K report

Korhelyleves

2010. január 10. - klarky

Január első napjaiban én láttam vendégül a családot, gondoltam elő kéne rukkolni valami hagyományos, ám nem túl bonyolult eledellel. A választásom a korhelylevesre (más néven savanyú káposzta-leves) esett. Tekintettel arra, hogy ilyet még nem főztem, gondoltam utána járok a neten, mi is az elkészítés módja. Azt kell, hogy mondjam, ez az étel az ahány ház, annyi szokás tipikus példája. Miután igazából választani nem tudtam a lehetőségek közül, ezért úgy döntöttem a fellelt ismeretek alapján elkészítem a saját verziómat. Előre bocsátom, súlyos lesz, aki az Update jegyében akar főzni, annak nem ajánlom! 8-)

 
Szóval, hozzávalók 4 személyre:
 
70 dkg savanyú káposzta
15 dkg húsos szalonna
másfél szál (kb. 15 dkg) parasztkolbász
egy nagy fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
3-4 babérlevél
kb. másfél liter víz
kis pirospaprika, őrölt kömény, só
másfél doboz tejföl
 
Elkészítés:
 
A hagymát apróra vágjuk, a fokhagymát összetörjük és egy kellően nagy fazékban a tűzre tesszük a felkockázott húsos szalonnával egyetemben. A kiolvadó szalonnazsíron a hagymát üvegesre pirítjuk, ha esetleg túl húsos lenne a szalonna és kevés zsiradékot eresztene tehetünk alá egy pici zsírt/olajat.
Ha ezzel megvagyunk öntünk rá kb. 3 dl vizet és az egészet néhány percig pároljuk. Eközben elővesszük a káposztát, ami ha esetleg túl nagy szálakra lenne vágva picit aprítunk rajta. Ettől fontosabb azonban az, hogy nézzük meg mennyire lett savanyú, hisz ha túlságosan az, ki kell mosni az előtt, hogy odatesszük főni. Nekem az a tapasztalatom, hogy a konzervdobozban kapható káposztát nem szükséges túlzottan kimosni, az úgy nagyjából jól van, vigyázzunk ki ne mossuk a finom ízét. Ha kimossuk némileg csepegtessük le és ezzel egy időben karikázzuk fel a kolbászt. Extrém egészségrombolók hagyják rajta a héját, akinek ez már kicsit sok lenne, az húzza le. Ha ez megvan, akkor a kolbász, a káposzta és a babérlevél mehet a fazékba és az egészet öntsük fel vízzel. Most egy ideig nem sok dolgunk van, néha kevergessük, kóstolgassuk egész addig, amíg az összetevők kellően meg nem puhulnak.
A kóstolgatás során tegyük bele a kb. másfél teáskanálnyi pirospaprikát és a valamivel kevesebb őrölt köményt, szükség esetén sózzunk is.
 
Amennyiben úgy gondoljuk, hogy már minden jól megpuhult, keverjük össze a tejölt egy evőkanálnyi liszttel, öntsük fel némi lével és az egészet forgassuk össze. Innen számítva még főzzük a levesünket 5-10 percig és tálalhatjuk is.
 
(teljes elkészítési idő ~1,5 óra)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Jó étvágyat hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr611661844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása