K report

Volkswagen T1 –nek látszó tárgy

2012. március 15. - klarky

Az autóépítés, tuningolás, módosítás gyakorlatilag az összes motorizált országban tetten érhető népszerű hobbinak számít. A komoly szakemberektől kezdve a lelkes amatőrökig sokan áldoznak pénzt, időt erre a kedvtelésre és hoznak létre olykor meglepően jó, máskor már-már érthetetlenül ronda alkotásokat. Mindkét eshetőségre vonatkozóan millió képet lehet fellelni internet szerte, mely kört most eggyel bővíteném.

Az alábbi fotót egy ismerősöm küldte Angliából (na ott pld. elképesztő alkotások születnek) azzal a címmel, hogy nézd milyen cuki VW-t lőttem neked. A képet elnézve a cukiság faktor valóban megvan, de azt első pillantásra rögzítettem, hogy ez bizony nem VW. Kétségtelen, hogy van hasonlóság, a laikus szemet talán könnyen meg is téveszti, de ez nem az. A fotó tanulsága szerint a megvalósítás nem tűnik rossznak, a kivitelezés is igényesnek  látszik, de vajon mi lehetett a donor autó?

 

Kicsit nézegettem a felvételt, dolgoztattam a fogaskerekeimet, majd kisvártatva egyezést mutatott agyam képfelismerő alkalmazása: ez bizony nem más, mint egy Subaru Libero, mely a világ egyik legaranyosabb kismikrobusza volt vala.

Hihetetlen, hogy ebbe valaki belelátta a T1-et és meg is csinálta, de egynek nem rossz. Eredeti ötlet, az biztos!

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr404318278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása