Vannak emberek, akik különösen kedvelik az autóikat. Hetente lemossák, óvják széltől, naptól, esőtől, az első narancs riasztás hírére rohannak a matraccal, hogy megóvják a jégveréstől, stb., stb.
Mások babusgatják, a legjobb alkatrészekkel szerelik fel, méregdrága olajokat, adalékokat öntenek bele, hogy jobban menjen, tovább tartson a vas, és a szakszervizben már a portás is keresztnevén szólítja a gazdit, mert arról szó sem lehet, hogy a gyári tréningeken edződött szakin kívül más hozzányúljon a kedvencéhez.
Azt gondolom nincs is ezzel semmi baj, magam is hajlok némi túlzásokra az autóval kapcsolatban köszönhetően annak, hogy papám gügyögő gyerekkorom óta belémplántálta az autók iránti tisztelet, rajongást, hisz szentül hitte, ha mi törődünk az autóval ő is törődni fog velünk, meghálálja, ami szerintem igaz is.
De amit tegnap az egyik miskolci parkolóban láttam, az már azt hiszem, hogy túlmegy a fentiekben lefektetett határokon, hisz emberünk olyan módon próbálja megvédeni Citroenjét a gaz autó-tolvajoktól, hogy a két első kereket konkrétan odaláncolja a futóműhöz.
Rettenetesen viccesen festet ott a tűző napon a kocsi, - nyílván rosszak barátunk tapasztalatai -, de ez talán picit erős. Lelki szemeim előtt látom, ahogy mindenhová jó félórával hamarabb indul el csak azért, hogy először leszerelje a láncot, aztán a megérkezést követően gondosan befűzze azt, majd rákattintsa a rézlakatot időjárási körülményektől függetlenül.
Kicsit úgy érzem ez a fajta védelem pont az autózás lényegét veszi el, hogy gyorsan jöjjünk-menjünk amikor arra ép szükség van. Nehogy már ezzel vesztegessük az időt, hisz ettől azért elegánsabb megoldások is vannak az autó megvédésére.
Ui.: Azért azt megnézném, ahogy induláskor egyszer elfelejti levenni készséget és a kocsi az elforduló kerekek hatására letérdel az útra. Bár kollégám szerint erre nagyon pici az esély, mert ez a fickó valószínűleg a kulcsokat is zsebben hordozható páncélkazettában tartja, így a hírtelen indulás lehetősége valójában kizárt.
