Az edmunds.com közölt nem oly rég egy összeállítást, melyben minden idők legrondább autóit listázta a szerző. A felsorolás elkészültének körülményéről ugyan nem szól a fáma, de nem tanulság nélküli átnézni a helyezetteket még akkor sem, ha mint tudjuk a szépség amúgy is egy meglehetősen szubjektív dolog, azaz ebben a kérdésben korrekt és tárgyilagos eredményt hirdetni eléggé nehéz.

Ha végigtekintünk a 100 „díjazotton” sok érdekességet megfigyelhetünk. Nem mennék bele tételesen a listába, (akit érdekel a fenti linkre kattintva megtekintheti az összes szereplőt) de néhány autónál azért megállnék egy – egy szóra.

Átnézve a repertoárt egyből két dolog tűnik szembe. Egyrészt az, hogy a szóban forgó modellek tekintélyes része nem nevezhető öregnek, azaz ezek a járgányok gyakorlatilag itt járnak vagy nem is oly régen még itt jártak köztünk, azaz igazi öreg autók, világháború előtti példányok nincsenek listázva.

A másik dolog, hogy az amerikai autógyártás meglehetősen felülreprezentált, azaz európai szemmel nézve rengeteg, hatalmas egyentepsi van megemlítve, ami szerintem valahol érthető. Az igazat megvallva ahhoz képest, hogy az USA elég korán rákapott a járműgyártásra és rengeteg márkát/típust adott a világnak a formatervezés nem feltétlenül ment nekik soha. Talán nem véletlen az sem, hogy pár évtizede a japán gyártók sikeresen vették be a tengerentúli hatalmas piacot, s hála annak, hogy már a helyi vásárlóerő sem érdeklődött a  helyi „csodák” után tömegével szűntek meg, vagy lettek összevonás áldozatai gyárak és típusok, aztán mára ugye már Detroit is elbukott, pedig az aztán az autógyártás egyik bölcsője volt.

Na de félre a mesebeszéddel lássunk pár megbélyegzett járgányt kiegészítve némi egyéni kommentárral (ha már úgyis szubjektív a lista ez talán belefér).

100-ik helyen rögtön egy jól ismert márkát találunk, ami nem más, mint a Porsche Panamera (2010). Ha szívemre teszem a kezem azt mondom, hogy helye van a listán, én sosem értettem, hogy miért kell elájulni eme német gyártó portékájától, hisz az utolsó (és egyben első) valamirevaló modellje a 911-es volt, amit évről évre simogatnak és életben tartanak ugyan (őt azért szeretjük, mégiscsak egy legenda), de a többi modell szerintem nem más, mint valami elképesztő erőltetett próbálkozás.

Végül is nem lenne ez rossz, csak azok a fránya arányok

A 98-ik helyen tanyázó Chrysler PT Cruiser –t (2001) én nem nevezném rondának, ez volt Amerika válasza a feléledő retro hullámra és azt hiszem a feladat jól meg is lett oldva, ez az autó bőven hozta és hozza is a régmúlt időket. (Ha már feltétlen büntetni akartak miért nem a Prowler? Az ezerszer rondább és még bukás is lett.)

A 94-es helyre sorolt Ford Angliát csak azért említeném meg, mert bár egy mifelénk kevésbé ismert típusról van szó, azért a Harry Potter regényekből talán emlékezhet rá a kedves olvasó, ezzel repkedtek ugyanis jobbra-balra Harryék. Szép? Nem szép? Ebből a szempontból talán mindegy is.

A felsorolást böngészve amin először felhúztam a szemöldököm az a 91-ik helyezett Trabant 500. Már az is furcsa, hogy ezt a kocsit az ex KGST országokon túl egyáltalán ismerik a nagyvilágban, de hogy csúnya is lenne… Lehet, hogy csak a szocialista kor romantikája mondatja velem, de ez a kisautó szerintem szép. Nem örülök, hogy itt van.

A 73-ik helyen tanyázó Subaru B9 Tribeca-t (2006) kikérem magamnak a 6-ik helyen szerepeltetett Fiat Multiplával (1998) egyetemben. Lehet, hogy az én ízlésem defektes, de a Subaru nekem rettenetesen bejön, simán „kéne” kategóriás, míg a Multiplát azért érzem bántónak, mert az a kocsi bevallottan úgy készült, hogy a funkció volt a forma elé helyezve. Ha így veszem tehát kár is számon kérni a kinézetét, mint ahogy egy külszíni bányagéptől sem várja el senki, hogy elképesztő külsővel szórakoztassa a lignitmezőket.

A 71-ik helyen megtalálható Volvo 262C (1978) nem szép, de gavallér - ahogy mondani szokták -, azaz kellően ritka ahhoz, hogy az autóstársadalom csodálatát bírja.

A 63-ik helyezett Nissan Juke a példa arra, hogy a vásárlót olykor megdöbbentő dolgokkal is rá lehet venni arra, hogy kinyissa a pénztárcáját. Ha nő lenne azt mondanám rá, hogy érdekes arcú, nem szép, de van benne valami, meg különben is, Oroszlán Szonja is kicsit bandzsi mégis szeretjük. Fogadjuk el a pozíciót (ettől még továbbra is tömegével fogják venni, sőt már más gyártók is rámentek erre a témára és szeletet akarnak a tortából) és guruljunk tovább egészen a 45-ik helyezett BMW 5 GT-ig.

Na, most az van, hogy a 100-as lista első felében azért van pár BMW, ami a márkafanatikusok számára nyilvánvaló döbbenet és talán izgalmukban menten megnyalják a hűsítő szobaventillátoraik propellereit is (csak, hogy stílusosak maradjunk), de igaz, ami igaz, ez az 5-ös el lett szúrva. A BMW jó ideje elképesztő modelloffenzívában van, soha nem látott piaci szegmensekbe tör be és sajna olykor becsúszik egy ilyen hibás koncepció is. 7-es BMW 5-ös orral, nagy puttonnyal… Hát nem is tudom. Ha platós lenne, legalább lehetne vele szállítani bodzát és az mégis csak egy feautre és nem egy bug.

A 42-ik helyen ismét egy BMW-t találunk az X6-os képében, amire csak azt szokták mondani, hogy „válasz, a soha fel nem tett kérdésre”. Senki nem kért kupé terepjárót, aztán lett és fura mód sokan meg is veszik. Amúgy nekem tetszik, járni nem járnék vele, de az utcán azért még ma is megfordulok utána.

37.-ik hely Lexus SC430. Régebben hallottam egy mondást, mely szerint a Toyotánál a vérprofik dolgoznak, a Lexusnál pedig már annyira „The Pursuit of Perfection” van, hogy egyenesen az autisták. Az az igazság, hogy ezt nem tudom, hogy igaz-e, de ha igen valószínű mindenki szabadságon volt, amikor az SC430-at csinálták, mert egyrészt sem nem szép, másrészt sem nem (nagyon halkan írom le) jó. A TopGear tavaly utólag gyorsan megválasztotta a világ legrosszabb autójának is, pedig már 2008 óta nem is gyártják, szóval lehet mondani bátran, hogy ez az autó nem jött be.

A 32-ik helyen megtalálható Citroen AMI (1961) és a 26-ikon rangsorolt 2CV-t (1948) csak azért említem meg külön, mert ez a két autó az annyira ronda, hogy az már szép kategóriát erősíti, a Citroent meg amúgy is az ilyen bolondságaiért szeretjük, úgyhogy egy virtuális buksi simogatás után jöjjön a 16-ik helyezett Ferrari California (2009).

Hagyok időt…

Igen az. Egy Ferrari! Egyenesen Taljánországból! A divat, a stílus, a sportautók hazájából! Maranelloból, ahol még a pék is 2 perc alatt hajtogat friss tésztából egy GTO-t, a mámmá pedig egy bontott "Master-Vac Bonaldi" -féle vákuumos fékrásegítő házában szolgálja fel a pastat! Skandallum! Na, az ő szerepeltetését speciel nem értem én sem a felsorolásban…

A lista előállítói szerint tőle csak egy fokkal szebb a Tatra 603, de ha azt vesszük, hogy a Tatra ősei mennyit tettek az áramvonalas karosszériák kifejlesztéséért, ill. hogy nem sok kocsi büszkélkedhetett léghűtéses V8-as motorral sem a múltban, sem most, már csak ezek miatt is jár a tisztelet neki.

A 10-ik, pontszerző helyen egy újabb BMW jön velünk szembe a 2002-ben bemutatkozó Bangle-féle 7-es. Nos, az van, hogy ez az autó tényleg brutál csúnya lett (különösen az első kiadás, a táskás lámpákkal) de egy dolgot azért ne feledjünk. Chris Bangle tervezte a BMW akkori zászlóshajóját ez igaz (bár nem lennék meglepve ha az életrajzában ezen tényt jótékony homály fedné), de több verziót is letett az asztalra és a vezetés ezt választotta. Nem lehet egyértelműen őt hibáztatni ezért a „jelenségért” és higgye el mindenki, aki Fiat Barchetta- t és Coupe-t tud rajzolni (sok más BMW mellett persze) azért nem tehetségtelen ember.

A 9-ik helyen az angol koronaékszer (irony is still ON), a Bristol Blenheim található, mely gyártó arról (volt) híres, hogy mérhetetlenül ócska technikát árultak horror áron és emlékeim szerint ők voltak az utolsó, 100% független brit autógyártók is. A városi legenda szerint csak azért húzták ily sokáig, mert amikor valamelyik dúsgazdag palimadár vett egy Bristolt, majd kisvártatva rájött, hogy ez nem épp az évszázad döntése volt inkább azt válaszolta a felé irányuló „Te, és milyen az új kocsid? Jó?” kérdésre, hogy kiváló (ezzel a kegyes hazugsággal nem maradt cikiben) és mivel a Golf & Country Club-os haver ezt elhitte, gyorsan vett ő is egyet. És a kör ment tovább.

Az 5-ik helyen szereplő Pontiac Aztek –ot még említsük meg, szerintem azt direkt csinálták ilyenre, véletlenül ennyire rondát nem lehet rajzolni és jöjjenek a dobogósok, hisz lesz itt is meglepi.

A 3-ik helyen a 2010-es Acura ZDX végzett, ami igazából japán válasza a BMW X6-ra. Ha már az ötletadó sem volt egy szépség milyen legyen annak másolata? Természetesen ronda, és ezt még egy eléggé diszharmonikus orral meg is fejelte a Honda "Amerikának jó lesz az!" felkiáltással. Hát nem tudom, akinek bejön, kérem fáradjon a kasszához.

A 2-ik helyezetthez sokat nem tudok hozzáfűzni: 1977 Lincoln Versailles. Számomra ez az a forma, amiről a korai Dallas és Nagyon különleges ügyosztály című amerikai filmek ugranak be elsőként. Fogalmam sincs, hogy miért ragaszkodtak a tengeren túl sokáig ezekhez a formákhoz, de gyanítom, hogy ekkor még embargós áru lehetett az újvilágban az ívvonalzó és esetleg azért. Nem csúnya, de nem is szép, igazi tucat cirkáló.

És most szóljanak a fanfárok, induljanak a tűzijáték-rakéták, pörögjenek a dobverők megérkeztünk az első helyezetthez. (Nagy levegő…) A minden idők legcsúnyább autójáért járó díjat kapja:

Lamborghini Veneno (2014)

Na, most itt azért álljunk meg egy pillanatra. Azt talán leszögezhetjük, hogy ettől szebb formatervet már láttak CAD programok, de! Ez egy ízig-vérig versenyautó (750LE, 6,5 liter, V12, 1450 kg, 0-100 km/h –ra 2,8 sec, végsebesség 355 km/h), ami olyan teljesítmény, amit egyrészt az útra kell vinni, másrészt meg ott is kell tartani. Hogy ez működni tudjon, ahhoz kell némi leszorító és szívó erő, amit elő kell állítani az aerodinamika segítségével, és hát hiába módosítgatták a paramétereket a derék Giovanniék végül mindig egy autobot született.

Azt gondolom a technikai megoldások elismerő csattintást érdemelnek, attól pedig senki ne féljen, hogy az utcaképet vizuálisan tönkreteszi a jelzett típus, hisz mindössze 4 db készült belőle, ebből egy megy a múzeumba, a másik 3 pedig már el is kelt potom 3,4 millió euró/db áron.

Azt gondolom, hogy a megjelölt típusok helyezésein, vagy egyáltalán azon, hogy szóba jöttek lehet vitatkozni (sőt kell is), de azért nem kell ezt olyan komolyan venni. Számomra már csak egy kérdés maradt: Dél-Korea mennyit fizethetett, hogy a Ssangyong Rodius –t meg sem említették? Milyen titkos megállapodás vezethetett oda, hogy az a típus lemaradt a listáról? Na, ez az érthetetlen és nem az Euler-féle turbinaegyenlet…