K report

Chopok

2014. március 02. - klarky

Van már talán 3 éve is, hogy utoljára deszka volt a lábamon, de ezen a télen elhatároztam: ha törik, ha szakad, valahol csúszok egyet. Tekintve, hogy a hazai hóviszonyok finoman szólva sem kedveztek a téli sportok szerelmeseinek kicsit távolabb kellett néznünk, így cimborám tanácsára a szomszédos Tátra mellett tettük le a voksunkat, annak is Chopok csúcsát választva.

chopok_1_blog.jpg

Balra a Chopok, jobbra az északi oldal a fekete pályákkal. A csúcsra fel lehet mászni, de azért ne a műanyag síbakancsban próbáld.

Ezen a terepen még nem jártam, de látva a térképet nem volt kétségem, hogy jó mulatság lesz, hisz nagyon kiterjedt pályarendszer várja az oda látogatókat.

Korán indultunk, de nem elég korán, hisz fél 9-re, mire kiértünk a felső parkoló már tele volt, így nem engedtek minket odahajtani. Ez azért volt kellemetlen, mert az alsó parkolóból csak tárcsás felvonóval lehet feljutni a rendes beülősökig, ami deszkásnak kb. mint ördögnek az ezüst ionokkal megfűszerezett tömjénfüst. Személy szerint egyszerűen rühellem a dolgot, nagyon nem szeretek vele menni, hisz induláskor hatalmasat ránt, ami egy síelőnek kezelhető feladat, egy egy lábon a deszkán álló kísérletezőnek viszont nem egyszerű mutatvány. Miután előttem kb. negyedszer esett ki egy lány a felvonóból kezdett az adrenalin szintem nehezen tolerálható magasságokba szökni, de úgy voltam vele, hogy ismerni úgysem ismer senki, röhögjenek csak bártan én nekivágok. Szerencsére annak ellenére, hogy igen rég volt a lábamon a snowboard egy elrontott induláson túl nem volt gond, a következő tárcsa gond nélkül felvitt.

Onnantól kezdve a hegy móka és kacagás, ugyanis a terep meglehetősen jó, szép és új infrastruktúrával van ellátva. 35 euróért (+2 euro kártya depozit) egész nap lehet utazgatni a kiterjedt felvonó hálózaton, amiből többféle is rendelkezésre áll, az eligazodást korrekt térképek segítik minden megállóban.

chopok_3_blog.jpg

Ami a pályát illeti: a csúcsra érve (2024m re visz a felvonó) kétfelé lehet elindulni a gerinctől északra és délre. Északi irányban vannak a nehezebb, fekete pályák, délre a pirosak és kékek. Én ezeket választottam, főként mert nekem a deszkázás inkább szól az élvezetről (nagy ívben, a pálya teljes szélességét kihasználva, kanyarogva csúszni), mint arról, hogy beleálljak a lejtőbe és eszelős tempóban zúgjak lefelé. Ezen igényemet bőséggel kielégítette a déli oldal, nagyon hosszan, változatos terepen lehetett haladni igazán szép környezetben. Kötöttségek nincsenek, számos kereszteződésben lehet pályát váltani, amíg lefelé csúszunk baj nem lehet, igaz mi nem egyeztettünk és elég gyorsan el is kerültük egymást a társasággal.

A gyenge tél ellenére a pálya nem volt rossz, ettől ezerszer rosszabb pályán is jártam már, holott akkor még természetes hó is volt. Itt a mű és a természetes hó egyfajta keverékével találkoztunk és ahhoz képest tűrhető volt, ugyanakkor a nap végére gyakorlatilag jég és bucka volt már csak, ami nem épp ideális.

Az időjárás egyébként kegyes volt hozzánk, bár az ugye nem titok, hogy a Tátrának saját mikroklímája van, ami tud meglepetéseket okozni. Lent ragyogó napsütés, fent olyan köd, hogy az orrunkig sem láttunk. Aztán gondol egyet, a köd eloszlik, és míg suhansz a pályán lefelé egyszer csak felhőpamacsba ütközöl ezzel a látótávolságot minimálisra redukálva. Elég izgi…

chopok_2_blog.jpg

Itt épp eloszlott fent a köd, de a lábunk előtt már felhők hevernek

Összességében igen kellemesen éreztük magunkat, 15 óra magasságára kellően el is fáradtunk és leszerszámozás és pakolás után fél négy körül indultunk is haza.

Jó terep, komolyan megcsinálva és fenntartva, nekem nagyon bejött, ajánlom másnak is.

chopok_4_blog.jpg

És akkor az ember - úgy gondolta - legyőzte a természetet

Nagy kár, hogy rendes út nincs arrafelé értve ez alatt, hogy bár a távolság nem nagy (170-180 km) azért egy 3 órás úttal nyugodtan számolni lehet és még most szinte tavaszi időben mentünk, nagy hó esetén már – már értelmetlen az időtáv miatt nekivágni is, hacsak nem több napos ottlétet tervez valaki.

Szép volt, jó volt, ez a terep is megvolt. Ha legközelebb pályát keresünk tuti, hogy a Chopokot sem felejtjük ki a számításból.

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr15839437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása