K report


Egy eltűnt ikon nyomában

2016. április 17. - klarky

Az Android legfrissebb, 6.0 –ás (Marshmallow) rendszerének bejelentésekor a SONY ígéretet tett rá, hogy készülékeinek viszonylag széles körére kiadja a frissítést, mely nemcsak a jelenlegi modelleket fogja érinteni, de visszamenőleg is néhány korábbi flagship mobilt. Az ígéretek beváltása…

Tovább

A távirányító fejlődése a kezdetektől napjainkig

Mély meggyőződéssel vallom, hogy az igazán nagy találmányok létrejöttét két dolog inspirálja: az egyik a véletlen, a másik az emberi lustaság. Ez utóbbi különösen akkor hat kedvezően az innovációra, ha tudással is társul, azaz nem árt ha emberünk nemcsak lusta, de okos is,…

Tovább

Open Dott tablet tárhelyének megnövelése

A tavalyi év vége felé, a karácsonyi szezont megelőzően érkezett meg a Tesco polcaira egy új, mondhatni saját márkás elektronikai termékcsalád, mely Op3n Dott néven kínál(t) tabletet, okostelefont és fit band karkötőt. Az új jövevényeknek elég gyorsan híre ment, tekintve, hogy meglehetősen jó áron…

Tovább

Telefon személyes szótárának karbantartása

Mobiltelefonok esetében az un. prediktív szövegbevitel igazán nem új dolog, ezt már olyan régi masinák is tudták, mint a klasszikus Nokia 3310/3330 –as páros csakhogy a legismertebbeket említsem. A mai modern készülékek (melyek sokkal inkább számítógépek, mint távközlési…

Tovább

Autó az utcán

Az elmúlt kicsit több mint 3 évben, mióta hozzám került a jelenlegi autóm a házzal szemközti nagy parkolót használtam annak tárolására. Teljesen jó volt a hely, az ablakból épp ráláttam a kocsira, nem volt semmi probléma. Az utóbbi időben (főleg most nyáron) ugyanakkor azt…

Tovább

Ha nincs kéznél egy Tilt-Shift objektív

Bizonyára mindenki látott már olyan képeket akár az interneten, akár újságokban, melyen valós földrajzi helyek, helyszínek vagy tárgyak vannak úgy ábrázolva, mintha azok egy makett vagy terepasztal részei lennének. Nos aki ilyen képet szeretne készíteni, annak alapvetően két…

Tovább

Patroncsere (…és egy kis morgolódás)

Alig több mint egy éve, karácsonyra mamánknak egy Canon IP1800-as tintasugaras nyomtatót vettünk ajándékba. A gép teljesen házi használatra volt szánva, igazából nem sokat ment, de jó volt a tudat, hogyha mégis kell valamit digitálisról kézzel fogható formátumba alakítani…

Tovább

A hálózati időtúllépés problematikája

Kicsit több mint egy hete – az addig tökéletesen működő telefonom – elvesztette a kapcsolatot az interntettel, időtúllépés miatt nem lépett fel a hálóra. Tekintve, hogy magam sokat használom mobilon is a netet (accu weather, twitter, facebook, levelezés, stb.) igen…

Tovább

Éjszakai fotózás

Abszolúte amatőr és hobbi fotósként a héten nyakamba vettem szülővárosom ünnepi díszbe öltöztetett sétálóutcáját és megpróbáltam készíteni néhány értékelhető képet. Előtte Google barátom ismereteit is segítségül hívtam, valamint az est folyamán…

Tovább
süti beállítások módosítása