K report

Benne vagyok a Street View –ban!

2013. április 23. - klarky

Ha jók az emlékeim a tavalyi év januárját mutatta a naptár, amikor autómmal az egyik nagy forgalmú kereszteződéshez közeledve pirosat kaptam. Ahogy ott álldogálok a szabad jelzésre várva feltűnt, hogy jobb kéz felől, egy afféle zsákutcából különös jármű közeledik, ami nem volt más, mint a Google jól ismert kamerás autója, ami tetején a furcsa gömböt cipelve épp előttem hajtott át a túloldalra.

Nosza, gondoltam elő a telefont, izzítottam a fotó funkciót és már készítettem is a képet, hisz egyrészt ilyen járgánnyal nem gyakran hozza össze az embert a sors, másrészt sejtettem, hogy sofőr barátunk nem a közeli Jezsuitáknál volt misén, hanem épp dolgozik.

Bízva abban, hogy az alábbi képen látható Astra vezetője a környéket fotózza a képet eltettem magamnak, mert valahol éreztem, hogy egyszer eljön még az én időm… Reméltem, hogy amikor a keresőcég által készített felvételek nyilvánosak lesznek összevethetem azokat a sajátommal és talán viszontláthatom magam a fotózó autó szemszögéből.

google_car_miskolc_540.jpg

Telt múlt az idő, azóta eltelt lassan másfél év és a képek sehol nem voltak elérhetőek, hisz adatvédelmi aggályok miatt a szolgáltatás bevezetése prolongálva lett kishazánkban.

Ma reggel indulás előtt, amikor átfutottam a híreket a különböző portálokon megakadt a szemem egy cikken, mely szerint mától indul a Street View startja Magyarországon, és ha nem is a legfrissebb képek feldolgozásával, de számítógépünk segítségével már idehaza is bolyonghatunk a virtuális utcákon.

Azonnal bevillant nekem a fent említett eset és először veszett mód keresni kezdtem az ominózus kereszteződést a maps-en, majd amikor megtaláltam azt és átváltottam Street View módra a nézetet belém csapott a felismerés. Nini, az ott én vagyok!

street_view_miskolc_540.jpg

Jól sejtettem tehát, hogy anno már a magyar Street View bevezetéséhez készültek a képek és akárcsak én a külső felvételt, a Google is elmentette a saját fotóit egy valamikori induláshoz, melynek ezek szerint most jött el az ideje.

Bejött a tippem és a prekoncepcióm, nem hiába őrizgettem a kocsiból lőtt képemet. Bárcsak mindenben ilyen jók lennének a megérzéseim!

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr795243183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RÁJEN · http://szirszarjaim.blog.hu 2013.04.24. 12:46:05

Ez de jó! Én sehol nem találom magamat. Anyám és apám kocsija megvan a ház előtt, de az enyém sehol. Pedig akkoriban nem autóval jártam dolgozni, otthon kellett volna legyen...

Clyde 2013.04.24. 13:15:54

Januárban volt. Minden kép alján ott van a készítés időpontja (én se vettem észre eleinte).

tyberius 2013.04.24. 15:13:19

Én rögtön a házunk előtt megtaláltam magam, munkába kerekeztem épp. De kövér voltam! :)
süti beállítások módosítása