K report

Zöld robot a házban!

2012. november 28. - klarky

Némi tanakodás – és a szolgáltatómmal lefolytatott küzdelem után – megléptem, amit megkövetelt a haladó gondolkodás, megvettem életem első okostelefonját.

A választásom a Sony Xperia Sola-ra esett, azt gondolom ennek a szolgáltatásai és az ára az, ami nekem bőven vállalható, sőt, a tudása talán sok is. Nem állítom, hogy nem lehet okostelefon nélkül élni, vagy, hogy a cserére valamifajta kényszer miatt volt szükségem (a korábbi készülékem is működik még, ugyanakkor a hűségem lejárt róla és mivel úgyis új tarifát kellett választanom, gondoltam meglépem a készülékcserét is), de most úgy érzem, hogy ez nekem kellett.


xperia_sola_blog.jpg

Magáról a telefonról nem írnék – egyelőre – semmit, a benyomásokról majd talán akkor, ha már lesznek tapasztalataim vele kapcsolatban, viszont kérnék/kérdeznék. Segíts nekem belakni a készüléket, azaz milyen app-okat tegyek fel, hogy jó legyen?

Kiindulásnak annyit, hogy pillanatnyilag Android 2.3.7 van rajta – még nem frissítettem feljebb, majd annak is eljön az ideje -, szóval ehhez kellenének jó kis alkalmazások.

Pld.: Melyik forgalomszámlálót ajánljátok? Van-e valami jó alkalmazás-kilövő app, mert ami a beállítások közt van az nekem nagyon nem tiszta. Elég-e, ha az adatforgalmat kikapcsolom a widgetből (erre ugyanis van), vagy arra a célra is keressek valamit? Mi legyen a social alkalmazásokkal? Facebook, twitter, melyik kliens a jó? Tényleg minden érdekel, ötlet, tanács, játék, fotó, bármi. Ajánljatok pl. szótárt, to do alkalmazást, vagy ami csak eszetekbe jut, nektek fent van és bevált, használjátok.

Segítesz nekem? Megköszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr444931398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.11.29. 10:19:41

Amik nekem mindig fent vannak (Nexus S, Android v4.1.2) a gyári cuccok mellett:

Free appok:
-Amazon Kindle ekönyvekhez
-Astro file manager
-Dropbox
-LED light (a hátsó vaku zseblámpa üzemmódban)
-Skype

Fizetősek:
-Logmein
-Locus Pro

De mindenképpen frissíts először, a 2.3 android már a múlt.

vaki78 2012.11.29. 10:25:31

Alkalmazás kilövő felesleges, mivel ha kezd megtelni a memória alapból bezárja amire nincs szükség. Adatforgalomra elég a gyári widget, de ha mégis biztosabbat szeretnél, akkor van egy Data Enabler Widget nevű cucc.
Facebookra a gyárit használom, igaz az egy rakás f*s. Szótárnak nekem egy angol magyar szótár nevű van fent, nevével ellentétben tud németet és franciát is. Zenére tiny playert használok.
Ami még nálam van és szerintem mindenkinek hasznos:
- Flaslight (LED vakut használja zseblámpaként)
- Battery Solo Widget
- Névnapp

Játékra kis "gagyi" játékokkal szoktam játszani: Bubble Burst, Chess Free, Pool Master és Zsírozás

nem várt fordulat 2012.11.29. 12:16:54

Nos, az első amit telepíts, az az Angry Birds :)

Nekem egy régi (alig több mint egy éves :) motorola defy -om van, még 2.1 -el, tehát ezek biztosan futni fognak neked is:

- Fast Reboot. Pillanatok alatt rebootol, olyan, mint ha ki/be kapcsolnád, gyakorlatilag egy soft reset, csak gyorsan.

- BPMenetrend, ha itt élesz, nekem sokszor segített.

- 3G watchdog a 3G forgalmadat figyeli
- Call meter 3G, minden forgalmat számlál és loggol
- Clean Master, takarítja a cachet, felesleges szemetet
- DCSwitch 3G ki/be
- WhatsApp: internettel ingyen chat akiknek fent van
- LookOut, ha elveszted, jó eséllyel pontosan meg tudod határozni, hol van a telefonod. Nekem már többször segített megtalálni.

és pár amiről nem kell írni:
- Barcode scanner
- Opera Mobile
- Flashlight

esetleg egy-lát thief protector.

de szerintem csinád azt, hogy olyan appot teszel fel rá amire neked van szükséged, körbenézel a neten.

szcsongor 2012.11.29. 13:29:02

Chrome (ha fontos a minél kisebb adatforgalom, akkor Opera), plusz van pár dedikált app mindenféle oldalhoz, Wikidroid, IMDb, eBay stb... ezek hasznosak lehetnek ha gyakran látogatod ezeket az oldalakat.
Dropbox, Google Drive, Skydrive a file-ok eléréséhez, ha ott tárolsz dolgokat.

Skype, WhatsApp, Viber a netes kommunikációhoz.

GO Contact EX a gyári contacts és dialer helyett.
SMS-re nagyon ajánlom a Handcent SMS-t.

ezPDF Reader, Officesuite a pdf, doc, xls, ppt fileok szerkesztéséhez, olvasásához.

Realcalc egy nagytudású számológép alternatíva. ConvertPad mindenféle mértékegység átváltáshoz.

Facebookhoz a hivatalos jó, de sajnos nem tökéletes, van egy Friendcaster nevű is, az is egész jó.

Filekezeléshez a legjobb a Total commander.

Avast! Mobile Security vírusvédelemre, plusz tűzfal, anti-theft, forgalomfigyelő stb...

Fényképezéshez én ezeket használom: Camera ZOOM fx, Pano, HDR Camera+, Retro Camera, Paper Camera (ez inkább csak poén, nem túl hasznos)

Business Calendar vagy Jorte Calendar a Google naptár alternatívájaként, ha az nem tetszene.

Jegyzeteléshez jó a Note Everything.

Zenéhez TuneIn Radio alap, nagyon jó online rádió streamer. Hasonló még a Digitally Imported Radio.
Winamp pl. jó a saját zenékhez, de van ezerféle.

Videókhoz szerintem a két legjobb a Mobo Player és az MX player. Mindent lejátszanak.

Játékok, amiket érdemes kipróbálni: Air Control, Cut the Rope, Granny Smith, Where's my Water, Temple Run, Freeciv, OpenTTD, FieldRunners, Guns'n'Glory, Scramble. Meg még ezerféle, de ezek ingyenesek (vagy ingyenesen is elérhetők némi reklámért cserébe) és le tudnak kötni egy időre. :)

Na kb ennyi ami eszembe jutott.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.11.29. 16:04:43

Köszönöm a válaszokat mindenkinek!

Megnézem az ajánlottakat a piactéren.

@szcsongor: Ez a Camera ZOOM fx nagyon komoly cuccnak néz ki. Azt hiszem ezt megveszem, most SALE is van rá. Biztos nagyon láma a kérdés, de a fizetés hogy működik? Még nem vettem alkalmazást soha.

szcsongor 2012.11.29. 18:17:20

@klarky: Lépj be a google fiókoddal az áruházba, ott pedig regisztráld be a bankkártyádat (Ez a Google Wallet). Onnantól kezdve két gombnyomás a vásárlás.
15 percen belül tudsz viszont csak elállni a vásárlástól, utána már nem kapod vissza a pénzt, ha nem tetszik az app, úgyhogy jól meg kell gondolni :) Utána viszont örökre a tiéd, és a későbbi frissítések is automatikusan, ingyen érkeznek. Később pedig bármelyik androidos kütyüdre, akárhányszor feltelepítheted.
süti beállítások módosítása