Úgy esett, hogy ma délelőtt boltba kellett mennem. Gondoltam nosza, ha már úgy is arra járok, visszaviszem a felhalmozott 4, azaz négy darab teljesen egyforma (ennek még jelentősége lesz) Gösser citromos sörösüvegemet is, ne foglalja itt nekem a helyet.
A közeli Lidl felé vettem az irányt, ahol tudtam, hogy tárt karokkal egy üvegvisszaváltó automata vár, és bár egyszer már kerültünk egymással konfliktusba én balga azt hittem, hogy négy sörösüveg nem foghat ki rajta.
Maga a masina telepítése rendkívül ravaszul van megoldva, ugyanis ahhoz, hogy a színe elé járulhasson az ember, át kell magát hámoznia a fotocellás ajtón, ami ugye ilyenkor csak külső mozgásra reagál, azaz, ha már bent van az ember csak úgy lehet kijönni a boltból, ha bemegy az eladótérbe is, majd a pénztárokon keresztül távozik. Élelmesebbeknek van még egy alternatív útvonal-lehetőségük, nevezetesen megvárják, míg valaki jön befelé, és a nyíló ajtón nagy lendülettel kiszaladnak.
Alapesetben ez az elrendezés nem okozna gondot, ha… És itt jön a ha! Ugyanis mi van akkor, ha az ember betáraz két nagy szatyor üveggel és a gépalkalmazott nem hajlandó azok nagy részét visszavenni, ne adj isten valaki csak az üvegeket szeretné visszaadni, és vásárolni már eszében sincs??? Na ezt a lehetőséget az üzlet tervezője kizárta, tessék szépen befáradni, hátha vesz valamit a kedves vevő akár akar akár nem, itt nem lehet csak úgy ki-be rohangálni.
Természetesen az automata a 4 üvegből egyet sem vett át, így bandukolhattam a palackjaimmal körbe-körbe, de nem csüggedtem, gondoltam a következő helyszínen leadom őket, velem nem lehet csak úgy kiszúrni.
Vásárlás után célba vettem a hazafelé szintén útba eső Tesco-t, ahol újabb kísérletet tettem. Természetesen itt is minden gépesítve van, - élő ember ma már nem nyúl üres üvegekhez - és elkezdtem etetni a gépet. Három üvegig zökkenőmentesen ment a procedúra, míg a negyediknél megmakacsolta magát a rendszer, visszaadta és megállt, se előre se hátra. Mondom magamban jól van jóbarát, ha nem hát nem, de legalább a blokkot please. Persze azt sem adta és én tanácstalanul forgattam a fejem jobbra-balra, mint egy NATO radar.
Pirosfelsős alkalmazott közel s távol nem volt, így elindultam elpanaszolni a bánatom a vevőszolgálaton. A pultnál hárman álldogáltak. Történetem elmesélése után éreztem, hogy megmozdítottam valamit a multinacionális gépezetben. Lázasan nyöszörögtek a fogaskerekek, mentek a telefonok, de a tréningeken gondosan begyakorolt fordulatok sajna nem segítettek. Megjegyzem, ezt onnan gondolom, hogy a szolgálatban lévő kishölgy minden telefonhívásában rögzítette: „hogy azért kérdezem, mert én még ilyet nem láttam”.
Míg a konzílium tanácskozott – vajh mi legyen a 75 (!) forintommal - volt időm nézelődni. Ekkor vettem észre a Tesco másik zseniális találmányának mindennapi életben való megvalósulását, miszerint az üres aludobozokat és PET palackokat néhány forintért visszaveszik. Ahogy említettem a visszaváltó az áruházon belül az üzletsor végén található, ahová kik tartanak? Hát nem a Mókus Örs lelkes kispajtásai, akik iskolai verseny keretében hoztak pár ásványvizes palackot meg üres kólásdobozt otthonról, nem-nem, hanem penetráns bűzt árasztó hajléktalanok, akik hatalmas nejlonzsákokat maguk után húzva vitték beváltásra az összekukázott „szemetet”. Halkan kérdezem: erről az ÁNTSZ tud? (Megjegyezném, egyszer egy másik Tesoban azt mondta az üvegvisszaváltós alkalmazott amikor meglátta szegény szerencsétleneket, hogy ez már nem is üvegvisszaváltó, hanem szeméttelep, miközben egykedvűen hordta az üzlet hátába a koszos dobozokat.)
Na de kanyarodjunk vissza. A szakértői team arra jutott, hogy kell szólni – legyen a neve Zoli – Zolinak, hogy jöjjön le és nézze meg, hogy valóban berakta-e a kedves vevő az üvegeket az ördögi szerkezetbe. Na itt már kezdtem magam rohadtul kellemetlenül érezni, ha tudom, hogy egy ilyen bagatell ügy ekkora kalamajkával jár, isten bizony nem szólok, hagyom a fenébe az egészet.
Kisvártatva megjött Zoli, aki se szó, se beszéd az automata felé vette az irányt. Gondoltam magamban, hogy ezt már megnézem és nyomban utána somfordáltam. Zoli megnézte a gép hátát, kivette a 3 üvegemet (nahát, nem hazudtam) és újra etetni kezdte. 3 darabig ő is eljutott, de a negyedik kifogott rajta. Húzta, vonta, forgatta a gép, de nem vette be. Ekkor derült fény a turpisságra, ugyanis kiderült, hogy a negyedik üveg sört egyszer egy másik üzletben vettem, ahol tekintettel arra, hogy közel-lejáratos volt, átragasztották a vonalkódot egy árengedményesre. És mindenki kapaszkodjon, ez az automata nem ám azt nézi meg, hogy milyen üveget tesznek bele, hanem azt, hogy milyen a vonalkódja. Azt hittem hidat verek, ennek nem az számít, hogy sörösüveg-e a sörösüveg, hanem az, hogy épp azt az egy üveget náluk vette-e a vásárló. Ügyfélbarát mit ne mondjak, lehet úgy gyűjteni a göngyöleget, hogy külön rekeszbe a Coop-os, másikba a Tesco-s, stb.-stb. és csillagtúra keretében visszahordani azokat a megfelelő üzletbe. Vicc.
Mikor ezt bátorkodtam szóvá tenni, a Zoli szó nélkül hátra sétált, előrehozott egy már bevett üveget, átküldte a rendszeren mégegyszer és nyomtatott egy 4 üvegről szóló, száz forintos nyugtát.
Összességében tehát a mai nap folyamán kb. 12 percet töltöttem üvegvisszaváltással, azért, mert szerettem volna környezettudatos lenni és nem növelni az amúgy is egekig érő szeméthegyeket. Megmondom őszintén nekem ez nem érte meg. Nem vagyok fekete öves Greenpeace aktivista, így a továbbiakban jelentem, hogy befejezetem az üvegekkel való bohóckodást. Jöjjön a PET, az alu és a Tetrabrik, melyek használat után egyből landolnak a kukában. Én megpróbáltam, nem ment. Ez van, el kell fogadni…
A Föld nevű bolygó meg…. Ugyan kit érdekel?!