti teraszozások során, amik igen kellemesre sikeredtek), de döbbenten láttam, hogy a boltban nincs sör. Aztán kiderült, hogy nemcsak sör nincs, hanem semmilyen alkohol nincs, majd rájöttem, hogy én vagyok a hülye, az lenne a fura ha lenne.

A megemlékezés végére hagytam a kiruccanásunk legviccesebb részét, amit most megosztanék az érdeklődő nagyérdeművel. Történt ugyanis, hogy utolsó reggel épp reggelizni készültünk, mikor a recepciós megállított minket. Bátorkodott feltenni a kérdést, hogy hová, hová, csak nem reggelizni készül a kis csapat, mire mondtuk, hogy de. Ekkor előkapott egy térképet, majd nagy nyugalommal elmesélte, hogy sajna a jól megszokott kis bisztróban nincs ma reggeli, de – és most tessék figyelni! – hív nekünk egy taxit, aki majd elvisz minket egy harmadik szállodába, ahol majd tudni fogják, hogy mi megyünk. Na, ott lehet früstökölni. Mondtuk, hogy oké, de hogy jövünk vissza? Erre a kérdésre nem számítottak, fogalmuk sem volt, hogy mit kéne csinálni, majd némi telefonálás és konzílium után abban maradtak, hogy majd szóljunk a recepción a másik szállodában, hogy kész lennénk, ők hívnak egy taxit aki visszahoz minket és természetesen azt is kifizetik helyettünk. Na bumm, nem tudtam, hogy sírjak, vagy röhögjek az eseten, valahogy éreztem, hogy lesz még kalandunk, de erre nem számítottam. Aztán úgy voltunk vele, hogy idegen országban még úgysem taxiztunk, így belevágtunk és nem is bántuk meg. Szuper helyen, osztályon felüli reggelit ettünk és még taxiztunk is ingyen városnézéssel egybekötve, egyszóval jó volt.

Összefoglalva azt lehet elmondani, hogy mind az ország, mind Krakkó városa gyönyörű. Nem nevezném felkapott turistacélpontnak – nem is volt sok idegen rendszámú autó – amit nem is igazán értek, hisz minden adottsága megvan ehhez. A királyi vár a Visztulával, az óváros a kiskocsmákkal, a hatalmas főtér a konflisokkal, lovakkal, kirándulásra, városnézésre hívnak akár csak egy hétvégére is. Kár lenne kihagyni, én biztos, hogy megyek még, mert ezt a várost (is) látni kell.

A szállás meg… Legközelebb már okosabb leszek. Legfeljebb egy kicsit drágábbat választunk, de foglalás előtt mindenképp rákérdezünk mailben, hogy az ingyenes parkoló komoly-e, vagy csak amolyan vendégcsalogató. :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr352997886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

piettro 2011.06.22. 10:00:04

Pompás hétvégi program! :)

lady tarantula 2011.06.23. 13:27:59

Krakkó tényleg jó hely de szerintem meg éppen nagyon turistás. Amikor ott jártam, lépten-nyomon külföldieket hallottam az utcán. És zakopanei sajt rulez!

rajen 2011.07.07. 18:08:12

Hű, a felsorolt helyeken én is voltam, (Auschwitzet kivéve) nekem is ugyanez a véleményem, nagyon szép vidék, Krakkó & Zakopane fantasztikus, bármikor visszamennék turistáskodni! És Krakkó villamoshálózata szuper, keresztül-kasul bejártam vele a várost. (mondjuk én kerestem geocacheket is :) )