Délután, a szemerkélő eső ellenére bringázni indultam. Úgy voltam vele, ha nagyon rázendít, majd visszafordulok, de szerencsére a felhők közül elő-elő bukkanó nap sugarai alatt csak diszpergált vízcseppekkel találkoztam, ami kb. olyasmi érzés volt, mint amikor beállunk a nagy hőségben egy ma divatos ködkapu alá.
Ahogy tekerem a pedált az egyik mellékúton megáll velem szemben egy 50 év körüli bringás pacák és int nekem, hogy álljak meg. Tekintve, hogy az utóbbi pár napban volt pár kellemetlen élményem ilyen megállító figurákkal kapcsolatban kissé bizonytalan voltam a hogyan továbbot tekintve, de aztán csak rászántam magam, gondoltam mi van ha segítség kell, vagy valami baj van.
Mikor lelassítottam az ipse mellé érzékeltem, hogy valószínű külföldivel van dolgom, így megkérdeztem, hogy miben segíthetek. Kiderült, hogy újdonsült barátom szállást keres, ugyanis – tessen kapaszkodni – ő bizony európai körúton van teljesen egyedül (csak ő és a bicaja), Németországból, Münchenből indult és kishazánk után Szlovákián, Lengyelországon és Csehországon keresztül tervezi a hazatérést.
Mivel, nagy hirtelen fogalmam nem volt, hogy hová szállásoljam el mondtam neki, hogy kövessen, keresünk valamit. Bringázás közben beszélgettünk, meséltem a városról, a szálláslehetőségről, hogy milyen messze van ide Szlovákia stb. mikor egy belvárosi hotelhez értünk.
Emberünk nagyon hálás volt, megköszönte a segítséget, megemlítette, hogy mennyire kedves vagyok, kezet fogtunk, majd ő szép napot, míg én kellemes túrázást kívánva elváltunk.
Irtó klassz érzés volt és titkon az motoszkált bennem, hogy remélem jó hírünket viszi majd a nagyvilágban. Tudom, hogy mennyire jól tud esni egy kis emberi hozzáállás ha egyedül vagyunk egy idegen helyen, így jó érzéssel, feltöltődve mentem utamra. Ma sem keltem fel hiába, ha módotokban áll ti is tegyetek így, ha hihetünk benne a sors úgyis visszaadja.
(népnevelés vége)
