Az evolúciós zsákutca (?) onnan indult, hogy amint meglátja egy eladó az üzletébe betérő egyént, rendre letámadja azzal, hogy: „Segíthetek?”, de ebbe már nagyjából beletörődtem. Ezen jelenség kapcsán esetleg már csak az időbeliséggel van bajom, azaz azzal, hogy rögtön nekem szegezik-e a kérdést, vagy megvárják, míg legalább beljebb megyek.

 

Régen gyűlt már bennem a feszültség, de tegnap egy tankolás során lett elegem.

 

A történet a következő: Reggel begurultam az épp utamba eső ÖMV kútra. Siettem is, kedvem sem volt épp parolázni/jópofizni, így gondoltam gyorsan nyomok egy adag naftát az autóba (337,9 HUF pro liter), fizetek és megyek a dolgomra. Régebben is feltűnt már, hogy megpróbálnak valamit a „kedves vásárló” nyakába sózni a tankoláson kívül, és most is hallottam, hogy a pénztáraknál sorba állóknál újból és újból felhangzik a bűvös kérdés:

 

-         Esetleg egy kávét, egy szendvicset?

 

Meggyőződésem, hogy benzinkúton csak benzint veszünk, így még sosem hagytam semmire rábeszélni magam, ennek megfelelően már így léptem a kasszához:

 

-         Szia! A 4-es lesz és nem kérek SEMMI mást!!!

 

Természetesen a kislány a szavaimat, úgy ahogy voltak ignorálta, majd bekérdezett:

 

-         Esetleg egy kávét, szendvicset?

 

Azt kell, hogy mondjam, csak a jólneveltségemnek volt köszönhető az, hogy nem ordítottam el magam, hogy:

 

-         Köszönöm nem! Érted???!!! NEM!

 

Tisztában vagyok vele, hogy egy benzinkút a legkevésbé sem a benzin eladásából tartja fenn magát. Azt is tudom, hogy erről nem az a kislány tehet, aki ott áll néhány tízezer forintért és minden egyes hiányként jelentkező forintot sokszorosan, kollektíve levonnak a béréből, hanem valami jólszituált manager, aki még életében nem tankolt, mert azt is a céges autó sofőrje intézi, de azért álljunk már meg egy ásónyomra! A sorban állva direkt megnéztem, hogy egy hagyományos zsemle méretének max. felét kitevő paprikás szalámis szendvics 429 Ft. Tehát nem az van, hogy kérsz-e egy 2 Ft-os kakasos nyalókát, hanem igazából virágnyelven azt kérdezik meg, hogy vagy-e olyan hülye, hogy ezt megvedd nálunk? Kinek kell az annyiért egyáltalán?

 

És akkor ez még rendre nem is elég, mert ha van a pénztár körül valami promó áru (Szamos Marcipán, Red Bull Shot, stb.) akkor arra külön felhívják a figyelmet. Eszméletlen, engem ez riaszt, taszít, nálam nemhogy nem érik el céljukat, de épp ellenkező hatást váltanak ki. Utálatot a cég irányába…

 

A másik kedvenc példám a gyorséttermek rendszere. Bemész, és azt mondod pl., hogy egy Sajtos McRoyal szendvicset kérek, és máris jön a kérdés:

 

     -   „Menüben adhatom?”

 

Nem adhatod! Érted???!!! Nem!!!! Szendvicset kértem nem menüt!

 

De nehogy azt higgye ám a kedves olvasó, ha belemegy a menüs verzióba azzal megúszta a dolgot. Áááá, akkor jön a következő kérdés:

 

     -   „Nagy kólával, nagy sült krumplival adhatom?”

 

Na hellooooo, veszítsünk már a lendületből! A kisujjam nyújtom és máris a karom kell?

 

(Amúgy az egyik cimborám aduász reakciója az első elhangzó kérdésre az, hogy „Bocs, menüben kértem? Akkor?")

 

És jöjjön a harmadik kedvencem, az Intersport. Aki nem ismerné a boltot, annak elmondom, hogy az alkalmazottak egyfajta ösztönző rendszerben dolgoznak, azaz a megvásárolt termékeket névre írják, pontosan tudják, hogy melyik zokni eladása, kinek a kereskedelmi vénájának köszönhető. Gondolom a bérezésük is ezen alapul, így igazából ott is csak sajnálni tudom a kisembert, de nem tudom tolerálni a következő eladási technikát.

 

Az ember fia bemegy a boltba és megáll mondjuk a cipős fal előtt, amin kb. 80 féle modell van. Elkezdi nézegetni, majd mire kettőt pislant megjelenik az egyik áruházi hiéna:

 

     -   „Szia! Segíthetek?”

 

Ezzel kapcsolatban a véleményem lásd fentebb, ezt még csak-csak elfogadom, de… az Intersport nem az a hely, ahol azzal a válasszal, hogy:

 

„Kösz nem, csak nézelődök!” lehet kezelni a helyzetet. Mert ilyenkor jön egy pár másodperces hatásszünet, és máris neked szegezik a következő kérdést: „Milyen cipőre gondoltál?” esetleg az, hogy „Van valami elképzelésed?”

Ha Isten ne adja valamelyiket a kezedbe is fogod, na akkor ott elvesztél. Ekkor már nem enged a gépezet és jön a mese: „Az egy nagyon jó modell, sokat eladtunk már belőle!” És már szövik is tovább a történetet: „Hanyas a lábad? Ülj le nyugodtan, próbáld fel!”

 

Na ez kész… Én ettől semmit nem rühellek jobban.

 

Az én álmom egy olyan bolt, ahova bemenve nyugodtan körülnézhetek, nem cseszegetnek, nem loholnak a nyakamba, viszont ha kérdésem van, akkor arra tudják az egzakt választ, és nem hebegnek-habognak nekem, mert olyankor válik hiteltelenné az egész felépített mítosz.

(Egyébként van megoldási javaslat az Intersportos kukacoskodásra is. Ha megkérdezik mi az elképzelés, nyugodtan elő kell adni egy jól betanult terméknevet. pl.: Igen, egy Nike Air Monarch III Cross Training-et leszel szíves. Ha nem fagy le, le a kalappal, ha igen, bízhatsz benne, hogy magadra hagy.

 

Egyébként sajnos olyat is átéltem már nagy nevű elektronikai áruházban, hogy pusztán a tudatlanság miatt valakinek olyan alkatrészeket akartak eladni, ami a kicsit is hozzáértő számára evidencia volt, hogy nem alkalmas a vevő által vázolt probléma megoldására. Őszintén meg kell mondanom, hogy ez már nekem sok volt, odamentem szegény jámborhoz, és mondtam neki, hogy ne haragudjon, hogy beleszólok, igazából annyira nem is értek hozzá, de egy dolog biztos. Amit most a kosarába pakoltattak, az nem felel meg a céljainak. Hálás volt és visszarakott mindent…

 

Nem akarok külfölddel jönni, és igazából nagy tapasztalatom nincs is e tekintetben, de mélyen él bennem az élmény, amikor tavaly bementem egy londoni Disney Store-ba. Miután nyugodtan körbenéztem és kiválasztottam azt, amit ajándékba szerettem volna megvenni az itthoniaknak a pénztárhoz léptem, ahol egy hatalmas, vidám afro amerikai srác nem azzal esett nekem, hogy adhat-e egy Mickey Egeret is a Micimackóm mellé, mert úgyis akciós, hanem mosolyogva megkérdezte, hogy hogy vagyok? Hirtelen köpni, nyelni nem tudtam, nem vagyok én hozzászokva ehhez itt a Balkánon, majd a meglepetésből felocsúdva csak annyit mondtam, kösz jól és te? Hallotta, az akcentusomon, hogy nem épp a Belgravia negyedben láttam meg a napvilágot és visszakérdezett, hogy honnan jöttem, váltottunk pár szót és ennyi.

 

Én nem állítom azt, hogy jó lenne, ha minden sarki boltban azt kellene ecsetelnem idehaza, hogy milyen a napom, de ez a fajta profitmaximalizás irányába mutató magyaros áludvariaskodás, ez nagyon nem tetszik. Hogy úgy mondjam NEM MENŐ, követelem, hogy szüntessük be!!!