Tekintve, hogy viszonylag rég jártam Budapesten és az idő nagyon kellemes volt egy belvárosi sétát terveztem, mely során a pesti oldal régi épületei, terei közt bolyongtam. Nagyon szeretem nézegetni a beszédes házakat/utcákat és figyelembe véve, hogy egyre többet újítanak fel közülük igazán jó érzés volt mászkálni a tavaszi időben.

 

A sétám során a Roosevelt teret is érintettem, ahol (azon túl, hogy maga a környezet is gyönyörű) mindig lehet látni pár műszaki csemegét, tekintettel arra, hogy szerintem nem csak a városban, de talán az országban is itt a legmagasabb az egy négyzetméterre eső különleges autók aránya. Most sem volt ez másként, a főbejárat előtt elhaladva körbe lehetett járni egy Maserati GT-t, mely vizsla orrával egykedvűen szimatolta a langyos tavaszi levegőt, egy Jaguár XJ-t, ami hűvös eleganciával feszített az őt megillető környezetben és egy Audi R8 quattro-t, ami annyira új volt, hogy ha valaki jobban szemügyre vette még a lehúzott fólia nyomait is láthatta a fényezésen.

(Volt még ugyan ott egy Mercedes B osztály és egy általam amúgy nagyon vágyott 3-as BMW keménytetős cabrio is, de őszintén megvallva a három zászlóshajó mellet ezek az amúgy kiváló hétköznapi autók egészen jelentéktelennek tűntek.)

 

Természetesen a szálló előtt lelkes spotterek kattingatták a gépeiket, készültek a jobbnál jobb fotók ezekről a modern szobrokról, de tekintettel arra, hogy van bennem egy olyan, hogy azért sem mutatom ki lelkesedésemet (nehogy már a tulajban megerősítsem azt, amit amúgy is tud, hogy nevezetesen ő az élet császára) én csak szemem sarkából sandítgattam feléjük, a világért sem vettem volna elő telefonom.

 

Már majdnem elhagytam a teret, utoljára visszafordultam, hogy szemügyre vegyem a spontán kihelyezett genfi autószalont, amikor a pakoló végén közeledni láttam valamit. Azonnal földbegyökerezett a lábam, visszaindultam és megláttam ezt:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha jobban magamba nézek nem vagyok egy nagy amerikai autó rajongó, szakértő meg pláne nem, de egyből levágtam, hogy egy Chevrolet Corvette C1 az az az autó, amit talán életemben nem fogok még egyszer ilyen közelségben látni, pláne nem olyan állapotban, ahogy csak talán a ma már nyugdíjas, a kertvárosi házának kertjében marhahúspogácsáját egykedvűen sütögető, 0,33-as BUD-ját felpattintó amerikai egykori gyárimunkás láthatta a 60-as években.

 

Visszasétáltam, levetkőztem minden előítéletemet és körbefényképeztem. Itt az eredmény, élvezze minden szépre fogékony erre járó!