K report


2013 a 3D nyomtatás éve?

2013. január 17. - klarky

Vége a CES-nek, igyekeztem elolvasni a tudósításokat, melyek Las Vegasból érkeztek. Ha lehetek őszinte számomra nem nagyon volt olyan bejelentés, amitől azonnali birtoklási vágy uralkodott volna el rajtam, talán egyedül az Nvidia prezentációjánál éreztem azt, hogy ott a srácok…

Tovább

Adobe Flash Android Ice Cream Sandwich alá? Lehetséges!

A napokban megejtettem a gyárilag 2.3.7 –es Android verzióval szállított Xperia Solam frissítését, hisz néhány hónappal ezelőtt a Sony elérhetővé tette erre a készülékre is a 4.0.4 –es ICS telepítőkészletet. Arról már korábban olvastam itt-ott, hogy ez a verzió már nem…

Tovább

És neked milyen volt az első?

A minap jelent meg egy cikk az Indexen, melyben a portál néhány újságírója vallott a mobiltelefóniával való első találkozásáról és ezt olvasva bennem is előjött néhány régi emlék. Úgy gondoltam megírom, míg nem tűnnek ezek teljesen tova és hátha lesz akiben szintén…

Tovább

Patroncsere (…és egy kis morgolódás)

Alig több mint egy éve, karácsonyra mamánknak egy Canon IP1800-as tintasugaras nyomtatót vettünk ajándékba. A gép teljesen házi használatra volt szánva, igazából nem sokat ment, de jó volt a tudat, hogyha mégis kell valamit digitálisról kézzel fogható formátumba alakítani…

Tovább

iPad-et a magyar alkotmányba!

Hát ezt is megértük. A magyar kormány végre valahára valamiben első lett a világon, nevezetesen a mi új alkotmányunk iPad-en íródik. Ezt az érdekes és minden bizonnyal a világ tőzsdéit megrengető bejelentést maga Szájer József, Európai Parlamenti képviselő tette, aki lelkes…

Tovább

Kiskarácsony Apple módra

Kétségtelen tény, hogy kishazánkba jókora késéssel, csak alig több mint két héttel ezelőtt érkezett meg az Apple táblagépe az iPad, igaz így legalább már a frissített iOS-sal. Azt gondolom nem vitatja senki, hogy az early adopter-ek ilyen-olyan módon már rég szert tettek a…

Tovább

Egy éve együtt – Samsung S5230

Szinte napra pontosan egy év telt el azóta, hogy a birtokomba került a fent jelzett készülék. Anno kiraktam a blogra egy amolyan első benyomásokat összefoglaló bejegyzést, most pedig úgy gondoltam, hogy az évforduló alkalmából összeírnék pár dolgot, ami a tartós használat…

Tovább

Számítógépet a cipőbe!

Ha valaki azt gondolná, hogy a különböző mozgásfajták (jellemzően futással/gyaloglással járó sportokra gondolok) monitorozása, számítógépen való megjelenítése valami újfajta hóbort és erre választ egyedül a manapság kapható Nike+ ad, az nagyon téved. Az igény…

Tovább

Gépcsere

Hát megtörtént. Sokat agyaltam rajta, hogy meglépjem-e a dolgot, olvasgattam, mérlegeltem, aztán arra a következtetésre jutottam, hogy a pénzemért becsülettel megdolgoztam, gondosan félretettem amit lehetett, így tulajdonképp ez nekem jár. Új gépet vettem.Igazából a korábbi…

Tovább

A hálózati időtúllépés problematikája

Kicsit több mint egy hete – az addig tökéletesen működő telefonom – elvesztette a kapcsolatot az interntettel, időtúllépés miatt nem lépett fel a hálóra. Tekintve, hogy magam sokat használom mobilon is a netet (accu weather, twitter, facebook, levelezés, stb.) igen…

Tovább

Hoppácska, nagyra nőtt a freemail

Azt ugye mindenki tudja, hogy napjaink egyik – ha nem a legnépszerűbb – levelezőrendszere a Google terméke a Gmail. Onnan kezdve, hogy kockák szűk csoportja juthatott csak meghívóhoz elég rövid időn belül eljutott a dolog odáig, hogy ma már kis túlzással mindenkinek van…

Tovább

Megjelent az Opera Mini 5 végleges változata

Néhány nappal ezelőtt telefonom böngészője apró üzenetben hívta fel a figyelmemet arra, hogy megjelent az Opera Mini böngésző legfrissebb, végleges változata. Tekintettel arra, hogy korábban is ezt az ingyenes alkalmazást használtam netezésre (gyors és költséghatékony, valamint…

Tovább

Mediafile-k lejátszása PC nélkül

Jó ideje foglalkoztat a gondolat, hogy mi módon lehetne a külső HDD-men tartott zene és film tartalmat lejátszani a tv-n úgy, hogy a folyamatból a számítógép tökéletesen kiiktatható legyen. A miértre a válasz rém egyszerű, ami nem más, mint a kényelem. Ha hirtelen ötlettől…

Tovább
süti beállítások módosítása