K report

Mediastream Androidon

2014. december 30. - klarky

Lássuk be, a technika fejlődése mindannyiunk életére hatással van. Lehet ellenkezni, szembe menni vele, de előbb-utóbb mindenki életébe kisebb nagyobb mértékben beszűrődik, és olyan igényeket gerjeszt, amelyről odáig nem is tudtuk, hogy egyáltalán létezik, hogy szükségünk van rá. Igaz ez az élet szinte minden területére, de most leginkább arra térnék ki, hogy a médiafogyasztási szokásunkra milyen hatással van a modern technika.

Sokak emlékeiben még elevenen élhet a nem is túl távoli múlt, amikor tékákból kölcsönöztük a kedvenc VHS kazettáinkat, később DVD –inket, majd ahogy ezek széles körben elérhetővé váltak úgy fészkelték be magukat az életünkbe, lakásainkba is.

Filmeket másoltunk és írtunk, aztán torrenteztünk, mely tartalmakat különböző módon fogyasztottunk. Néhány éve örültünk, ha nem kell az innen-onnan összeszedett filmeket/zenéket lemezre írni, hanem azt közvetlenül pendrivéről nézhettük/hallgathattuk, aztán jöttek a dedikált médialejátszók, ma meg ott tartunk, hogy akár hazánkban is nézhetünk teljesen legálisan filmeket akár a telefonunk képernyőjén is online áruházak és szolgáltatók révén.

Amiről viszont most szólni szeretnék az nem más, mint annak a lehetőségnek a feltárása, hogy a már rendelkezésünkre álló médiát (legyen az zene, film, képek, bármi) a lakás tetszőleges pontján elérhessük úgy, hogy azokat ténylegesen nem mozgatjuk, csupán az otthoni hálózatot hívjuk segítségül.

Azon igényt, hogy a filmjeim, sorozataim bárhol lejátszatóak legyenek a lakásban az hívta éltre nálam, hogy a Jézuska - na és persze „széleskörű családi összefogás” – révén az idei karácsonyfa alatt egy táblagépet találtam. A készüléket életre keltve azon nyomban azon kezdtem gondolkodni, hogy lehetne megoldani végre azt, hogy ne kelljen a gép vagy a tv elé szegeződve bámulni pld. az aktuális Terápiát, mennyire jó lenne már az, ha pld. ezt a reggeli kávé friss illata mellet a konyhából is megtehetném.

Van bennem amúgy is egy ilyen kössünk össze minden kütyüt mindennel dili és mivel biztos voltam benne, hogy a problémára van megoldás túrni kezdtem a netet.

Kulcsrakész, a legegyszerűbb, legkisebb erőfeszítéssel járó megoldást kerestem így ne számítson senki a leírásban elképesztő hálózati trükkökre, viszont aki hasonló megoldásban gondolkodik, annak talán segíthet.

A lényeg. Adott a lakás „informatikai központja” egy laptop, mely wifin kapcsolódik a világhálóhoz (ez lesz a kliens v. kiszolgáló) amire egy külső HDD van lógatva, melyen a filmek, zenék laknak (már ami ugye nem a deezeren létezik). A célom az volt, hogy a wifi segítségével az ugyanezen hálózatra csatlakozó táblagép segítségével elérjem a külső HDD –n lévő tartalmat oly módon, hogy egy megfelelő alkalmazás felkutatatásával egyszerűen a gépre csatlakozok és onnan streammelem a kontentot. /Csupán zárójelben jegyezném még, hogy természetesen ugyanezen routeren keresztül lóg a neten a telefonom is, ennek a későbbiekben még lesz jelentősége, ugyanakkor már most felhívnám a figyelmet arra, hogy nem árt a mutatványhoz egy jó router, ami kellő sebességgel akár 4-5 eszköz kiszolgálását is stabilan ellátja./

Androidos eszközről lévén szó a play áruházba vezetett utam, ahol millió alkalmazást megnéztem. Tudtam, hogy számos úton juthatok el a célomig (példaként említhetném a teamviewer szerű távmenedzselő alkalmazásokat, a wifis filekezelőket, melyek akár médiafilék lejátszásában is jók), de én nem ilyenre vágytam. Dedikált streammelő app –pot kerestem, ami képes az igényem kiszolgálására és olyan vágyaim is voltak, hogy a lehető legegyszerűbb legyen a működése (eszemben sem volt pld. hálózati beállításokkal pepecselni), legyen ingyenes, reklámmentes és ha még valamire vágytam az az, hogy legyen szép.

A kutakodás közben azt gondolom igazi kincsre találtam, mely az összes fent bemutatott igényem kielégít. Ha valaki hasonló streammelő megoldásban gondolkozik ne keresgéljen soká, azonnal töltse le az AirStream nevű alkalmazást (Találó a neve, nem? Néha a legkézenfekvőbb dolgok a legjobbak…), mely mindent tud, amire csak vágyunk. Tényleg nem tudok mit mondani rá, mint azt, h It’s just work. Feltelepíted az appot a táblára, a klienst a pc –re és kész. Mehet a szórakozás bárhol a lakásban, ahol a két eszköz egyazon wifi hálózaton keresztül látja egymást. Barangolhatunk a gépünk file rendszerében, létrehozhatunk playlisteket, fix menüpont alá rendezhetjük a dolgainkat, de még a cloud tárhelyeinket is beállíthatjuk rajta, azaz ha bírja a netünk sebessége akár dropbox/gdrive/onedrive fiókunkból is folytathatjuk a műsorközlést. Természetesen nem csak filmekről lehet szó, de zenéink, képeink is egyből a táblánkon lesznek, a file browser révén pedig minden más is, ha a tábla ismeri az adott formátumot bármit le tudunk játszani vele.

Ingyenes, nincs reklám, nem cseszeget felugró ablakokkal és gyönyörű. Tényleg perfekt, szedjétek bátran, ajánlom.

airstream_app.jpgHa engem kérdeznének a fejlesztési irányról tényleg csak egyetlen egy dolgot tudnék még elképzelni, nevezetesen azt, hogy lehessen kikapcsolni vele szórakozás után a laptopot. Mert mégis milyen dolog már az, hogy elhelyezkedünk kényelmesen este az ágyban, megnézzük a kedvenc filmünket vagy sorozatunk epizódját és aztán a táblát lelőjük ugyan, de a gép tovább pislog és hallgathatjuk a ventilátor „üvöltését” míg az is aludni nem tér.

Pánikra ugyanakkor semmi ok, erre a feladatra is megoldást kerestem és szerencsére találtam is. Itt az igénylistám meglehetősen rövid volt épp ezért volt nehéz a megfelelő alkalmazás felkutatása. Semmi mást nem szerettem volna ugyanis, mint egy olyan remote alkalmazást, ami egy érintésre kikapcsolja a számítógépem. Ennyi, semmi több.

Nem akartam vele távolról billentyűzetet irányítani. Az egér felett sem akartam átvenni a hatalmat vele, de nem akartam médiaplayert vezérelni és power point prezentációt sem szerettem volna tartani általa. Nyilván ezeknek is megvan a maga célcsoportja, de nekem ez mind – mind felesleges, én csak annyit akartam, hogy a gépet le tudjam kapcsolni mozizás után.

Az áruház kínálatát áttekintve elég gyorsan be kellett, hogy lássam, ez nehezebb menet lesz, mint gondoltam. Van mindenféle csoda remote app, de az én igényeimnek egy kezemen meg tudtam számolni hány felelt többé-kevésbé meg. Ami jó is lett volna vagy bűnronda volt (nem is értem, egy shut down gombot szépen megrajzolni a kijelző közepére miért olyan nehéz…) vagy a hálózati beállításokon bukott meg a dolog, hisz nem vagyok hajlandó MAC addresseket keresgélni ahhoz, hogy működjön a trükk, SSH –ról pedig végképp hallani sem akartam. Szépen lassan szűkült a kör, míg végül egy akadt fenn a rostámon, nevezetesen a Remote PC Lock nevű megoldás.

remote_pc_lock_app.jpg

Nem állítom azt, hogy csodaszép lenne a felület, de tény, hogy a kliens telepítése után ez is működik magától. Nem csinál mást, mint egy érintésre lockolja, újraindítja, elaltatja vagy kikapcsolja a gépet. Ennyi és nem több, nekem pont ennyire volt szükségem.

Említettem még az írás elején a telefon kérdéskört, arra itt utalnék vissza, ugyanis ennek a remote appnak nincs tablet megfelelője (nálam legalábbis nem ment fel rá) így azt a telefonra kell tenni, ami szintén egyazon wifi hálózaton lóg a neten, mint a többiek. Ha ez megvan tényleg semmi trükkre nincs szükség, egy email címes reg után mindenféle beállítás nélkül működik a távirányítás.

Update: Aki gondolja kipróbálhatja ezt az alkalmazást, de nálam sajnos egy frissítés teljesen tönkretette, így másik után néztem. Amit találtam helyette ugyan sokkal többet tud - amire ahogy mondtam nincs szükségem - de legalább magabiztosan működik. Ez sem igényel több szakértelmet, így bátran ajánlom. Aki nem akar az előzővel kísérletezni annak a Remote Control Collection nevű alkalmazást javaslom.

Fentiekből tehát látható, hogy 2014 végére a technika (és persze ne feledjük megemlíteni, hogy az Android platform) is olyan fejletségi szintre jutott, hogy egy teljesen zöldfülű felhasználó is olyan megoldásokra képes általa, ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. Szakemberek nyílván megtudták akkor is buherálni a hálózatot, hogy működjön a dolog, de ma már erre az egyszerű felhasználók is némi informatikai affinitással és érdeklődéssel képesek. Azt gondolom, hogy nagyon jól van ez így és kíváncsian várom, hogy mit hoz a jövő. Egyesek szerint talán már ez is ijesztő lehet, de én remélem van még ötlet ott ahonnan ezek jöttek. Meglátjuk, de addig is a jövőben a reggeli pirítós mellé tegyük oda bátran a tabletet is ha épp nincs jobb dolgunk. Működni fog!

bf_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr457022595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása