K report


Legyőzött a hegy

2014. szeptember 28. - klarky

Valahányszor Szlovákiában, a Magas-Tátra felé vezetett utunk és a távolban megláttuk a Kriván jellegzetes formáját megjegyeztük, hogy egyszer az életben ezt a hegyet mindenképp szeretnénk megmászni. Teltek múltak az évek és az ábrándozást végre a cselekvés követte, hisz…

Tovább

Hosszúhétvége Lengyelországban

A családi hagyományokhoz hűen, folytatva a városlátogatási sorozatunkat a múlthét végén Krakkóba látogattunk. Volt némi halvány elképzelésem a városról mivel egészen kiskoromban jártam már ott, de a valóság a képzeletemet jóval felülmúlta. Valami elképesztően gyönyörű…

Tovább

Bringával a Tisza-tó körül

Augusztus egyik utolsó napsugaras hétvégéjén úgy határoztam, hogy egy kicsit komolyabb bringatúrát iktatok programba. Tavaly ismerősöktől már hallottam a következőkben bemutatandó remek lehetőségről, de ez idáig valahogy nem sikerült úgy intézni a dolgokat, hogy el is jussak a…

Tovább

3D-ben a Lorenz hágó körül

Néhány héttel ezelőtt, egy esős, borongós vasárnapon néhány túratárs társaságában felkerekedtem és a Magas Tátra felé vettem az irányt, hogy átkeljek a Lorenz hágón. Igazából, ha jobban belegondolok ez volt az első igazi „magashegyi”, komolyabb túrám és el kell, hogy…

Tovább

Csillagtúra a Krk szigeten

Idén nyáron – immár harmadik alkalommal – Horvátország felé vettem az irányt, ezúttal a családdal. Tekintettel arra, hogy ez a desztináció népszerű a magyarok közt és sokan keresik fel évről-évre nem akarok mindenféle evidenciákat leírni, inkább néhány úticélt,…

Tovább
süti beállítások módosítása