Napok óta tűnődöm rajta, hogy készítsek-e egy összegzést a tavalyi évre vonatkozóan, aztán a ’Mért is ne?’ és az ’Ugyan hagyd!’ harcából az előbbi került ki győztesen.

Évet összegezni mindig fura dolog hisz tetszik, nem tetszik, annak állítunk emléket, hogy megint egy évvel idősebbek lettünk. Ez még alapvetően nem lenne baj, a kérdés mindig csak az, hogy sikerült-e tartalommal megtölteni a vizsgált időszakot vagy csak éltünk bele a világba és pusztítottuk az éltetető oxigént.

Egy év hosszú idő, abba sok jó és rossz is beleférhet és bár egy ilyen periódus emberi léptékkel mérve nem kevés, ahhoz talán nem elég, hogy a rosszakat feledjük és csak a jók maradjanak. Nem panaszkodni fogok nyugalom, de nem tudok majd elmenni néhány kellemetlen dolog mellett sem.

Talán nem túlzok, ha azt mondom az év jól és reményteljesen indult, hisz nyertem egy utazást, mely sok élménnyel gazdagított. Ekkor februárt írtunk, azt gondoltam, hogy a váratlanul jött szerencse meghozza a régóta várt lendületet és pozitív kicsengést az életben, de így Szilveszter napján túl bátran jelenthetem ki, hogy sajnos ez hiú ábránd volt. Persze az év utolsó és közel első napjai nem múltak el eseménytelenül, így szép emlékek, jó tapasztalatok, finom ízek, illatok azért maradtak bennem jócskán, azaz történtek az előbb említetten túl is jó dolgok.

2013 ha tetszik az útkeresésről szólt. Maximálisan kikristályosodni látszik számomra, hogy a születésemtől fogva benne lakozó kreatív, alkotó embert teljesen felesleges elnyomnom, annak az énemnek utat kell engednem. Sokat gondolkodtam az élet dolgain, végeztem kézzel fogható, tárgyiasult dolgokat, rajzoltam, pályázatokon indultam és tanultam, ezek mind nagyon jó belső folyamatokat indukáltak bennem. Az igazság az, hogy nem sajnálom az elmúlt évtizedeket, de az biztos, hogy ha mai fejemmel kezdhetném újra az életet egész másként csinálnék sok mindent. Úgy vélem az ember akkor lehet boldog, ha olyan dolgokkal foglalkozhat, amiben kedvét leli, ha megtalálja önmagát, így nincs más hátra, mint ezen az úton tovább lépkedni és lehetőség szerint profitálni is belőle. Nehéz dió, hisz nem azt a világot éljük, amikor az emberek jó része a hobbijából élhet, így ha ezt nem is kívánhatom azt talán igen, hogy más területen érvényesüljek annyira, hogy a szabadidőm értékesen telhessen. Túl sokat kérnék? Meglátjuk...

Visszatérve földhöz ragadtabb dolgokhoz a távoli utazáson túl idehaza is mozgolódtam sokfelé főként bringával, amiben nagy kedvem leltem egész évben. A vége felé már a 60-70 km-es hegyi utak sem estek nehezemre, erőnlétileg jól jöttem ki tehát a dologból mindezt úgy, hogy csodás tájakon is járhattam. Kellett nagyon, szép emlékek ezek is.

Sejtésem szerint minden ember életében vannak évről-évre periodikusán ismétlődő dolgok, amiket ha csak teheti, nem szívesen hagyna ki. E tekintetben nincs bennem hiátus, ha belegondolok, nem mondhatom semmire, hogy de jó lett volna ha… Sőt, volt pár olyan dolog is, amik váratlanul sodródtak elém az életben, mert pld. mai napig csodálkozok rajta, hogy belefogtam egy 2 napon át tartó csipkeszüretbe és lekvár főzésbe. Jó volt nagyon, igazán büszke voltam a teljesítményre.

Emberi kapcsolatok terén tovább folytatódott egy folyamat, mely nem tegnap indult, de tartok tőle, hogy még nincs vége. Azt veszem ugyanis észre, hogy egy ideje tudok elengedni embereket magam mellől még akkor is, ha fáj a szívem utánuk, de nincs mit tenni, talán ez az élet rendje. Kollégák, „barátok”, ismerősök sodródnak tova, van ki elmegy magától, van kit én nem keresek. Fura dolog ez, de valahol úgy érzem, mint léghajó a ballasztjától az embernek is – csúnyán fog hangzani – meg kell szabadulnia olyanoktól, akikkel az útja, célja már nem egyfelé vezet. Félreértés ne essék, ez nem haragot, összeveszést jelent, egyszerűen be kell látni: ami nem megy, nem kell erőltetni, ami úgy érezzük visszahúz előrelépés helyett, azt el kell engedni. A baj az, hogy a folyamat eddig elég deficites, azaz több ember állt odébb, mint amennyi jött, de bízom benne, hogy a végén az egyenleg pozitív lesz. Nem én akartam, az élet hozta így, mást nem tehetek, mint elfogadom.

A megannyi apró jóság mellett az év igazi ajándéka mégiscsak az, hogy bővült a család és megszületett minden idők legcukibb unoka öcsije, Sebi baba. Fene sem gondolta volna, hogy egy ilyen apró teremtmény ennyire meg tudja változtatni egy egész család életét és más-más súlypontokat képes kijelölni, pedig így van (magunk közt el is neveztük kisfőnöknek). Még alig múlt 2 hónapos, de máris körülötte forog a világ, és amikor az emberre rámosolyog (e tekintetben a nexusunk különösen jó, nagyon bírjuk egymást) hát attól csak elolvadni lehet…

Volt tehát sok apróbb, nagyobb jó dolog (nyilván nem megyek bele minden részletbe, hisz akkor életrajzi ihletésű könyvet írnék nem posztot :-) ) és volt pár kellemetlen élmény is, ami megviselt, de majdnem biztos, hogy ezzel sokan vagyunk így, a mai kor embere különösen ki van szolgáltatva ezen élményeknek. Fogjuk fel úgy az ilyen incidenseket, mint afféle próbatételeket és erősödjünk általa. Legalább ennyi hasznunk legyen belőle, ha más nem is.

Ami 2014-et illeti tisztában vagyok vele, hogy nagy levegőt kell vennem. Soha nem szoktam fogadalmakat, ígéreteket tenni, belekiáltani a világba, hogy na, majd most én megmutatom, stb.-stb. mégis úgy érzem, hogy vár rám pár feladat, amit mindenképp meg kell oldanom, mert egyszerűen nem halogathatom tovább őket. Rettentő bizonytalan vagyok, tele kételyekkel, de lépni kell nincs mese és lépni is fogok. Hogy itt, vagy máshol, egyedül, vagy másokkal, de végére kell járnom pár dolognak és csak remélem, hogy nem bukok majd el. Hogy sikerült-e? Egy év múlva meglátjuk…

Magamnak és másoknak is elsősorban boldogságot kívánok az új esztendőre, hisz ha boldogok vagyunk az annak a jele, hogy jól alakulnak a dolgaink.

Sikeres új évet mindenkinek!