K report

A király új ruhája

2012. április 18. - klarky

Ha két autókhoz értő, vagy azokat kedvelő férfiember a témához kapcsolódóan leül beszélgetni, majdnem biztos, hogy záros időn belül eljutnak odáig, hogyasszongya’: autót kizárólag a németek tudnak gyártani minden más egy hulladék, pláne ha a minden más Franciaországból vagy Olaszországból érkezik. Pont.

Ha ugyanez a kérdés egy fórumon vagy kommentfolyamon belül merül fel, ott szinte képesek egymás torkának is esni a diskurzusban részt vevők és csak azért nem ölik meg egymást, mert szerencsére ez – még – virtuálisan nem megoldható.

Kérem tisztelettel ezúton bejelentem, hogy minden vita okafogyottá vált ez ügyben, annak alapja ugyanis megsemmisült. 2012-re a Mercedes Benz is elvesztette a kapcsolatot a realitással és addig tologatták az excel táblában a pénzügyesek a cellákat, míg kijött, hogy frászkarikát fejlesztenek ők új kisáruszállítót, rácsörögnek a gallokra, hogy átcímkéznék a Renault Kangoo-t, oszt’ jónapot, mindenki jól jár. Az elhatározást tett követte és megszületett az alábbi csoda, mely a keresztségben a Mercedes Benz Citan nevet kapta.

 

Hát őszintén szólva a hír hallatán félre nyeltem a reggeli kakaós csigámat, ilyen hülyeséget még életemben nem láttam. Értem én, hogy manapság költséget csökkentünk, meg uniformizálunk, meg együtt működünk, meg még racionalizálunk is, de azért szerintem ez már túlmegy a józanság határán. (Mellesleg nem lenne nekem ezzel különösebb bajom, ha a nagy megtakarítás gyümölcsét mi fogyasztók élveznénk, de valahogy nem érzem úgy, hogy ez történne.)

A tervezők amúgy oly annyira vették félvállról a feladatot, hogy a beetetésnek szánt vázlatrajzokon még legalább tetten érhető igyekezetet, - mely szerint legalább a beltér tükrözzön már valami egyediséget - is hagyták a fenébe. Odatették a csillagot a volán közepére, aztán jól lesz felkiáltással elmentek meginni egy korsó sört.

 

Hát nem tudom. Mikor szóba hoztam egy cimborámnak a dolgot csak ennyit írt válaszlevelében:

„Gondolom óriási volt már a nyomás a Merciseken ebből a pici szegmensből. A dubai zöldségeseknek már nagyon kellett egy tájba illő furgon.

Az üzleti filozófiájukat pedig úgy tűnik rugalmasan alakítják – csak a pillanatnyi haszon számít, a minőség ígérete kezd háttérbe szorulni.

 

Pozitívan nézve a dolgot, a Renault minősége közelít a Merciéhez …” 

Minden szava arany. Egyet értek vele. Ez szégyen!

Tovább gondolva a dolgot, ha még egyszer tajtékzó szájjal előjön nekem azzal valaki, hogy:

„sohaabüdöséletbennemvennékacsigazabálóktólautómert (nagylevegő) azokmindszarokéscsakHitlerunokáitudnakautótgyártanimert (nagylevegő) abbanvananyagmeginnováció”

akkor azt hiszem, hogy egy előre kinyomtatott Citan képpel fogom betömni a száját.

Apropó: azt tudtátok, hogy a világon már csak két autógyár van, aki senkivel nem közösködik és teljesen egyedül próbálja felvenni a harcot a konkurenciával? Na, melyik az a kettő? A helyes megfejtők között egy éves kreport előfizetést sorsolok ki! :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr674459503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása