Csikós Zsoltinak, a 4./b.-ből valóra vált az álma. Illetve nem is volt ez neki álma, mert annyira elérhetetlennek tűnt a dolog, hogy már abba belefáradt, ha egyáltalán rágondolt. De az élet – mint tudjuk - nagy rendező, valahogy úgy hozta a sors, hogy elé gördített egy üveggolyót, elédobott egy lapot az autóskártyából és bár remegő térddel, verejtékező homlokkal de elfogadta azt, amit felkínált sorsa kormányosa.
Jó-jó, a címmel valószínűleg túlzok, sokan vannak akik azt sem tudják most, hogy miről beszélek. Valószínű ők azok, akik nem élik meg azt a csodát, ami vasárnap délután kezdett felsejleni a totalcar belsőség blogján, és ami miatt minden valamirevaló honi autóbuzi rongyosra nyomkodta hétfő óta számítógépe F5 gombját.
Csikós Zsolti és 3 hűséges társa elindultak a messzi Svédországba, a sarkkörre egy autóért, ami olyan öreg, hogy a mai kor középkorú generációjának is talán csak a gyerekkori emlékeiben él. Egy autóért, ami akkor is elérhetetlen volt egy magyar ember számára, amikor még javában gyártották, nemhogy most, amikor már csak gyűjtők féltve őrzött veteránjai közt lelhető fel egy-egy éppen maradt példány. Egy majd 50 éves, W120-as Ponton Mercedes ugyanis a meghökkentő kaland tárgya.
Igazából nem is magát a történetet szeretném megírni, aki akarja végig olvashatja a belsőségen az elejétől a végéig, meg ha itthon lesznek a srácok gondolom alaposan el lesz mesélve minden töviről-hegyire, hanem egy jelenségről. Nevezetesen arról, hogy mióta elindult a nem mindennapi utazás kommentek ezreiben lelkes autórajongók és érdeklődők százai fogtak össze és lelkesednek egy célért, ismeretlenül is szurkolnak olyan embereknek, akiket soha nem ismertek személyesen és valószínű, hogy soha nem is fognak, egy olyan tárgy érdekében, amiről egy héttel ezelőttig azt sem tudták, hogy micsoda.
Nyugodtan lehet mondani, összefogott az ország, határon belül és kívül nemcsak a kárpátokon, de a sarkkörön túl. Egy emberként szorítanak a sikerért, gyűjtötték (volna) a pénzt, ajánlották fel segítségüket ki így, ki úgy, Budapesttől szó szerint Domsjö-ig.
Még hogy nincs összetartás, még hogy morális válság van! Egy fenét! Van, mert vannak, akik azt akarják hogy legyen, nekik úgy a kényelmes, van mi mögé bújni. És akkor itt van egy egyszerű történet, ami mindenkinek erőt ad egy rövid pillanatig ha beleolvas a mesébe, átfutja a kommenteket. Nagyon jó érzés együtt pityorogni több száz emberrel 12 óra 42 perckor, amikor kiderült, hogy nemhogy épségben elérték úti céljukat a modern kor vándorai, de az autó ki is van fizetve, és bár holtfáradtak, de lassan elindulnak hazafelé.
Jó lenne ebből a parányi érzésből valamit átmenteni a mindennapokra. Ha tudnánk a dolgos hétköznapokon is összefogni, menni egy cél felé közösen, mert közösen minden könnyebb. Hatalmas potenciál van a magyar emberekben, jó lenne kihasználni. Jól látszik, ennyi kell és meglehet minden!
Na jó, nem moralizálok, nem nyomom a pátoszt. Hogy is szokták mondani? Túl vagytok a nehezén, most jön a neheze!
Gyerünk Zsolti, hozzátok haza nekünk az öreg mercit! Jó utat!
