Minden kornak megvannak a maga álmodozói. Ők azok, akik nem ismernek ’miérteket’ és ’hogyanokat’, aktív szókincsükből hiányzik a 'lehetetlen' szó, hisz őket csak az érdekli, hogy az általuk képviselt idea megvalósulhasson.

Preston Tucker kétségkívül ilyen ember volt. Volt egy álma. Azt szerette volna, ha megépítheti a világ legjobb autóját. Alapvetően ezzel különösebb probléma nincs is, hiszem, hogy minden tervező és autógyár ezzel az ambícióval vág neki a munkának, aztán a dolog vagy sikerül, vagy nem. Viszont Tuckernek volt egy nagy-nagy problémája. Az álmán és az ötletein túl az égvilágon semmije nem volt meg ami a megvalósításhoz szükséges lett volna, és ami a leginkább hiányzott, az a pénz volt.

Preston Tucker a Torpedo egyik vázlatával (1946)

Hősünk azonban nem kedvetlenedett el. Fejébe vette, ha törik, ha szakad megszerzi a pénzt. Arról lehetne vitázni, hogy mennyire elegáns dolog cikkeket megjelentetni újságokban nem létező csodaautókról pusztán azért, hogy azok után az érdeklődést felkeltse, mennyire etikus nem létező gyártmány kereskedelmi jogait piacra dobni reménybeli dealerek kegyeit keresve, vagy, hogy jó dolog-e egy még nem is létező gyárnak a részvényeit árulni, de Tucker megtette, mert hitt abban, hogy amit tesz az jó. Alaptőke megvolt, a lelkesedés határtalannak bizonyult és mire már-már a jövőbeli vásárlóktól kezdve a kormánytisztviselőkig mindenki a tenyeréből evett, gyűlni kezdtek a viharfelhők.

Tucker álmai grandiózusak voltak. Hatalmas, 6 személyes autót képzelt el farmotorral, tárcsafékkel és biztonsági övekkel, kanyarkövető fényszórókkal, áramvonalas karosszériával, biztonsági szélvédővel méghozzá úgy, hogy azt az átlagember is megvehesse. A maga korában ezek a tervek olyanok voltak, amiről Detroit még csak nem is álmodhatott, szinte szükségszerű volt, hogy Tuckert, a rebellis álmodozót kicsinálják. Az üzlet és a politika hatalmas ereje aprólékosan, de kérlelhetetlenül darálta be a látnokot, és ami a legnagyobb baj volt az az, hogy a szerencse sem állt barátunk mellé. A papíron jól mutató terveket sorra kellett átalakítani, megváltoztatni és eldobni, amiért főként az idő, a szakértelem, az alapanyag és a pénz hiánya volt okolható.

Miután az autók csak nem akartak megszületni a hitelezők, részvényesek (nyilván megfelelő külső hatásra) perre mentek, Tuckert csalás miatt feljelentették megvádolva azzal, hogy az összegyűjtött összeget saját céljaira fordította, holott ez nem volt igaz. A gyár határidőre leszállított 50 darab autót és bár a névadó cégtulajt az esküdtszék felmentette a vádak alól a céget megmenteni már nem lehetett.

A névadó cégtulaj a "sorozatkész" Torpedoban (1948)

Preston Tucker igaz történetét a Francis Ford Coppola által 1988-ban megrendezett film örökítette meg, mely hangulatában remekül hozza a 40-es, 50-es évek Amerikáját.

Annak ellenére, hogy ahogy fentebb említettem a legendás gyártó, az autótörténelem egyik legkülönösebb szereplője tiszavirág életűnek bizonyult az idő azt mutatja, hogy a kérlelhetetlen akarnok nem élt hiába. Az 50 darab legyártott autóból 46 még ma is működik, a forradalmi újításokat pedig nem csak az ősellenség detroiti hármak (Chrysler, Ford, GM), de mára az összes gyártó beépítette a termékeibe, igen, abba is, amiben te ülsz kedves olvasó.

Az meg, hogy csak 50 darab készült a nagy műből:

„50 vagy 50 millió, nem mindegy? Ezek csak gépek! Az ötlet az, ami számít… és az álom!”

Preston Tucker

Róla szól ez a film.

IMDb

Preston Tucker munkássága az Autótörténelem blogon: itt.

Képek forrása: Kustomrama