K report

Számítógépet a cipőbe!

2010. szeptember 06. - klarky

Ha valaki azt gondolná, hogy a különböző mozgásfajták (jellemzően futással/gyaloglással járó sportokra gondolok) monitorozása, számítógépen való megjelenítése valami újfajta hóbort és erre választ egyedül a manapság kapható Nike+ ad, az nagyon téved. 

Az igény régóta megvolt erre és a gyártók próbáltak megfelelni a felmerülő igényekre már a 80-as évek közepén is. Hihetetlen, de akkor, amikor mi még itt egy ZX Spectrumról vagy egy C64-ről is csak álmodozhattunk, tőlünk nyugatabbra - hogy úgy mondjam tőlünk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban - ez már valóság volt.
 
A kronológiát illetően az elsőbbség az Adidas-t illeti meg, aki Micropacer nevű modelljébe stoppert, lépésszámlálót és LCD kijelzőt épített. Ezt a modellt még nem lehetett számítógéppel összekötni, de ha lehet mondani ez volt az első cipő, amibe áramkör került. Ekkor 1984-et írtunk.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 Ilyen volt az egyik srácnak a suliban, amikor még általánosba jártam. Nem kicsit irigyeltük!
 
A nagy konkurens Rudolf Dassler cége a Puma (aki nem tudná az említett úriember Adolf Dassler testvére volt, aki viszont nevéből eredeztetett Adidas céget alapította meg és nagyon sokáig felhőtlennek korántsem nevezhető viszonyt ápoltak egymással) nem késlekedett sokáig a válasszal.
 
A véget nem érő rivalizálásuknak egyik produktuma volt az 1985-ben bemutatásra kerülő Puma RS Computer nevű modell, aminek kicsit bumfordinak nevezhető sarkába valódi microszámítógépet építettek. A cipő képes volt a lépések számlálására, az eltelt idő és a megtett távolság kiszámolására, de amivel feltétlenül továbblépett elődjétől, az az, hogy game porton keresztül át lehetett tölteni az adatokat egy Apple II Plus vagy IIe számítógépre. Ebben feltétlen rokonság fedezhető fel a mai Nike+ rendszerrel, hiszen az is Apple termékekkel kompatibilis.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A cipő kialakítása, ahogy a képen is látszik eléggé meghökkentő, hát még ha hozzávesszük, hogy ez a modell a 80-as évek közepén jelent meg. Maga a szerkezet a jobb párba volt integrálva, ezen volt a csatlakozó helye és két gomb is, mely a test üzemmód kapcsolására és a rendszer resetelésére szolgált. Ami igazán vicces az az, hogy a bal lábas cipő sarka teljesen azonosan volt kiképezve, mint a jobbos, de ellentétben azzal ez üres volt, abban nem volt semmi. Korabeli leírások szerint egy kis tároló rekesz rejtett a „sarkantyú” ahová akár lakáskulcsot, aprópénzt is be lehetett rakni és biztonságosan le lehetett zárni.
 
A cipőt kábellel lehetett összekapcsolni a számítógéppel, mely kábel csatlakozói hasonlítottak a régi joystick dugókra, melyekkel a játékkart a géphez dugtuk anno mi magunk is.
 
A cipő működtetéséhez természetesen program is dukált, amit az akkori Macintoshra kellett feltelepíteni floppylemezről. (fiatalabbak kedvéért egy hajlékony adathordozó a múlt évszázadból, a mai pendrive-k, CD/DVD/Blu-Ray lemezek őse 8-) )
 
Összekapcsolás után a gép segítségével írni/olvasni lehetett a cipő adatait, a futási teljesítményeket a billentyűzet segítségével is be lehetett vinni, valamint összesíteni és szerkeszteni lehetett a havi és éves statisztikákat. A hiteles adatok kiolvasásához, illetve előállításához a cipőt kalibrálni kellett, azaz ~15-ször kellett az adatokat betáplálni a gépbe, ahol azok korrekciójára is sor kerülhetett így vált lehetővé az adatok pontosítása.
 
A korabeli hírek azonban arról szóltak, hogy nem volt mindenki elragadtatva a cipőtől és a hozzá való alkalmazástól. Először is nem lehetett csak rendelés útján hozzájutni az akkor 200 dolláros cipőhöz, másrészt kritikával illették az alkalmazás és a cipő megbízhatóságát is.
 
Akár így volt, akár nem, egy biztos. Ismét bebizonyosodott, hogy nincs új a nap alatt és a történelem újból csak ismétli önmagát. A mai technika szebb, jobb, egyszerűbb megoldásokra képes, de ezek mind csak tökéletesített válaszok a múlt kérdéseire.
 
Nem véletlen a mondás, mely szerint már a régi görögök is…
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr202275294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása