Őszintén megvallva nem vagyok az elektromos és egyéb alternatív hajtással ellátott autók híve. A tudomány és a technika jelenlegi szintjén a tisztán elektromos üzemű autókat egyértelmű zsákutcának érzem, aminek fő oka, hogy a hatótávolság egyelőre nem túl meggyőző, az utántöltés körülményes és lassú (a tankoláshoz képest feltétlenül, azzal még az un. gyorstöltők sem veszik fel a versenyt) arról nem is beszélve, hogy ezek az autók meggyőződésem, hogy csak látszólag környezetbarátok, hisz:
- ad1., Arról senki nem beszél pillanatnyilag, hogy mi lesz a néhány év múlva tönkremenő akkumulátor hegyekkel,
- ad2., Arról meg pláne nem, hogy a töltésre felhasznált elektromos áramot valahol azért csak elő kell állítani, amit nem igazán rózsaszín csillámpónik szellentésével működtetett bioerőművekben tesznek, hanem a legtöbb helyen ma is jó kis hagyományos, szénhidrogéneket felhasználó erőművekben végeznek, ahonnan még azt ráadásul el is kell szállítani mégpedig veszteséggel.
(Jó-jó, tudom. Most lehet jönni azzal, hogy az legalább egy fix, jól behatárolható helyen van, meg magasra pöfékel a kéménye és nem pedig bele a belvárosi dugóba, de blablabla, ez mesebeszéd, a lényegen nem sokat változtat.)
A különböző hibrid hajtásokban már jóval nagyobb lehetőséget látok, hisz miért ne járhatna a belvárosban araszolva egy autó villanymotorral, miközben egy mecseki szerpentinen lehet pörgetni a robbanómotort, így miközben kedélyesen gurguláznak a hengerek leömlői az akksi is töltődik.
Vannak egyéb alternatívák is a környezetbarát autózás témakörén belül, de valahogy mintha manapság kevesebb új hír jönne ezekről. Kevés hír olvasható az üzemanyagcellák fejlesztéséről, elterjedéséről és úgy látom, hogy a biodiesel/bioetanol lobbi is csak addig vizionált sárgába öltözött repcemezőket és kukoricaföldeket, míg pályázati lehetőségeket (értsd. ha erre adnak pénzt ezt „csináljuk”, ha nem akkor nem érdekel) láttak a dologban, de mivel az sincs mostanában számolatlanul ezek a törekvések is lecsendesedni látszanak.
Szerencsére azonban nem mindenki gondolkodik úgy, mint én és a gyártók is, - ha nem is túl nagy vehemenciával - de kísérleteznek, fejlesztgetnek, aztán az early adopterek és a kalandorok vagy megveszik ezeket a „termékeket” vagy sem.
Ez az egész most csak azért jutott eszembe, mert a múltkori londoni kirándulásom képeit rendezgetve két jópofa felvételre akadtam.
Az elsőt egy külvárosi parkolóházban lőttem, ahol épp a gazdira várva egy teljesen elektromos Nissan Leaf ( 2011 világ – és európai év autója (!) ) szivornyázik a tápvezetékből. Talán mondanom sem kell, hogy a parkolóházban külön rész volt az ilyen autóknak elkülönítve azon célból, hogy az autók tölthetők legyenek.
A másik kép ettől sokkal viccesebb és még némi erkölcsi példabeszéd is belemagyarázható. A képet Nothing Hill gyönyörű utcáin sétálva készítettem, melyen az látszik, hogy a tudatos gazda ökológiai lábnyomát (anyám, de hülye szó ez, kb. annyira utálom, mint azt, hogy fenntartható fejlődés) úgy próbálja csökkenteni, hogy a Maseratti Quattroporte (motor: V8, lökettérfogat: 4244 ccm – 4691 ccm, teljesítmény: 400 LE – 440 LE) mellé beszerzett egy elektromos Citroen C1-et is, mellyel akkor a lelkiismeret is meg van nyugtatva, meg a pingvinek élőhelye sem csökken annyira a sarkkörön túl. Szerintem idilli kép, nemde? :-)
Ahogy a fenti képek is mutatják tehát a helyzet nem reménytelen, de az áttörésre még várnunk kell. Sok víz fog még lefolyni a Temzén addig, míg ezek a járgányok, ill. ezek utódai fognak dominálni az utakon, de talán mi még megérjük. A tudomány öles léptekkel halad, és ha az egyes államok is besegítenek az elterjesztésbe (adókedvezmények, KRESZ szabályok könnyítése, stb.) és az olajlobbi sem tesz keresztbe talán menni fog a dolog.
De addig is… Nekem valahogy jobban tetszik egyelőre ez az angol gazda. Ha már lúd, legyen kövér, mégiscsak jobban illik egy Bentley az utcaképhez, mint egy Citroen, vagy tévednék? :-)
