K report

Éjszakai fotózás

2010. január 03. - klarky

Abszolúte amatőr és hobbi fotósként a héten nyakamba vettem szülővárosom ünnepi díszbe öltöztetett sétálóutcáját és megpróbáltam készíteni néhány értékelhető képet.

 
Előtte Google barátom ismereteit is segítségül hívtam, valamint az est folyamán megkíséreltem a néhány év alatt felhalmozódott saját tapasztalataimat is felhasználni. Az alábbiakban jöjjön néhány tipp és trükk, amivel lehet próbálkozni, így talán nem kell a nulláról kezdeni a kísérletezést azoknak, akik érdeklődnek a téma iránt.
 
-         Az éjszakai fotózáshoz először is nem árt, ha van egy olyan gépünk, ami lehetővé teszi a manuális beállítások megvalósítását. Nagy szükségünk lesz a rekesz és az expozíció állítgatására.
-         Talán ettől is sokkal fontosabb az, hogy legyen egy állványunk. Ha ez nincs is (gondolom egyik hobbifotós szobája sarkában sem áll egy jó állvány), lehetőség szerint vigyünk magunkkal egy mini állványt (ezt pár száz forintért is be lehet szerezni), vagy egy babzsákot. Bátran ki merem jelenteni, ha ezek közül egyiket sem visszük, akkor fogunk egy jót sétálni, de értékelhető képet nem fogunk lőni.
-         Ha megérkezünk a tetthelyre és elfoglaltuk a megfelelő helyet, jöhet a gép állítgatása. Manapság már szinte minden digitális fotógépen van éjszakai mód, de mivel mi most fotózni mentünk nem pedig kattintgatni, ezt gyorsan felejtsük is el. (Nem mondom, ki lehet próbálni ezt a beállítást is, de annak ellenére, hogy viszonylag jó képet fogunk készíteni az eredménynek semmi köze nem lesz a valósághoz.)
-         A beállításokról: Mielőtt bármihez hozzáfognánk, az első dolog, hogy tiltsuk le a vakut. Szerintem nincs annál nevetségesebb dolog, mint amikor valaki nagy térben úgy próbál fotózni, hogy egy egészségeset villant közben, holott tudvalevő, hogy egy beépített kis vaku jó, ha 2-4 méteren belül ki tudja fejteni a hatását. Épület/terek fotózásához teljesen felesleges vakuzni! (az persze más kérdés, ha mondjuk egy sötétben álldogáló személyt kívánunk megörökíteni a közelünkben, de én most alapvetően épületek, terek fényképezésére koncentrálnék)
-         Nagyon fontos a gép érzékenységértékének a beállítása. Mivel ugye állványon vagyunk feltételezhetjük, hogy a gép nem fog bemozdulni, így az ISO értéket vigyük le annak érdekében hogy ne legyen „zajos” a képünk. Egy ISO100-as érték megfelelő lehet. Érdekes, hogy sok esetben hiába van állványuk, az expo gomb megnyomásakor, vagy akár csak attól, hogy ezt követően a gépen tartjuk a kezünket a hosszú záridő miatt a kép elmosódhat. Ilyenkor használjuk nyugodtan a gép önkioldóját, a 2mp-es késleltetés bőven elég.
-         A következő dolog amire figyelni kell a rekesz beállítása. A rekesz felel azért, hogy az objektíven keresztül mekkora résen áramlik be a fény az érzékelőhöz. Ennek állítgatásával igen látványos eredményeket lehet elérni. Tág rekesznél a lámpák körül körkörös fény fog megjelenni ellenben szűk értéknél csillag alakzatot fogunk kapni pacák helyett. Ezt az értéket (f érték) érdemes úgy belőni, hogy megnézzük a gépünk adatai közt, hogy minimálisan/maximálisan milyen rekeszérték állítható be és ezt egyszerűen megfelezzük, azaz a kettő közé állítjuk.
-         Záridő: Mivel sötét van és csak az utcai lámpák, díszkivilágítások, autók lámpáinak a fényével számolhatunk mint fényforrás, több időt kell hagynunk a gépnek annak érdekében, hogy a kép előállításához szükséges fénymennyiséget magába engedje. Ehhez válaszunk legalább 5 mp-es expozíciós időt. (Figyelem, a hosszú expo idő erősen fogyasztja az akksikat, így nem árt, ha van nálunk pótakkumulátor készlet.)
A záridővel játszani egyébként meglehetősen jó kis móka, segítségével lehet készíteni olyan képeket, amiken autók helyett csak fényes csíkok húzódnak és nem mellesleg ez a trükk vezet oda is, hogy az emberek az utcáról, terekről (szinte) nyom nélkül eltűnnek. Érdemes próbálgatni!
-         A komolyabb gépeken lehetőségünk van arra, hogy a blende és záridő értékeket úgy állítgassuk, hogy a masina az egyik érték módosításakor automatikusan beállítsa a másik értéket is. Ez kényelmessé és biztonságossá teszi a kép készítését, persze teljesen manuális módban magunk változtathatunk minden paramétert.
-         Ha már a lámpáknál tartunk (és persze van a gépünkön rá beállítási lehetőség) a fehéregyensúly ill. a valódi színvisszaadás érdekében állítsunk fényforrástípust is. Ha lehet válasszuk a sima izzót mint fényforrás a gépen.
-         Amennyiben lehetőségünk van rá, a fénymérési módon állítsuk be a „spot” opciót. Egyébként a kép ellövésekor – nekem legalábbis az a tapasztalatom – érdemes úgy fordítani a gépet, hogy ne a nagyon fényes, kivilágított tárgy legyen a kép közepén, amit épp fotózni akarunk, mert ilyenkor, ha a gép erre méri a fényt elképzelhető, hogy a környezet nagyon sötét lesz.
 
Összegezve elmondható, hogy éjszaka fotózni némileg bonyolultabb feladat, mint a sima, nappali fénynél. Javaslom, hogy a fenti tippeket alapul véve próbálkozzunk sokat. A memóriakártya elbírja, otthon majd megnézzük, hogy a mi gépünk milyen beállításoknál produkálta a legjobb eredményt. El kell mondani azt is, hogy nincs általános tuti beállítás, ráadásul olyan dolog ez, hogy egy kép megítélésénél erősen felmerül a szubjektum. Van akinek a sárgásabb hangulatú képek tetszenek, van akinek inkább a kékesebb. Van aki a foltos lámpákat értékeli, van aki a csillagos alakzatúakat. Akad, aki a sejtelmes, elmosódott fényeket szereti, mások a tűéles kontúrokat keresi. Nincs tehát általános recept, tessék próbálkozni!
 
Jó fényeket!
 
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr491642298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása