Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy szüleimnek hála a számítógépekkel elég fiatal koromban barátságot köthettem. Kezdtem egy Commodore Plus 4 –gyel mely még a régi Ofotérten keresztül Ausztriából behozva került hozzám általános iskolás koromban, majd kisebb-nagyobb szüneteket beiktatva egy 386 DX40 –el folytattam, aztán Pentium I és pár laptop következett.
Az igazi elmélyülés első éves egyetemista koromban következett mondhatni szükségből. Történt ugyanis, hogy mint minden mérnökpalántának nekem is el kellett sajátítanom a programozás csínját – bínját, mely tudás átadásával a felelős tanszék tiszteletben álló idős oktatója, Soós Feri bácsi volt megbízva. Soós Feri bácsi nem bonyolította túl a félév teljesítésének szabályait. Az volt ugyanis a rend, hogy minden órán írtunk egy kis Zh-t melyre jegyet kaptunk. Akinek a félév alatt 2 elégtelen összejött, az kezdhetett aggódni, akinek besikerült a harmadik is, attól érzékeny búcsút vettünk és máris lehetett élvezni egy fél éves szabadságot, azaz annak a félévnek annyi is volt. (Bolognai rendszer? Kredit pontok? Eltolt félévek? Viccelsz, bolondozol?)
Feri bácsihoz csak néhány adalék: Afféle igazi, régimódi tanárember volt, akinek már puszta jelenléte is tekintélyt parancsolt melyet tudása még inkább megkövetelt. Ő simán besétált zsebre dugott kézzel az előadóba, majd fejből telenyomta programkóddal a négy hatalmas elemből álló, motor mozgatta táblarendszert. Ő még az Enter –t ’kocsi vissza soremelésnek’ mondta, és amikor barátsággal ránézett valamely hallgatóra, hogy egy kérdésére feleletet kapjon, hát nem csak neki, de a komplett évfolyamnak kihagyott a szívverése. Hatalmas termete, ősz haja és bajsza máig előttem van. Nagy túrázó volt az öreg, így ennek megfelelően télen-nyáron bakancsban járt. Ahogy bőr cipője ropogott a gépek közt járkálva épp elég volt ahhoz, hogy a jelölt hölgyek/urak még csak gondolni se gondoljanak a puskázásra. Sosem felejtem el, egyszer jó szándékból megkérdezte az órán, hogy lenne-e kedve az évfolyamnak túrázni menni vele, ehhez mindösszesen csak három szabályt kellett elfogadni, melyet előre rögzített is: a., nem lehet dohányozni, b., nem lehet alkoholt fogyasztani, c., nem lehet csúnyán beszélni. Ha jól emlékszem a kirándulás érdeklődés hiányában elmaradt. :-)
Utólag visszagondolva, de jó világ is volt az… Innen is, őszintén üdvözlöm a tanár urat!
Szóval megkezdődött a félév, jöttek a kis Zh-k, és gyenge kezdést követően (kettőből két elégtelen iromány) úgy ítélte meg a család, hogy a gyerek jövője érdekében nem lenne hülyeség beszerezni némi hardware -t, mert a fejben való Turbo Pascalozás (akkoriban azt tanultuk) nem túl hatékony módja a gyakorlati programozási ismeretek elsajátításának, így vettünk egy gépet, hogy legyen min gyakorolni.
Abban az időben az internet még igencsak gyerekcipőben járt, még a Netscape volt a böngészők királya és viszonylag kevés ember mondhatta el magáról, hogy otthonról tud fellépni a világhálóra, szigorúan idő, majd később forgalmi alapon. Miután kezdetben netem nekem sem volt odahaza, így 100 %-ban tudtam otthon a programsorokra koncentrálni, viszont a suliban, lyukas órákban, vagy az órák után lelkesen szörföltünk a hipertérben. Én még használtam IRC -t csetelésre, Kazaa -t és Napster -t zeneletöltésre mely mp3 -akból a koliban írattuk zenei CD -ket. Hogy mennyire nem tegnap volt ez a korszak azt jól jelzi, hogy még nem voltak blogok, de az index fórumban jókat lehetett nevetgélni a Barátok közt topikon, sőt én még Speedy Tomato -ról ingyen küldtem SMS -t bármely magyarországi mobilszámra is.
Később éledezni kezdett a web 2 világa, azaz létrejöttek az első olyan oldalak, amin már kétirányú volt a kommunikáció, azaz a szerző nem csak írt, de arra kommentekben reagálni is lehetett. Nem volt még blog.hu, de már a totalcar oldalhajtásaként működött a belsőség, amit egy nagy tudású, zseniális srác, a tintahalak és Lamborghinik nagy barátja Orosz ’Dottóre’ Péter kezelgetett. Csodás idők voltak. Nem volt regisztráció, de a naponta megjelenő autós világgal kapcsolatos posztokra már lehetett kommentekben reagálni. Abban az időben ez még nem volt annyira elterjedt, de azon early adopterek, akik megértették az új idők szavát már lelkes párbeszédeket folytattak a szerzővel és azzal a két maroknyi autóőrülttel, akiket oda szoktatott a doktor úr. Csak viszonyításképp, ez oly rég volt, hogy abban az időben OMMM mester még ugyanolyan kommentelő/olvasó volt, mint bárki más és a fene se gondolta volna (ő meg gondolom pláne nem), hogy később az autós portál megbecsült tagja lesz.
Telt múlt az idő, és a maroknyi csapat remek társasággá forrta ki magát. Értelmes beszélgetések, alakultak ki, megvolt a segítő szándék a másik irányába és a trollkodás is ismeretlen fogalom volt akkoriban. Hogy mennyire így volt ez és nem csak a levegőbe beszélek annak bizonyítéka néhány relikvia, amit féltve őrzök és a napokban újból a kezembe kerültek. Történt ugyanis, hogy a naptárak már karácsony magasságában nyíltak, amikor levél jött a szerkesztőségből melyben arról írtak, hogy szeretnének az ünnepekre való tekintettel meglepni. Az adatok kicserélést követően hamarosan postás kopogtatott, aki egy levelet nyújtott át, melyben az alábbiak voltak:
Azt hiszem nem tévedek nagyot, ha azt mondom ilyen ma már nincs, nem létezik. Millió kommentfelület ontja a hozzászólásokat nap, mint nap, de én nem tudok olyan blogról, oldalról, ahol a kommentelők ennyire közel kerültek volna a szerzőhöz, ill. a többi hozzászólóhoz. Tapasztalatom szerint ami van az a beszólogatás, a parttalan vita, a mindent átszövő politizálás, stb.-stb világa. Az okokról biztos lehetne elmélkedni. Az internet elterjedésével az tömegekhez ért el, a sok ember sokfajta embert is jelent, és hát nem vagyunk egyformák semmilyen téren. Az informatika kikerült az egyetemek számtech. laborjaiból, ma már mindenkinek ott lapul a zsebében az egész világ, és van aki él vele, van aki visszaél. Valahol ez a dolgok rendje, de mégis, nekem hiányoznak az ilyen fajta kis közösségek, ahol ismeretlenül is ismerősök lehetnek az emberek. Ami ma jellemző az már nem az én világom, azt vettem észre, hogy egyre kevesebbet kommentelek sőt, beleunva a folyamatos csatározásokba ami egyes posztok alatt van, már inkább az adott oldalt sem látogatom. A szcéna felhígult és maga a létrejött közösségek teszik lehetetlenné az igazi közösségek kialakulását...
Nem hiszem, hogy valaha visszatér már az a régi világ, de örülök, hogy a részese lehettem. Köszi Dottóre! Köszi egykori kommenttársak!
PS.: Tudtad, hogy a napokban volt 25 éves az Internet? Rohan az idő...
