K report

Egy kidobásra ítélt laptop feltámasztása

2014. április 11. - klarky

dell_fire.jpgNéhány héttel ezelőtt egy ismerősöm azzal hagyta itt nálam a laptopját, hogy nézzem már meg mi lehet a baja, ha tudok vele kezdeni valamit annak nagyon örülne, ha nem, akkor legalább a HDD –t vegyem ki belőle a képek miatt, aztán akár ki is dobhatom a fenébe.

A kérdéses gép egy Dell Inspiron n5030 –as volt és a mutatott hiba akként jelentkezett, hogy bekapcsolást követően a képernyő sötét maradt ellenben a masina égtelen sípolásba kezdett, ütemesen hetet pittyent, aztán kicsit várt és kezdte elölről az egészet.

Próbáltam kérdezősködni a gazdájánál, hogy emlékszik-e valami kiváltó okra, ami óta a jelenség fennáll (a szoftveres hibát elég gyorsan kizártam, nem hinném, hogy egy sérült driver, rossz windows, ne adj isten meghalt BIOS ilyen hibajelet küldene), de komolyan felmerült bennem a gondolat, hogy esetleg valami ragacsos dolog ömlött a billentyűzetre és valamely gomb beragadására reagált így a gép.

Miután ilyen közvetlenül kiváltó ok nem rémlett az ismerősömnek mondtam neki, hogy hagyja itt, aztán ha időm engedi megnézem mit tehetek.

Korábban próbáltam már keresgélni az interneten a témához kapcsolódóan, de a találatok nem sok jóval kecsegtettek. Ügyes kereső-kifejezések kombinálásával elég gyorsan meglett a probléma, hisz sajnos nem egyedi jelenséggel álltunk szemben, hanem egy típus hibáról volt szó, mellyel tele vannak a fórumok és „seven beeps problem”, vagy „seven beeps error” néven bárki rá is kereshet.

A lényeg: fent említett n5010 és n5030 típusú gépekre jellemző egy gyártási hiba, melynek következtében az alaplapra integrált videochip az idő előrehaladtával elveszti azzal a kapcsolatot, így hiába működne amúgy rendesen a gép egyszerűen nem tud képet adni és a sípolással ezen problémáját juttatja a rendszer a gazda tudomására.

A feladat tehát látszólag egyszerű: a szóban forgó chippet vissza kell forrasztani az alaplapra. Igen ám, de tekintve, hogy ez egy körömnél nem nagyobb lapka mely egy nyákon nyugszik nem arról van szó, hogy keresünk egy leszakadt drótot aztán pákával megheftizzük a rendszert és kész, itt az elégtelen csatlakozási pontot megtalálni sincs esélyünk, így más megoldáshoz kell folyamodnunk.

A Youtube tele van okosságokkal a témához kapcsolódóan, melyek megvalósítása eltérő ugyan, de a cél ugyanaz. Fel kell hevíteni az alaplapot, majd hagyni kell visszahűlni és kis mákkal az olvadt kapcsolat úgy heged vissza, hogy a korábban megbomlott egység helyre áll és a gép főnix madárként támad fel hamvaiból.

Ha valakit érdekelnek a megoldási javaslatok az böngéssze a videomegosztót, van ott mindenféle trükk (csak jelzem a pokrócba csavarós nekem nem működött), ezeket nem részletezném, inkább elmondom én hogy csináltam, ilyet ugyanis nem találtam az említések közt.

Először is a laptopot atomjaira kell szedni, ami ijesztően hangzik ugyan, de mivel jól szerelhető a gép egy csavarhúzó és kis odafigyelés mellett bárki meg tudja lépni ezt a lépcsőt. A mikénthez én ezt a leírást használtam, tökéletes: LINK

Miután kezünkbe kerül a pőre alaplap következik a lényeg, a hevítés. A tippek nagy része arról szól, hogy az alaplapot egyszerűen be kell tenni a felforrósított sütőbe, aztán várni kell, majd hagyni kihűlni, de én ezt nem tudtam kivitelezni tekintve, hogy 385 Celsius fokot ajánlanak hőmérsékletnek amit 8 percen keresztül kéne tartani, és az én sütőm teljesítménye ennek közelében sincs. Hőpisztolyom (pláne infrás hőmérőm) megint nem volt, kézi fáklyám sem, de akkor hogy csináljak meleget?

Tekintve, hogy már az oviban is Trust Me, I am an engineer! volt a jelem kétféle metódust is kieszeltem, s mivel tudtam, hogy a fennállónál nagyobb kárt nem csinálhatok bátran vágtam bele a műveletbe.

Először is alufóliából két lapított gombócot formáztam és az alaplap alább karikázott pontjaira nyomtam. Sajnos nem tudtam megállapítani, hogy a két chip közül melyik felel a kép megjelenítéséért, de mivel az tuti, hogy a kettő közül az egyik az, ráadásul a hűtőbordák is ide futottak tudtam, hogy nem tévedek a célpont belövésével.

DELL-Inspiron-N5030-motherboard_gpu.jpg

Szóval a gombócokat elhelyeztem, elővettem a vasalót és azt a legmagasabb teljesítményre állítva 20 percen keresztül járatva a fóliára helyeztem. Remekül megállt rajta, nem csúszkált, nem billegett így bátran hagytam, hogy dolgozzon, a vasaló csinálta a hőt, az alu vezette azt és bár fogalmam sincs, hogy egy vasaló talpa hány fokra hevül, de abban biztos voltam, hogy a hő koncentráltan éri a célterületet így reménykedtem a hatékonyságban.

Az idő leteltével a vasalót és a gombócokat eltávolítottam (halkan jegyzem meg azért ennyi idő alatt a fólia bitang meleg lett) és vártam, hogy hűljön a rendszer. Közben azon morfondíroztam, hogy vajon elég lett-e az előállított hő, így tovább pörgettem a fogaskerekeket, mit is kéne csinálni, hogy biztos legyek a dolgomban, és ha már szét van szedve a gép inkább most, minthogy kezdjem később elölről az egészet.

Azt találtam ki, hogy az alaplapot függőlegesen fejre állítottam (ezzel a chip lefelé nézett) és elővettem egy teljesen közönséges öngyújtót, aminek tüzét maximálisra vettem. A chippet a láng fókuszába helyezve (nem a lángban van a legmelegebb, hanem felette, annak fókuszában) néhány másodpercig hevítettem a célterületet, majd gyorsan visszafordítva a lapot a korábbról megmaradt fóliagombóccal erősen nyomni kezdtem kihűlésig. Ezt már csak egyszer-egyszer csináltam, hisz így azért olyan hőt lehet előállítani, ami ha nem téríti észhez a részecskéket akkor nagyjából már semmi.

A folyamat végeztével ablaktisztítóval átitatott vattával áttöröltem a környéket, a laptop belsejét portalanítottam majd a sorrendiséget betartva szépen összeraktam a gépet.

Izgatottan nyúltam a bekapcsoló gombhoz, de ahogy a képen is látszik az igyekezet nem volt hiábavaló.

DELL-Inspiron-N5030_blog.jpg

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem kizárt az, hogy előbb-utóbb a probléma ismét előjön, hisz itt nyilván olyan hiba okozza a bajt, ami gyárilag kódolja az eshetőséget. Nem kizárt, hogy maga a hűtési rendszer lett alulméretezve, azaz a tűzforró chip egyszerűen kiolvasztja magát a helyéről, mint az első generációs X-Box –ok esetében volt tapasztalható. Az is lehet, hogy rossz volt az anyagválasztás, a használt kötőanyag nem bírja az idő múlását (vagy már a normál üzemi hőt sem), vagy a fene tudja hol a baj, de az biztos, hogy alapesetben csak az egész alaplap cseréje hozhatna megnyugtató megoldást.

Ha valaki hasonló szituációba kerülne gépével (ez más típusra is igaz lehet, nem csak a DELL –nél jöhet elő) javaslom, hogy próbálja ki a fenti módszert, hisz attól rosszabb már biztos nem lesz a gépe, mint amilyenné vált. Ha sikerül a dolog jó eséllyel még évekig használható lesz a laptop különösebb gond nélkül, de ha másra nem is jó az eljárás az adatok könnyedén kimenthetők míg él a rendszer, aztán bírja amíg bírja.

Kis kézügyességet igénylő ingyenes módszer, nyugodtan ki lehet próbálni. Arra viszont kérlek vigyázz, hogy a nagy igyekezetbe ne gyújtsd magadra a házat, annyit talán nem ér!

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr86015226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szervizes 2017.10.31. 23:39:13

Remélem nem haragszol, ha leírom a véleményemet, de ez az írás azért nagyon sok ponton nem állja meg a helyét. Eltekintenék az összes szakmaiatlanság részletezésétől, de annyit hozzátennék, hogy egy megfelelő szakszervizben, szakember által jó eséllyel hosszú távra is javítható alaplapot ezzel a módszerrel pillanatok alatt tönkre lehet tenni, illetve a későbbi javítások sikerességének esélyét minimálisra csökkenteni. Persze játszadozni lehet, ha már tényleg ki akarjuk dobni az alaplapot, de hogy egy ilyen „javítás” után még évekig működjön, azt tekintsük kizártnak. Ha valaki évekig akar még egy BGA-hibás lapot használni, az vigye megbízható szakemberhez. Persze az nincs ingyen, és a siker akkor sem garantált, de jóval nagyobb esély van rá.
Mindenesetre no offense, nem kötekedésnek szántam, de úgy éreztem, hogy ezt tisztáznom kell. :)

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2017.11.01. 22:05:48

Vicces, hogy szakmaiságot kérsz számon ezen a bejegyzésen. Ahogy a cím is utal rá ez a gép a kukából lett gyakorlatilag kimentve. A feladat annyi volt, h ha már úgyis mindegy, legalább próbáljuk meg hátha a képeket és a fontos doksikat le tudjuk menteni róla. Ez maradéktalanul sikerült is elsőre, nem mellesleg ahogy írtam, a net ettől durvább tipekkel van tele, hisz ez egy eleve konstrukciós hibával terhelt, nagyon gagyi gép.

Persze, a szerviz biztos megcsinálta volna néhány tizesért, de ki akar fizetni egy vacakért egy csomó pénzt? Mi nem akartunk, életet lehetem a gépbe és le lett róla mentve a cucc.

Még utána is ment amúgy jóideig, ma már annyira elavult, h szinte biztos a kukában van.

Értem, h szervizes szempontból ez nem a legjobb megoldás volt, de eszünkbe sem jutott tartósan életet lehelni a gépbe és ezért komolyan megjavíttatni (biztos nem ért volna annyit). Nekünk is és annak is aki így jár ez a típussal megoldást jelenthet ez a metódus és a cél nem is volt ettől több. Egy szóval nem állítottam, h ezt így kell megcsinálni, azt meg pláne nem, h ezt követően még évekig fog szolgálni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.04.13. 23:49:10

Na de ha a képek leszedése a feladat, ahhoz nem kell megjavítani magát a laptopot.Kiszedi az ember a vinyót, berakja egy külső, usb-s házba, hozzáköti egy jól működő géphez és átdózerolja az összes cuccot, ami kell.Vagy mit nem értek?
Persze, ha járulékosan megjavul a laptop, akkor nyilván hurrá és ügyes volt az elkövető! :D
süti beállítások módosítása