Jules Bianchi Japán GP –n elszenvedett sajnálatos balesetét követően ismét feltámadtak az indulatok a futamok biztonságával kapcsolatosan. Laikusok és szakemberek egyaránt véleményt formálnak, Alain Prost (aki nem mellesleg a kedvenc pilótám volt a maga idejében) egyenesen odáig ment, hogy ami most van az maga a 80 –as évek, nem változott itt semmi, hisz ilyen tragédiának nem lenne szabad manapság előfordulnia. De nézzük valójában mi is történt.

Egy meglehetősen rossz időjárási körülmények közt megtartott futamon (több pilóta egybehangzóan állapította meg, hogy bár valóban nem voltak épp ideálisak a körülmények, azért ettől vezettek már rosszabb versenyen is) egy épp kicsúszott pilóta autóját mentette az emelő traktor (jegyezzük meg, hogy Sutilnak, akinek az autóját emelték épp semmi baja nem történt, sértetlenül szállt ki az autójából) amikor is pont ugyanott, pont ugyanúgy kicsúszott Bianchi, a fiatal francia pilóta és pechére épp telibe találta a daruzó munkagépet. Tette mindezt olyan szerencsétlenül, hogy az ütközés eredményeképp rettenetesen komoly fejsérülést szenvedett melynek hatására most is élet-halál közt fekszik egy klinikán és csak a jó ég tudja túl éli-e az esetet, és ha túl is éli milyen maradandó sérülései lesznek. Ennyi a történet, nem több.

Persze azonnal megindult a találgatást, a felelősök keresése, pályatulaj, versenybíró, zászlóval integető pályabíró, csapatfőnök, mindenki reflektorfénybe került, és mindenki bizonygatja a maga igazát okokról és okozatokról, de vajon kell-e bárkinek is magyarázkodnia?

Véleményem szerint, ha megnézzük az ominózus eset felvételeit láthatjuk, hogy a körülmények elképesztő szerencsétlen összejátszása az, ami a balesetet előidézte. Az életben, a sportban felesleges ’HA’ –val kezdődő megállapításokat, feltevéseket tenni, de ha Bianchi egy kicsivel később ér a tetthelyre pont telibeveri a hatalmas jármű kerekét (és meggyőződésem, hogy max. egy nyakrándulással, de kiszáll, hisz ezek az orrkúpok ill. alattuk lévő cockpittek azért rettenetesen sokat bírnak), ha pedig kicsivel hamarabb, a szabaddá váló kapun kicsúszik és megint csak nincs semmi baj. Mondhatjuk persze, hogy na igen, de azért ez mennyire hihetetlen már, hogy pont félúton becsúszott az erőgép háta alá, de kb. ennyire hihetetlen az is, hogy ’A’ pontból elindul egy vonat, tőle 100 km-re ’B’ pontból pedig egy busz és tizedmásodpercre pontosan találkoznak egy vasúti átjáróban ahol meghal 50 ember. Sajnos ilyen is volt is már, meg nagy valószínűséggel lesz is, minden igyekezet ellenére kivédeni nem tudjuk. Lehet itt lamentálni tehát, de ez van. Nem hiszem, hogy túlzottan elrugaszkodunk a valóságtól, ha azt állítjuk ez bizony versenybaleset volt, s mint ilyen sajnos része ennek a sportnak.

Az F1 –nek mióta világ a világ része az, hogy hol kisebb, hol nagyobb balesetek történnek és bár mondhatjuk, hogy ez nem normális dolog, hogy bekövetkezik, tegyük a szívünkre a kezünket: az sem normális, hogy 2-300 km/h sebességgel rohannak egy aszfaltcsíkon és ezredmásodpercnyi előnyöket hajszolva azon viaskodnak emberek, hogy ki lép később egy kanyar előtt a fékre.

Természetesen a technika fejlődésével, ill. a szabályok folyamatos változtatásával és szigorításával minimalizálni lehet az esteket, de jobb, ha tisztában vagyunk vele (mint ahogy tisztában van mindenki, aki ebben a sportban részt vesz) nullára redukálni a balesetek előfordulásának esélyét nem lehet. A pilóta erre fel van készülve,erre esküszik fel, ezzel kel, ezzel fekszik, ez az élete, a munkája, ezért fizetik, tessék szépen tovább menni, nincs itt semmi látnivaló.

Ugyanakkor azt hiszem, hogy a nagy igyekezetben a döntéshozók szép lassan kilúgozzák a verseny lényegét és mára ott tartunk, hogy autóversenyből csak autó van, verseny egyre kevesebb.

Valaha a Formula 1-et a technikai sportok királyának, száguldó cirkusznak nevezték. Nem szeretnék a régen minden jobb volt frázis csapdájába esni, de visszaemlékezve akárcsak gyerekkorom párbajaira, futamaira van abban valami, hogy a mai kor nézői elpártolnak az F1 futamaitól és a nézőszám – Ecclestone legnagyobb bánatára – csak esik és esik. Régen egy-egy befutó, pontot érő pozícióért Senna, Prost, Mansell, stb. komplett futamokon át gyilkolták egymás. Emlékszem, volt olyan futam, mely végén Senna konkrétan nem bírt kiszállni az autóból a fáradtságtól és mire kirángatták összeesett, ma? Van 2-3 jó kör és tele a sajtó azzal, hogy lement az évtized futama…

Nem volt KERS és állítható szárny, csak nyomták, ahogy a csövön kifért

A szabályalkotók évről-évre újabbnál-újabb ötletekkel, reformokkal állnak hát elő (persze ez mind csak a sport és a nézők érdeke mondják ők), miközben az egyszeri drukker csak pislog és inkább elmegy a vasárnapi ebéd után sétálni, vagy szundítani egy jót, minthogy a pályán szurkoljon vagy a tévé előtt gubbasszon futamokat nézve.

A motorokat „lebutították”, lettek jó kis 1600 ccm –es kávédarálók turbóval (még a szállított üzemanyag fajlagos mennyisége is limithez kötött), de hogy a hangjuk után nehogy az erejük is eltűnjön, mindenféle praktikákat vetnek be és engedélyeznek (?), csak hogy haladjon is az autó. Hosszú évek alatt úgy alakult, ha már verseny nincs, hát legyen állítható szárny, meg energia-visszanyerő, előzést segítő high tech cucc, ami nagyon vagányul hangzik, tiszta sci –fi az egész, csak azon túl, hogy elfelejtik, hogy ez autóverseny olyan fejlesztési költségekbe (és persze a rendszer bonyolultságát figyelembe véve hibalehetőségekbe) hajszolják a csapatokat, ami már a nagyokat is kezdi kikezdeni. (Mellékszál, de nem lehetne 2-3 ezer ccm-es szívó motor brutál erővel, aztán a többit ne a technikára, hanem a pilóta tudására bízzuk? Ha valakit érdekelnek a 2014-es szabályok kattintson pld. ide, igazi mérnökporn, gépészek előnyben.)

Jómagam kb. azóta követem csak félszemmel az eseményeket, mióta az eredmény nem az aszfaltcsíkon, hanem az aszfaltcsík mellett, a depóban dől el. Olyan van, hogy gumiszabály, meg gumitaktika, stratégia! Mert hát gumi van annyi, mint égen a csillag, (nem gyártó, ááá még a végén versenyeznének és végső soron mi fogyasztók járnánk jól) szín és összetétel, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja épp ki, melyik keverékkel, hanyadik körét rója, mert megint csak nem az van, hogy nyomjuk az autónak, lássuk ki a tökösebb pilóta, hanem az, hogy mely csapatnak van jobb stratégája. Gumit cserélni ugyanis nem lehetőség, hanem kötelező feladat. De micsoda gumik! Szándékosan lebutítottak, és fejlesztésben megtorpantak, mert hát nehogy kibírjon már 20 körnél többet az a papucs, még a végén nem kéne boxba állni (miközben az etap utolsó körei már panaszos rádiós kiabálásokkal telik, hogy csúszik a verda, ne adj isten a futófelület is leszakad, mert hát Ecclestonék megmondták, hogy ennyi kell, több nem.) Ugye nem hiszi senki, hogy a Pirelli nem tud gumit gyártani? Tudna ő, csak meggyőződésem, hogy nem hagyják, hisz akkor oda a show, a kerékcsere, a taktika, amit lehet, hogy a kis matematikusok baráti köre élvez, én, mint benzinvérű kevésbé.

Apropó gumi és technika. Az ember azt hinné, ha már a pilóta beül egy ilyen száguldó torpedóba (mert szerencsére minden szigorítás ellenére ezek a hangyász orrú furcsa járgányok, melyek megint csak egy ostoba szabály következményei így is megugorják a 320 –at) legalább ismerje meg és próbálja ki, mik is a határok, meddig lehet menni, de azt sem lehet. Olyan van, hogy teszttilalom. És nem azért, mert nem lenne jó, hanem azért mert drága. Ja kérem, drága. Az emberélet nem drága?

Az innováció persze nem áll le. A baleset után előkapart az egyik portál egy tavalyi jegyzőkönyvet, mely szerint komolyan felvetődött, hogy a pilóta felé bukócsövet szereljenek és/vagy egyszerűen tegyék zárttá a karosszériát. Hát gyönyörű lett volna, arról nem is beszélve, hogy az F1 soha nem volt zárt karosszériájú autók szakága. Még jó, hogy erre már a csapatok is azt mondták, hogy talán nem kéne, arról nem is beszélve, hogy ahhoz, hogy pld. egy ilyesmi ütést kibírjon, mint amilyet most szegény Bianchi elszenvedett olyan vastagnak kellene lennie a csöveknek, hogy az meg a látást korlátozná annak súlyáról már nem is beszélve.

Bukócső mi? Rendes bukósisak sem volt, Fangioék mégis nyomták neki.

Most megint új okosság van. Sárga zászló alatt kényszerített sebességcsökkentés jön, ugyanúgy ahogy a depóban gombot kell majd nyomni, hogy ne szaladjon szét a ménes, most itt is az lesz és rádión fognak szólni, hogy mikor kell kapcsolni. Hát nem tudom…

Száz szónak is egy a vége: a Formula 1 történetét jó pár évtizede írják már, és az soha nem volt veszélyektől mentes. Balesetek mindig voltak, sajnos emberéletet is követelt már ez a sport, de a statisztikák azt mutatták ilyen jól még sosem álltunk, mind a pályák biztonsága, mint a kocsik és a felszerelések fejlődése segített abban, hogy ne kelljen halálesetről beszámolni versenybaleset kapcsán Senna tragédiája óta.

Félreértés ne essék. Igenis a pilótákat, a nézőket, a technikai személyzetet védeni kell és mindent el kell követni a balesetek minimalizálása érdekében. Csak valahogy úgy kellene csinálni, hogy magát a sportot ne öljük meg. Mert ha így haladunk az F1 nem lesz más, mint egy nagyon drága, ám szurkolói örömöket, izgalmakat nyújtani képtelen autós dzsembori, amire nem biztos, hogy szükség van. Volt már, hogy komplett szakágak szűntek meg az autósportban ilyen-olyan okokból kár lenni az F1 –et érdektelenség miatt a felszámolás útjára kormányozni. Lehet, hogy én látom rosszul a dolgokat, de adják vissza a régi futamokat, a régi autókat, nekem ez a mostani rendszer a millió szabályával nem tetszik, nem kell.

Elnézve a nézőszám és a tv-s bevételek csökkenését lehet, hogy nem vagyok ezzel a véleményemmel egyedül. Ha pedig így van, és változtatni képtelenek lehet, hogy nem lenne hülyeség feltenni a kérdést: kell-e a világnak így Formula 1? Nem lenne-e jobb az egészet beszántani és nulláról valami újat kezdeni? Hátha jobb lenne…