Visszaemlékezve gyermeki énemre még korántsem nevezhettem magam kütyübolondnak, aminek a legfőbb okaként azt tudnám megjelölni, hogy a 80-as évek elején, közepén még a nálam sokkal gazdagabb gyerekeknek sem volt számottevő nyomogatni valója, hisz akkoriban ezek az eszközök nálunk nem igen voltak elérhetőek.
Általános iskolás koromból egy kvarcjátékra emlékszem, amit a bizományi áruházban vettünk mamámékkal, majd később egy Sanyo walkman-em is lett, amit csak a jó ég tudja honnan szerzett be papám, hogy valamely jeles ünnepnapomon megajándékozhasson vele.
Tekintve, hogy kazettám sem nagyon volt (eszközöm meg pláne nem, amivel hangfelvételeket csinálhattam volna) ez a készség leginkább a szekrényemben várta sorsa jobbra fordulását és mire középiskolás koromra a felhasználható media is rendelkezésemre állt az eszköz végletekig elavult, fejhallgatójának szivacsa elporladt.
Ebben az időszakban viszont már élethosszig tartó barátságot sikerült kötnöm mind a technikával, mind a zenével, - erről korábban már egyszer megemlékeztem - viszont most egy új aspektust világítanék meg a múlt és a jelen relációjában.
Középiskolás voltam, amikor rám jött, hogy a zenét szívesen hallgatnám suliba menet-jövet egyaránt, így megspórolt pénzemből vettem egy – ha nem is kimagasló műszaki tartalmú, de számomra bőven megfelelő – Sony Walkman-t. Emlékszem a lejátszó több mint 10 ezer forintomba került, amit talán nem kell külön ecsetelnem bizony sok pénz volt abban az időben.
Sokáig használtam a kis kütyüt és nem is olyan rég megint a kezembe akadt a fiók mélyén turkálva. Tekintve, hogy általában mindig nagyon vigyáztam a dolgaimra igen jó műszaki és esztétikai állapotban maradt fenn valamikori hűséges kísérőm, amit most újfent büszkén forgattam a kezemben. Miközben nézegettem a kis masinát eszembe jutott, hogy mekkorát is változott a világ az elmúlt 15-20 év alatt. Mennyire hosszú utat is tett meg a tudomány a mechanikus, analóg hangrögzítéstől és lejátszástól a mai digitális világig, és az akkor oly kuriózumnak számító dolog mennyire tömegszerűvé vált napjainkra.
Ma már ugye ott tartunk, hogy nem is mp3 lejátszókat viszünk magunkkal a buszra, vonatra, metróra, hanem egyenesen az okostelefonunkon hallgatjuk a zenét, ráadásul odáig fajult a dolog, hogy már cd-t sem rippel szinte senki, hisz akár a net, akár a zeneszolgáltatások segítségével trackek milliói között válogathatunk szinte azonnal, így streammelhetjük a felhőből jövő tartalmat.
Hosszú volt az út, de vajon a végére értünk-e tettem fel magamnak a kérdést, és ha lehetek őszinte nem tudom rá a választ.
Ahogy azonban egymás mellé tettem a múlt és a jelen két képviselőjét gondolataim elkalandoztak, hogy milyen bölcs is az ember, vajon hová tud még fejlődni a tudomány, ha egy ilyen hétköznapi szórakoztató eszköz ekkora változáson eshetett át szinte egy szempillantás alatt. Mi jöhet még és tudjuk-e, akarjuk-e gondozni a múltat?
Vajon Te mikor hallgattál utoljára kazettás magnót az utcán?
Na ugye.
Köszönd meg egy mérnöknek. *
