K report

i-gotU, azaz Megvagy!

2010. április 03. - klarky

Az igazat megvallva erre a posztra már hónapok óta készülök, ugyanis karácsonyra kaptam egy i-gotU GT-120 –as GPS loggert, de úgy gondoltam akkor érdemes posztot kanyarítani neki, ha már lesz valami megjeleníthető tartalom is hozzá, amivel prezentálni lehet az eszköz működését, képességeit.

 
A múlt szombaton úgy esett, hogy egy kisebb túrán vettem részt a Bükkben, így az első dolog ami a hátizsákomba került, az nem volt más, mint a kis nyomkövető eszköz.
 
Magára a kütyüre nem sok szót vesztegetnék, akit érdekelnek az ez irányú részletek olvassa el ezt a cikket, én sokkal inkább az eszköz használatáról, tapasztalatokról és a hozzá mellékelt szoftverekről szeretnék megosztani néhány gondolatot.
 
Dióhéjban talán annyit az aprócska készülékről, hogy egy dolgot tud, de azt hogy úgy mondjam üzembiztosan. Nem csinál semmi mást, mint a bekapcsolás pillanatától kezdődően meghatározott időközönként lekérdezi a tartózkodási hely GPS koordinátáit, amit a hozzá tartozó idővel együtt eltárol a memóriájában. Ennyi, slussz-passz. Minden más feladat már a hozzá tartozó alkalmazásokon múlik, az adatok azokon keresztül nyernek értelmet.
 
 
 
 
 
 
Tekintettel arra, hogy igazából ezen funkció nem kíván túlságosan bonyolultan kezelhető eszközt a tervezők igyekeztek egy végtelenül egyszerű szerkezetet konstruálni, ami gyakorlatilag egy minimalista stílusban megvalósított szép, fehér, pici dobozból áll egy nagy gombbal a közepén – ami a ki- és bekapcsolásért felel – és két LED-ből, ami pedig az üzemállapotról tájékoztat. Ettől több nincs és igazából nem is kell, a funkciók kezelése kint a terepen ezekkel megoldható.
 
 
 
 
 
Az eszközhöz melléket CD három alkalmazást tartalmaz. Ezek közül az első a Where I Am? névre hallgat, ami - angolul tudóknak gondolom nem meglepő módon – azt tudja, hogy a laptophoz csatlakoztatott vevő választásunktól függően Google Maps, Yahoo! Maps vagy Bing Maps térképen megmutatja hol is vagyunk. Őszintén szólva annyira nem vagyok geek, hogy laptoppal menjek kirándulni itt bent a lakásban pedig az árnyékolás miatt nincs műholdas kapcsolat, úgyhogy ezt a funkciót még nem próbáltam. Ettől eltekintve el tudom képzelni, hogy idegenben, egy netcafé teraszán üldögélve jó lehet ha megtudjuk mutatni az ismerősöknek, hol is kávézunk.
 
Ettől sokkal érdekesebb a @trip PC nevű szoftver, ami ténylegesen az adataink feldolgozásáért felel. Az alkalmazás magyarul beszél, ráadásul nagyon jól felépített és könnyen kezelhető. Érdemes megemlíteni, hogy a kezelési utasítás szerint csak Win-en fut, Mac-es verziót én a hivatalos honlapon sem találtam.
 
Induláskor a @trip PC rákérdez arra, hogy letöltse-e a loggeren lévő adatokat (persze csak ha már előzőleg rádugtuk a gépre) és ha igen a válaszolunk más dolgunk nincs is, mint hátradőlni és várni a beolvasást. A letöltött utat névvel láthatjuk el, mappákba szervezhetjük így a későbbiekben sem lesz gond az azonosításuk.
A beolvasott térképadatokkal kapcsolatban egy nagyon fontos dolgot le kell szögezni, nevezetesen azt, hogy azok minden esetben a Google térképeire fognak rákerülni. Ez részint azt jelenti, hogy sajnos élő Internet-kapcsolat nélkül semmire nem megyünk, hisz a programnak le kell szívnia a felhőből a térkép adatokat, ami a kényelmetlenség mellett (már ha manapság ez annak nevezhető) azt is jelenti, hogy mindig az elérhető legpontosabb térképeken figyelhetjük meg, hogy épp merre jártunk és feleslegesen nincs tele a gépünk hatalmas térképi adatbázisokkal, amire ily módon nincs is semmi szükségünk.
 
Aki használta már a Google Maps alkalmazást annak minden egyértelmű lesz, hisz ugyanazok a nézetek és funkciók állnak itt is rendelkezésünkre. A program megjeleníti a megtett útvonalat (ezen végig is gyalogolhatunk újra), kiszámolja a főbb paramétereket (pl. túra időtartama, össztávolság, különböző sebesség adatok és földrajzi magassági adatok) melyeket tetszés szerinti összefüggésben grafikon is ábrázolhatunk.
 
A térképi ábrázolással kapcsolatban egy másik dolog, amit meg kell említeni a későbbi csalódások elkerülése érdekében az az, hogy sem az eszköz, sem a szoftver nem tartalmaz olyan algoritmust, ami a megtett utat valójában térképre illeszti. Mit jelent ez? Nagyjából azt, hogyha végig sétálunk egy úton és azt feltöltjük a gépre akkor megtett útvonal nem fogja pontosan fedni a térképen lévő utcát. Ennek oka – gondolom én - nem más, minthogy a kis kütyü nem „NATO támogatottságú”, azaz egy meghatározott pontosságú, butított adatfolyammal dolgozik, ami arra alkalmas ugyan, hogy többé kevésbé az adott útra helyezzen, de arra senki ne számítson, hogy a megjelenített útvonal épp fedni fogja a térképi jelet. A napi gyakorlatban ez amúgy annyira nem zavaró, még így is bőven elég a precizitása a helymeghatározáshoz, az útvonal nyomon követéséhez.
Egyébiránt a pontosságot mi magunk is növelhetjük az által, ha az adatlekérés gyakoriságát sűrítjük, illetve a sebesség függvényében automatára állítjuk. Erre az eszköz setup menüje lehetőséget biztosít. Itt megadhatjuk a beolvasás gyakoriságát pl. sétához, kerékpározáshoz, autózáshoz ill. azt is meghatározhatjuk, ha sebességünk elér egy előre rögzített értéket hogyan változzon meg ezen gyakoriság.
 
Tárgyi alkalmazás másik fontos feature-je az utunk során készített fényképek helyének meghatározása. Ezt a szoftver automatikusan elvégzi nekünk, feltéve, ha a fényképezőnk órája induláskor szinkronizálva lett a GPS loggerrel. Ha nem, akkor sincs baj, ezt utólag is megtehetjük oly módon, hogy egy kiválasztott képet mi magunk manuálisan bekalibrálunk, azaz megadjuk az időeltérés mértékét és a többi kép adatát ennek megfelelően módosítja a program. Ez így leírva bonyolultnak hangzik, de a valóságban nem az. Úgy működik a dolog, hogy a kiválasztott képhez kapcsolódóan megjelenik egy idővonal, és azon húzgálva a csúszkát láthatjuk a háttérben az útvonalon, hogy épp akkor hol is jártunk. Ha megvan a megfelelő hely elfogadjuk, és a további képek is a helyükre kerülnek.
 
Ezzel kapcsolatban azt kell megemlíteni, hogy – legalábbis nálam – a telefonnal készített képek esetében nem működött ez a szolgáltatás. Először nagyon csodálkoztam a dolgon, aztán a képfile-k adatait böngészve rájöttem a hiba okára. Az történt ugyanis, hogy a képek sima gépre másolásakor a készítési időpontok átíródtak a HDD-n történő létrehozás időpontjára és így a képkészítési idők elvesztek. Fájdalom ugyan, de ez esetben a telefon adatai alapján magamnak kellett az időket korrigálni, de gondolom egy valódi fényképezőgéppel készített képek feldolgozása során ez a probléma elkerülhető.
 
Arról még nem esett szó, hogy a program támogatja a közösségi élményeket is, hisz előzetes regisztráció után a komplett útvonalunkat feltölthetjük az a-trip szerverére, ahol megoszthatjuk azokat másokkal vagy csak magunknak tárolhatjuk őket. A geotaggelt képek mehetnek Picasa-ra, Panoramio-ra, Flickr-re, így innentől kezdve bárkinek megmutathatjuk merre jártunk, és mit láttunk a nagyvilágban. Előzőek illusztrálására álljon itt az említett Bükki túra útvonala és a készített képek elhelyezkedése.
 

Kattintásra a szerverre visz!
 
Megtekintéskor választható csak térképi nézet ill. 3D-s Google Earth nézet is. Én ez utóbbit javaslom, azon igazán látványos, hogy úgy mondjam megdöbbentő a virtuális kirándulás.
 
A kapott harmadik alkalmazás a Sport Analyzer névre hallgat, ami a megtett út és időadatok alapján egyfajta kalkulációt végez sportteljesítményünket illetően. Miután kiválasztottuk, hogy a feltöltött utat hogyan tettük meg (pl. futottunk, kerékpároztunk, hegyet másztunk stb.) és megadjuk adatainkat (születési időpont, magasság, testsúly, nem) kiszámolja az útra jellemző – korábbiakban bemutatottaknál bővebb és pontosabb – paramétereket és még az elégetett kalóriákat is. Itt is van mód arra, hogy különböző grafikonos ábrázolásokat kérjünk, illetve a megtett utakat egy naptárban is elraktározza a kis szoftver, így láthatjuk, mikor hol jártunk, milyen tevékenységet végeztünk.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kattintásra nagyobb lesz!
 
 
Természetesen mind ebben a programban, mind a másikban lehetőségünk van a térképi adatok exportjára is GPX és CSV formátumba, így ezek feltölthetők túraoldalakra ill. mások adatai az import révén beolvashatóak és tetszés szerint akár újra végigjárhatók.
 
Összességében elmondható, hogy egy igen nagy tudású, végtelenül könnyen kezelhető eszköz az i-gotU, ami olyan lehetőségeket tár a felhasználó elé, amiről néhány éve még csak álmodoztunk.
 
Azt gondolom, azon túl, hogy igazi élmény megnézni hol jártunk (ennyiben feltétlenül több, mint egy hagyományos GPS, ami ugye csak ott mutatja meg hol vagyunk, ahol térképi adatbázisa is van) van egy olyan ösztökélő funkciója is, ami szerint menjünk a szabadba, hogy később megnézhessük hol is jártunk. Ez feltétlenül jó dolog, ezáltal igazi kis személyi edzőt is kapunk a csomagban.
 
Megvásárlását minden túrázónak, kerékpárosnak, utazónak és fotósnak ajánlom, hisz új értelmet nyernek ezáltal ezen tevékenységek, és ha figyelembe veszem azt, hogy mindezt egy 8-10 ezer forintos bekerülési költségért kapjuk meg, akkor feltétlenül jár az erősen ajánlott plecsni!

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr361891320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása