Nem vagyok egy különösebben nagy trendszpotter – ilyen alapon fogalmam sincs, hogy a retro, mint divatirányzat fut-e még, túl van-e már a csúcsán és épp leszálló ágban van, vagy örök divat marad, mint a Beatles – de arra gondoltam érdemes lenne összefoglalni, hogy melyek azok az autótípusok, amik sikeres másodvirágzásukat élik, illetve a későbbiekben azokat is, melyek folytatásával ez idáig adósok a gyártók, pedig talán érdemes lett volna/lenne beszállniuk a múltidézés meglehetősen jövedelmező üzletébe.

Nézzük tehát, hogy mik azok, amik megvalósultak, itt vannak köztünk, azaz, hogyan vehet ma Kovács Úr bogárhátú Volkswagent.

1., VW Bogár

Azt gondolom, hogy kétség nem férhet hozzá, hogy a régi modellek új, modern köntösbe csomagolása a VW zsenialitását dicséri, azaz ők voltak azok, akik először leporolták a régi vonalakat és előálltak a Bogár – Beetle – Käfer modernkori megfelelőjével.

Az előd, Ferdinand Porsche nagy álma 1938-től 2003–ig volt gyártásban és nevéhez számos megdöbbentő történet és szám is kapcsolódik. A történelmi vonatkozásokba ne is menjünk bele (valójában a náci propaganda része volt a kis autó megalkotása, melyet folyamatos népbutítás és szemfényvesztés kísért), de azt talán kevesen tudják, hogy ezt az autót egy egyetemet soha nem végzett, zseniális műszaki érzékkel megáldott bádogos inas álmodta meg, aki hamarabb alkotott elektromos autót, mint benzin üzeműt, és akinek igazi célja nem a szuper sportautó létrehozása volt, hanem az, hogy helyváltoztatásra alkalmas eszközt csinálhasson a tömegeknek.

Az, hogy ez sikerült hihetetlen állhatatosságának volt köszönhető, az meg, hogy a jellegzetes forma évtizedek óta velünk van annak, hogy a VW gyár vezetése – nevezetesen Heinrich Nordhoff – egy mai aggyal felfoghatatlan szemléletben irányította a céget, nevezetesen azt mondta, hogy minek hozzá nyúlni valamihez, ami jó, pláne akkor, ha abból mindenféle változtatás nélkül is milliókat lehet eladni.

A lényeg, hogy e típusból 100 országban 21,5 millió darabot adtak el, aminek legyártására összesen 19 országban került sor szerte a világban Dél-Afrikától egészen Dél-Amerikáig.

A klasszikus bogarat 2003-ig gyártották Mexikóban, de közben már megszületett az ötlet, hogy modern köntösbe csomagolva ismét piacra kellene dobni. Erre 1997-ben került sor, az un. New Beetle formájában, ami elődjétől eltérően – az eredeti bogár terveit amikor bemutatták a nagy vízen túl azt mondták, hogy menjenek a fenébe a németek ezzel a hülyeséggel – az USA-ban is hatalmas népszerűségnek örvendett.

Mára a New Beetle első generációja is lecsengett, épp most mutatták be az utódját, ami a hírek szerint úgy próbál meg praktikusabb lenni az elődjétől, hogy annak jellegzetes vonalát azért megtartsa.

2. Mini

A Mini (eredetileg a BMC British Motor Corporation által gyártva) létrejöttét az a gondolat segítette, hogy felismerték a gyártók: a háborúból éppen kilábaló és gazdasági erejüket alighogy visszanyerő országok lakóinak szüksége lenne egy pici, gazdaságos és praktikusan felhasználható automobilra. A tervezési feladatot Sir Alec Issigonis kapta meg az angoloknál, aki mérnöki lelemények és praktikák széles tárházát bevetve létrehozta a brit ikont. Annak érdekében, hogy minél kisebb alapterületen minél tágasabb belső teret lehessen kialakítani Issigonis egybe gyúrta a motort, a váltót és a differenciál művet (ebből később lett is baj, hisz szerelni nem volt ép egyszerű, ill. a kenés is viccesen alakult) amit a kocsi orrában, keresztben helyeztek el, valamint gyakorlatilag a futóművet elhagyva (volt gumirugó a négy sarokban és nagyjából ennyi) hatalmas teret alkotott mind az utasok, mind a csomagok számára. A pici autó, amely 4 személy számára nyújtott közlekedési alternatívát 1959-ben mutatkozott be és egészen 2000-ig gyártásban is maradt.

A jármű jellegzetessége a fent említetett négy sarokba kitolt kerekek (Azt tudták, hogy a Mininek volt az autók közül az egyik legkisebb, mindössze 10 collos felni átmérője a sorozatban gyártott autók között?) és a sportos viselkedés (az első prototípus olyan jól sikerült, hogy gyengébb motort kellett bele tenni, mert túl nagy sebességre volt képes), a kerek első lámpák és a kedves hatalmas hűtőmaszk összetéveszthetetlenné tették az autót. Az alapmodellt később számos néven, számos változat követte a hosszítottól egészen a 3 szoros Monte Carlo rally győztes tuning kivitelig, melyek mind-mind a modell sikerességét hirdették.

A járgány modernkori megfelelője 2001 óta él (azóta az új Miniből is fut már új generáció, de az alapmodell nüánsznyi eltéréseket hozott az elődhöz képest, viszont kaptunk cserébe rengeteg új karosszéria változatot) és már korántsem annyira brit, mint az elődje volt. A típus és a márka a bajor BMW tulajdonában van, aki mondhatni minden tudását beleadva egyengeti az utód útját. Annak ellenére, hogy a modern Mini-k korántsem olcsók nagyon népszerűek a különböző piacokon, és talán ez jelzi a legjobban azt, hogy az új tulaj törekvései nem hiába valóak.

3. Fiat 500

A németek és az angolok (na jó, szintén németek) után az olaszok sem maradhatnak ki a sorból (Mhmmm, olaszok? Tekintve, h az új 500-as a Ford Ka-val egy padlólemezen van, és még a motorjuk is azonos már megint a németek (is) :-) ), azaz ők is elővettek egy klasszikus formát, amit újra gondolva talán a legszebb modern ruhába csomagolt retro autót vezettek a vásárlók elé.

Az eredeti kis 500-ast (hivatalosan Nuova, azaz új vagy Cinquecento) 1957-ben mutatták be nagyjából hasonló okoktól vezérelve, mint azt fentebb már láthattuk.

Ez a modell az akkori robogóval közlekedő tömegek számára nyújtott autós megoldást. Elterjedésére tett törekvéseket a Fiat annyira komolyan vette, hogy a korabeli downsizing jegyében valójában az akkor már 2 éve létező Fiat 600-at butította és olcsósította tovább. A kezdeti visszafogott érdeklődés után a Fiat számításai bejöttek és a parányi, mindössze 2,97 m hosszú, léghűtéses, két hengeres motorral szerelt autó iránti kereslet az 50-es évek végére igencsak megugrott. Gyártása 1975-ig folytatódott és a különböző modellváltozatokat is belevéve összesen 3,8 millió darab hagyta el a gyártósorokat. A Fiat művek válasza a VW bogárra és a Citroën Kacsára meglehetősen jól sikerült tehát, amit az is bizonyít, hogy nagyon nehezen képzelhető el egy 60-as, 70-es évekbeli utcarészletet ábrázoló kép vagy film a nélkül, hogy ne fedezhetnénk fel a háttérben a típus egy-egy példányát.

Az utódra egészen 2007-ig kellett várni, de azt gondolom, aki egyet is látott már a maga valójában nem vitathatja el, hogy megérte. Igazi kis klasszikus vonalú ékszerdobozt rajzoltak a designerek oly módon, hogy az előd szellemét megidézve beletettek mindent, ami az olasz életérzés velejárója.

Természetesen ez az autó már jóval nagyobb, korszerűbb és praktikusabb elődjénél, ráadásul szakítva a korábbi puritán hagyományokkal különböző külső és belső kiegészítők, díszek és matricák segítségével több, mint 500.000 különböző változatban rendelheti meg az arra pénzt nem sajnáló vevő.

4. Mercedes Benz SL / SLS

Az 50-es évek elején a Mercedes már azon gondolkodott, hogy aktuális lenne a versenypályára való visszatérés és ennek megvalósítása érdekében készítették el a 300 SL nevű modellt, ami a jellegzetes, felfelé nyíló ajtaja miatt „sirályszárnyas” vagy „gullwing” Mercedesként vonult be az autótörténelembe. Természetesen nem csak erről volt híres a típus, sokkal inkább azzal írta be magát az autókat szeretők emlékezetébe, hogy korának igen sikeres versenyautója volt. 1952-ben második lett a Mille Miglia-n, majd még ugyanazon évben megnyerte a Le Mans-i 24 órás autóversenyt. Csak, hogy az amerikai közönség is megtudja, hogy ki az úr a háznál gyorsan megnyerték a mexikói Carrera Panamerica futamot is, így innentől kezdve nem volt kétséges, hogy a Benz visszatért a versenyzés világába, ráadásul egy nem is akármilyen modellel. Talán fura, de a közúti változat csak jóval később, 1954-ben jelent meg, azaz a 300 SL közvetlenül a versenypályákról került az autószalonokba 3 literes, 215 LE-s motorral, melyből kabrió változat is készült.

Ez az autó korának igen drága portékája volt, az átlagember számára – akárcsak ma – megfizethetetlen, így 190 SL néven készült egy olcsóbb és kisebb (1,9 literes motor) változata is.

A sorozat 1963-ig futott, majd ez az ajtóváltozat kikerült a Mercedes kínálatából. A szellemi örökös létrejöttére egészen 2009-ig kellett várni, amikor is bejelentették a Mercedes Benz SLS AMG-t. A rokonság az előddel letagadhatatlan, klasszikus sportkocsi építési jegyek és az elmaradhatatlan sirályszárnyas ajtó jellemzi az új jövevényt. Természetesen az elődhöz hasonlóan ez a változat sem a tömeghez szól, hisz az autóba épített csúcstechnikáért, az alumínium karosszériáért és a 6,2 literes V8-as 575 lóerős AMG motorért kőkeményen megkérik az árat.

Alaposan végig gondolva a kínálatot, ezek azok a modellek, amik véleményem szerint 100%-ban örököseinek tekinthetők korabeli, nagy sikerű elődjeiknek. Szándékosan nem vettem bele a listába az olyan autókat, mint pl. a VW Golf vagy a Toyota Corolla, melyek szintén évtizedek óta velünk vannak, de valljuk be, a mai változataik már csak a nevükben emlékeztetnek az elődeikre. Szintén nem kívántam szólni az olyan autókról, mint pl. a Chrysler PT Cruiser, ami ügyesen lovagolta meg a retro életérzést, de közvetlen előddel nem büszkélkedhet, ráadásul mára már gyártását is megszüntették.

(Csak a teljesség kedvéért érdemes megemlíteni az amerikai autóipar további igyekezetét is, holott ez esetben is arról van szó, hogy nem egy valamikori alapmodell újraélesztéséről van szó, hanem arról, hogy az evolúció során odáig jutottak a gyártók, hogy az aktuális modellekben remekül sikerült visszaadni az eredeti modellek hangulatát. A típusok jellemzően a muscle car-ok közül kerülnek ki, így ilyen pl. a Ford Mustang és a Dodge Challenger, valamint a Transformers filmekből ismert Chevrolet Camaro.)

Van tehát négy modern múltidéző autónk, melyek közös jellemzője, hogy bár az elődök szellemiségét tovább viszik, árukkal inkább egy szűk kör igényét divat tárgyként, presztízs autóként kívánják kielégíteni.

A poszt második részében azok az autók kerülnek sorra, melyek méltóak lennének a folytatásra, hisz koruk szintén meghatározó darabjai voltak, de ez idáig gyártóik nem fogtak bele az elkészítésükbe. Előjáróban csak annyit, hogy jóval többen lesznek, mint a már kézzel fogható társaik.

(forrás: Wikipedia, Négyesi Pál: Autó enciklopédia, Martin József: A Volkswagen sztori)