Autót gyártani nem egyszerű feladat és ez esetben nem is szimplán csak a műszaki fejlesztések tartalmára és költségvonzatára gondolok (pedig ezek is elképesztően fontos és fajsúlyos dolgok), hanem arra, hogy a legjobb műszaki megoldás sem ér semmit, ha az rosszul van csomagolva, azaz nem lett szép maga az autó, amibe belekerül.

A szépség, mint olyan korántsem objektív dolog. Más számít szépnek itt Európában és más Amerikában, de a térben/kulturális közegben történő lehatároláson túl az időbeli tényezőt is figyelembe kell venni. Ami szép volt 5-10 éve ma már lehet, hogy ciki, míg csak az égiek a megmondhatói annak, hogy mi lesz kívánatos ugyanennyi év múlva, holott, (figyelembe véve a fejlesztések időtávját) bizony ma már a gyárak design részlegeinek íróasztalain ott vannak a jövő autóinak tervei, azaz, az alkotóknak már most tudni kell mire gerjed majd a vevő, ha évek múlva kijön egy-egy új típus.

Ha ez mind nem lenne elég a bonyodalmakhoz szem előtt kell tartani a márka arculatát is. Úgy kell előremutatót alkotni (ami lehetőleg szimbolizálja a fejlődést), hogy az alapok azért változatlanok maradjanak. A terméknek felismerhetőnek kell lennie, hoznia kell a márkáról hosszú évtizedek alatt dollármilliókból kialakított képet, hisz csak így számíthatnak a törzsvevők lojalitására (egyes márkáknál különösen fontos ez, míg a kicsiket általában nem érdekli). Ha őszinték akarunk lenni igazán forradalmi arculati újításokra egy cég életében vajmi kevésszer kerül sor, ami miatt lehet örülni vagy siránkozni, de ez van. Annak mértéke, hogy mely brand merészebb e tárgykörben és melyik konzervatívabb az külön megérne a misét, ebbe most ne is menjünk bele, alkalomadtán erre majd kitérek.

Adott tehát a feladat. Autót, új típusokat kell rajzolni évről évre úgy, hogy az frissnek mutatkozzon, de az alapok változatlanok maradjanak. Egy két centi plusz itt, egy két új él amott, szűkebbre/tágabbra vett lámpák elöl, szélesebb/keskenyebb hűtőrácsok és máris kész az új modell, írhatja a marketing osztály az aktuális bullshit –et, holott mindenki tudja, hogy egy éppen futó Golf vagy A4 –es generációt még a saját édesapja is csak katalógus alapján tudna megkülönböztetni a megelőzőtől…

A külcsín tehát fontos, hisz hiába a lenyűgöző műszaki adatsor, az emberek nagy része mégiscsak úgy vesz autót, h ’A’ modell tetszik, ’B’ meg nem, tehát legyen az ’A’.

A márkák alkotói vért izzadnak nehogy mellényúljanak és befürödjön az új modell, vagy az aktuális ráncfelvarrás legyen megmosolyogató, viszont ha figyelmesen követjük az autósvilág híreit felfedezhetjük, hogy van egy terület, ahol mintha lazábbra lenne engedve a gyeplő az alkotás terén.

Körülnézve azt láthatjuk ugyanis, hogy a kor szelleme most épp azt diktálja, hogy minden valamire való cég alternatív hajtású modellekkel álljon elő és ki-ki piaci ereje, technikai felkészültsége függvényében meg is próbál felelni eme kihívásoknak. Ha eltekintünk attól, hogy lassan minden népszerűbb modell kapható ilyen-olyan zöld hajtással (még akkor is, ha annak értelme kb. egyenlő a nullával vagy az ára vagy a hasznossága miatt) vannak egészen korrekt és működőképes ötletek, melyek igazán ígéretesek.

Van tehát a beltartalom, a műszaki rész ezen autóknál, de ha megvizsgáljuk a külsőt azt láthatjuk, hogy a kreativitás már-már egészen valószerűtlenül szabadjára van engedve ezen modellek esetében, azaz mintha lenne az egyes gyártók stílusstúdióban egy sötétzöldre festett szoba, ahol nemhogy nem tilos, de egyenesen kötelező máshogy húzni a vonalakat, mint ahogy a többi, rétegmodell esetében tehetik azt a kollégáik.

A következőkben lássunk pár alternatív hajtású modellt, melyek tervezésekor más szempontok kerültek előtérbe és az eredményeket látva elmélázhatunk arról is, hogy üdítően hatnak-e ezek az utcaképre vagy nem más-e a céljuk, mint a technika feljebbvalóságának a hangsúlyozása ill. kimondatlanul is azt kiabálják a járókelőknek, hogy mi csak azért is mások vagyunk, mint az öreg robbanómotorosok.

Előrebocsátom, hogy jelen poszt keretein belül nem foglalkozok jól ismert szériamodellek „e” és hibridesített változataival, valamint nem térek ki csak rajzasztalon meglévő, soha meg nem valósuló koncepcióra sem. Előveszek ugyanakkor pár már-már ikonikus alternatívhajtású autót és olyan prototípust is, ami bár utcán nagy valószínűséggel sosem fog gurulni versenypályára azért kivitték, ha nem is győzni, de márkaarculatot erősíteni. Kezdjük hát a kalandozást.

1., Tesla Model S

Pusztán a külsejét tekintve nem illene jelen felsorolásba fent jelzett modell, de annyira megkerülhetetlen versenyzője ennek a szegmensnek, hogy vétek lenne nem beszélni róla. Elon Musk üzletember álma sok mindenről híres, - ő maga szereti pld. az első valóban teljes értékű, használható elektromos luxusautónak nevezni kreálmányát, de megemlíthetjük azt is, hogy a sikeres modell összes fontos szabadalmát közkinccsé tették a világ fejlődése érdekében – bár szerintem szépnek nem nevezhető és annak ellenére, hogy a katalógusadatok jól mutatnak hatótáv tekintetében rendesen használva a vasat ez természetszerűleg alaposan leredukálódik és aztán jöhet a töltőoszlop keresése és a várakozás.

Azt gondolom, hogy a műszaki tartalomra sokkal nagyobb figyelmet fordítottak, mint a külső megoldásokra és bár csúnyának nem nevezném annyira meghökkentőnek sem. Innen nézve van benne egy kis Jaguár, onnan egy kis Mazda, de kit érdekel, ha megy, mint a mérgezett egér és még közben a dúsgazdag tulaj azon illúzióba is kergetheti magát, hogy ő tulajdonképp épp a bolygó kapitánya.

A külső mellett sokkal érdekesebb például a beltér, hisz nem minden kocsi kínál egy komplett infocentert a tulajnak, amin gyakorlatilag a kocsi minden rezdülése színesen szagosan követhező, sőt még azon túl is szinte bármilyen adat rendelkezésre áll a világháló segítségével.

2., Fisker Karma

Talán kevesen tudják, de ennek az autónak a tervezője (és egyben névadója) ugyanaz a dán Henrik Fisker aki nem csak a Karma –t, de a fent említett Tesla –t, sőt a BMW Z8 –at, az Aston Martin V8 Vantage –t és a DB9 –et is jegyzi. Igazi ikonikus modellek sora ez és azt gondolom az alternatív hajtású autók közül pont a Karma az, ami a legdögösebbre sikerült. Ízlésről vitázni felesleges, de szerintem a Karma sokkal menőbb verda, mint a korábban bemutatott Model S és a hajtása is sokkal „életrevalóbb” mint a tisztán elektromos konkurenciáé. Ez az autó ugyanis hibrid, van neki két 120 KW –os elektromotorja és egy 2 literes turbós benzinmotorja is. A sors fura fintora, hogy felhasználási módot tekintve a Model S –hez képest a Karma praktikusabb mégis ez az autó ill. annak gyártója jutott a csőd közelébe. Ha jól tudom jelenleg nem is rendelhető a típus, de ha igaz egy megmentő révén hamarosan újra elérhetővé válik. Nekünk átlagembereknek igazából mindegy, hisz a Karma még a Tesla –tól is drágább autó és bár hírek szóltak arról, hogy Atlantic néven jön a valamivel kisebb és olcsóbb új típus ahogy említettem a nagytestvér léte is egyelőre több, mint bizonytalan.

3., BMW i3, i8

Annak ellenére, hogy a bajor gyártó szereti magát sportos színben feltüntetni és a nagyközönség emlékeiben is úgy él, hogy a BMW egy sportos márka furcsa mód épp valódi szupersportautót nem gyártanak évtizedek óta. Természetesen vannak bivalyerős utcai autói elég csak az M sorozatra gondolni és az autósportban is itt – ott képviseltetik magukat, de úgy tűnik a fejlesztési irányok inkább a diverzifikáció felé mutatnak, hisz a mára minden méretosztályban megjelent SUV –k mellett már egyterűjük is van, és hiába várják a fanatikusok pld. az M1 utódját az csak nem akar elkészülni, pedig ha valakinek jól állna egy hasonló járgány az pont a BMW lenne.

Lehet persze mondani, hogy a BMW kis gyártó ahhoz, hogy pusztán önerőből versenybe szálljon Lamborginikkel, Ferrarikkal és még elsőre az is hihető lehet, hogy a fejlesztésekre szánt euro milliók soha nem térülnének meg, de valószínűbbnek tűnik, hogy inkább arról van szó, hogy a BMW nem azt az irányt választotta. Mi más lehet a magyarázata annak, hogy derült égből villámcsapásként (bár nem előzmény nélkül, hisz mind elektromos, mind hidrogénhajtás terén azért tapogatóztak már korábban) nem hogy egy, de egyszerre két full elektromos autóval léptek a piacra, ráadásul két külön kategóriában, olyan formatervvel (és árazással), hogy elkötelezett fanatikus legyen a talpán aki ezek megvétele mellé teszi a voksát. Ne is szaporítsuk tovább a szót, a képek magukért beszélnek. Ilyen design -nal sorozatgyártású autó nem nagyon született még, látszik, hogy nagyon igyekeztek  valami mást rajzolni (bár nekem úgy tűnik mire az i3 farához értek nagyon elfáradhattak a művészurak).

A méregdrága csúcsmodellek után lássunk pár szélesebb tömegeknek szóló autót, vajon sikerült-e ezen a fronton is elszakadni a megszokott formanyelvektől.

4., Nissan Leaf

A japán gyártó az un. Golf osztályban próbálkozott maradandót alkotni és azt hiszem nem is lehet sikertelennek nevezni a kezdeményezést. Ideahaza is fut belőle jó pár, taxiként is láttam már, és ha elölről nem is hökkent meg a háta azért brutál. Hogy brutálisan szép vagy brutálisan csúnya, azt mindenki döntse el maga ízlése szerint, nekem mondjuk tetszik különösen ha elfogadjuk, hogy a Nissan jó ideje szeret meghökkentő tervekkel előállni, elég ha csak a Juke –ra gondolunk, amit szintén lehet utálni, lehet imádni, egyet nem lehet, közönnyel szemlélni.

És ha már Nissan azért nem bírom nem megemlíteni két koncepciójukat sem, amik szintén könnyeket csalhatnak a szép autókra fogékonyak szemébe. A DeltaWing / ZEOD RC két élesben kipróbált kísérleti modell (?), ravasz marketing eszköz (?), versenyautó (?) melyek alternatív hajtással és még alternatívabb formával kerültek Le Mans és az autóipar történelemkönyvének lapjaira. Erre tényleg nincsenek szavak, a derék szamurájok kései leszármazottjai alapjaiban rúgtak fel mindenféle szabályt amit az autóépítés terén lefektetett a tudomány.

Érdekesség amúgy, hogy a csodabogár egyszerre van felszerelve egy 1,6 –os turbómotorral és egy elektromos hajtással is, aminek egyes elemei egyenesen a korábban említett Leaf -ből származnak.

5., Opel Ampera / Chevrolet Volt

Jelzett két modell igazából egy és ugyanaz, a GM bábáskodása alatt látták meg a napvilágot, hogy valamifajta színt vigyenek a régóta vergődő modellpalettába. Maga az ötlet nem volt rossz, konnektorból tölthető hibrid mely hatótávnövelő benzinmotorral is fel volt szerelve. Sajnos az eladási adatok nem igazolták a gyártó optimizmusát, nem sikerült megvetnie lábát a két típusnak az alternatív hajtású autók piacán, így a csökkenő eladások láttán úgy határoztak, hogy az Ampera utód nélkül megszűnik és csak a Volt –ot tartják a piacon sőt, annak hamarosan a második generációja is bemutatkozik. Tekintve, hogy Magyarországról a Chevrolet kivonult mi már az új modellt max. képeken és szürkeimporton keresztül láthatjuk.

Érdemes egyébként megjegyezni, hogy mind a Nissan Leaf, mind az új Volt esetében (a Nissan vonatkozásában egyenlőre csak ígérik), az utódok konzervatívabb megjelenést kapnak mellyel talán a szélesebb piac felé kívánnak nyitni. A Nissan vezetése ki is jelentette, hogy nem fogy rosszul a Leaf, de talán egy szolidabb formatervvel még sikeresebb lehet az értékesítés és a darabszámok felfutásában bíznak.

6., Toyota Prius

A tömegmodellek sorát zárjuk talán a Priussal, ami tulajdonképp nem más mint „A” modern alternatív hajtású autók alfája és omegája. A Priust mindenki ismeri, 1997 óta van velünk és már a harmadik generáció koptatja az utakat. Hibrid autó, de nem konnektoros mely nagyon úgy tűnik, hogy már csak a piaci bevezetése óta eltelt idő alapján is bizonyítja életképességét és azt, hogy egy ilyen autó is lehet a közlekedés alternatívája. Formája ennek is finomodott az idők során, de a sziluettje és a hátsó traktus ma is arról árulkodik, hogy nem volt annyira megkötve a tervezők keze, bátrabban húzhatták a vonalakat.

7., Toyota Mirai (leánykori nevén FCV)

Minden valamire való autógyár folyamatos fejlesztéseket hajt végre, kísérletezik, keresi az új megoldásokat, mely eredményekről időről időre autószalonokon, bemutatókon be is számol. Amikor először feltűnt a szalonokon a Toyota FCV (Fuel Cell Vehicle) mint a távol-keleti gyártó üzemanyagcellás kísérleti projektje a gyakorlatilag szemlélők tömege vakult meg, tekintve, hogy amit a japánok elővezettek, az sok minden volt csak megszokott, barátságos forma nem. A hüledezők max. azzal bíztatták magukat, hogy ez csak egy koncepció, egy prototípus, egy formai játék, a sorozatérett példány (ha lesz egyáltalán valaha) biztosan egész máshogy fog kinézni. Csak párszor bújt elő a meleget adó égitest a felkelő nap házából, amikor már a végleges verzió is előkerült és hát… Nos a japánok nem vicceltek. Eszük ágában sem volt két karosszériát tervezni az új projekthez, a hidrogénhajtású, Mirai néven bemutatott új modell egy az egyben az FCV ruháját kapta meg, lehet a pénztárhoz fáradni annak, akinek már az oviban is Greenpeace volt a jele.

Nem állítom, hogy majd idővel nem szokja meg a szemünk ezt a formát is és nem tölti be a hidrogénhajtás terén ugyanazt az úttörő szerepet ez az autó is, ahogy tette azt a Prius anno, de egyelőre ez az egész eléggé nehezen emészthető.

Természetesen fent felsorolt típusok a piac csak egy kisebb kiragadott szeletét mutatják be, de talán ők most a legismertebbek, legfontosabbak. Felsorolásszinten idecitálhatjuk a Honda FCX –t (ami szerintem az egyik legszebb kísérleti járgány és hátha lesz belőle egyszer valami), a Volkswagen XL1 –et (amit elég régen csiszolgatnak és a formája ugyanolyan izgalmas és eretnek, mint a korábban bemutatottak), megemlíthetjük a Renault Zoe –t, Twizy –t vagy a Citroen C-Zero –t, de igazából nincs is miért meglepődnünk, hisz valahogy az „e” autók mindig ilyen fura formát öltöttek. Emlékszünk még pld. a GM EV1 –re 1996-ból?

Hogy mi az oka annak, hogy az alternatív hajtású autók a konvencióknak fityiszt mutató formanyelvet követnek annak számos magyarázata lehet. Az egyik szerint aki ilyen autót vesz az sokkal bátrabb, elfogadóbb, nyitottabb és az elektromos hajtás, hibrid üzemeltetés, üzemanyagcella mellé ez simán elmegy. A másik magyarázat lehet, hogy ilyen autókat zömmel az early adopterek vesznek, ők azok amik minden frissre odafigyelnek és az ő pénztárcájukat pont ezen megoldások nyitják meg. Ők azok, akiknek az a jó, ha valami szokatlan és büszkén választanak olyan termékeket, amik másnak, a tömegeknek még nincs, hisz ők büszkén mutatják, hogy nem állnak be a sorba. A harmadik talán az, hogy egy ilyen autó tulaja szereti kifelé is megmutatni azt, hogy ő zölden, környezetbarát módon közlekedik, amihez nem elég egy a típusjelzés elé biggyesztett „e” betű vagy kis zöld levélke. Nekik egyszerűen szükségük van arra, hogy már messziről kommunikálják, hogy ők máshogy képzelik a jövőt, erre ők pénzt áldoznak, hajlamosak a bolygó érdekében a kompromisszumokra is amit leginkább így lehet kifejezni.

Akármelyik is az igaz állítás az idő majd kiforrja, hogy melyik is a jó irány. A Leaf és a Volt azt mutatja, hogy szép-szép a különcködés, de ha pusztán a gazdasági racionalitást tartja szem előtt a gyártó akkor nem árt kicsit belesimulni a tömegbe, hátha akkor jobban fogynak a termékek. Ezt a fajta formai iterációt igazából a Toyota is végigvitte a Prius –sal, de a Miuri –val most kezdik elölről, hisz attól csúnyább meghökkentőbb most nincs a piacon aztán majd meglátjuk, hogy a V2.0 vagy a V3.0 hogy fog mutatni ha egyszer lesz.

Nagyon valószínű, hogy a jövőben sem fogunk olyan autókkal közlekedni, amiket a 60 –as évek fantasztái megrajzoltak és attól sem kell félnünk, hogy a szomszéd a Jetson család valamely repülő járgányára hajazó modellel fog hazagurulni. Viszont hogy mit hoz a jövő még izgalmas lehet. Valószínű a gyártók boszorkánykonyháinak mélyén már tudják a választ, csak idő kérdése, hogy mi módon adagolják azt be nekünk, vásárlóknak. És most szavazzunk:

( Azt hiszed az elektromos autó valami modern kori hóbort? Érdekel, hogy ki gyártott és mikor először elektromos kocsit? Kattints, és máris kiderül! >>>> )