K report

Egy éves a K report

2010. augusztus 23. - klarky

Hát ez is eljött! Napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2009. augusztus 23-án, este 22 óra 8 perckor írtam meg első bejegyzésemet, amit akkor afféle belépőnek szántam.

Úgy gondolom a kerek szám kapcsán, - mint rendes szülőnek - nekem is illik megemlékezni a jeles évfordulóról, így készítettem egy kis összefoglaló anyagot az egy éves szülinapra.
 
Mikor nekifogtam ennek az egésznek egy dologban voltam biztos, nevezetesen, hogy nem tematikus bloggot fogok csinálni (gyanítom semmilyen területet érintően nem lenne annyi témám, ami folyton cikkeket generálna), hanem én un. énbloggot fogok készíteni, ami annyit tesz az olvasatomban, hogy azon dolgok kerülnek gépbe, melyek éppen foglalkoztatnak, amiket látok, hallok és mindez lehetőleg olyan mélységig és formában, hogy az erre járó közönségben is érdeklődést keltsen.
Az elmúlt időszakban sok minden történt mind velem, mind környezetemmel, amit ha úgy éreztem megírtam. Hangsúlyosan nem kívántam olyan dolgokat lejegyezni, mint pl. hogy mit reggeliztem, mert ezt nem találtam annyira érdekesnek, hogy ebbe energiát fektessek. (Az ilyen apró-cseprő dolgokra úgyis mindenki twittert használ, ami nekem be van kötve a blogba, szóval ha akarom kiírom oda és kész.)
 
Mert el kell, hogy mondjam, bloggot írni úgy, hogy az az ember által felállított kritériumoknak megfeleljen nem egyszerű dolog, pláne nem úgy, hogy az ne legyen nevetséges mondjuk fél-egy év távlatából.
 
Egyébiránt amint elkezd az ember egy ilyen dologgal foglalkozni tapasztalatom szerint maga is megváltozik némileg. Jártamban-keltemben gyakran kapom magam azon, hogy a mindennapokban azt kutatom, hogy mi az amiből érdemes lenne posztot kanyarítani és a fényképek is úgy készülnek, hogy hacsak lehet képi anyag is legyen a történések alátámasztására.
 
Ahogy említettem - és az első bejegyzésemben is megfogalmaztam - elsődlegesen magamnak készülnek a cikkek, ennek ellenére mindig örömteli számomra, ha pozitív visszajelzések érkeznek kommentek formájában. És, bár sosem volt előre definiáltan semmilyen célom a netes naplóvezetéssel – és igazából a vezető bloggok és hírforrások mellett nem is nagyon lehet labdába rúgni, pláne nem ilyen rövid távon – azért az elmúlt egy év alatt sikerült lerakni pár dolgot a digitális asztalra.
 
Jöjjön néhány szám, statisztika az elmúlt időszakból:
 
Ezen bejegyzéssel együtt 59 cikk jelent meg kreport.blog.hu -n, mely mindösszesen kereken 24.600 oldalletöltést generált a mai napig. Az olvasottság természetszerűleg ingadozik, nagyon sok tényezőtől függ, amire próbálok magam is rájönni, és hogy úgy mondjam szolgálatomba állítani a módszereket. Természetesen a legfontosabb a téma, a kereső kifejezések és a hivatkozók.
 
 
A látogatottsági csúcsok egyértelműen az index címlapokhoz kapcsolódnak, amit büszkén jelenthetek háromszor is sikerült kiérdemelnem.
Nem azt mondom, hogy ez az elsődleges cél, sok esetben ez nem is lehet kívánalom, de baromira jóleső érzés látni magát az embernek Magyarország legnagyobb portáljának nyitólapján, ami automatikusan az egekbe emeli az olvasók számát.
Egy-egy ilyen eset közel 5000 oldalletöltést generál (legjobb nap ez év március 5-e volt 4730 letöltéssel, ami Csikós Zsolti és a Ponton Merci kalandjairól szóló cikk kapcsán született).
 
 
A témákat illetően próbáltam széles spektrumot lefedni, ami megint csak olyan dolog, hogy nem fokozható a végletekig, hisz vannak dolgok melyek az embert különösen foglalkoztatják, míg mások egyáltalán nem érdeklik. A tag-ek alapján az tűnik ki, hogy a leggyakrabban említett téma az oldalon az autók, a technika, a saját kis morfondírozásaim, de volt jó pár kajás poszt, különböző tesztek és közéleti kérdést boncolgató bejegyzések is.
 
És hogy mi lesz a közeljövőben? Azt gondolom, hogy amíg kedvem lelem ebben a dologban addig csinálom változatlan lelkesedéssel. Egyelőre szívesen ülök a gép elé, úgyhogy ha nem is állítom, hogy a „végtelenbe és tovább”, de folytatom az írást.
 
Addig is, viszlát a következő bejegyzésig!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr352242140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vadszőlő 2010.08.26. 19:56:23

Nagy-nagy kiváncsisággal várom a következő bejegyzéseidet.
Ezekben az a jó, hogy nemcsak egy témát boncolgatsz, hanem az irásokból kitünik, széles az érdeklődési köröd. Valamint bármilyen témáról irod a blog-ot, az mindig fantasztikus tájékozottságra, és szabatos, választékos megfogalmazásra vall.
Én csak arra tudlak biztatni, hogy a jövőben se hagyj fel az irással, mert ritka megfigyelési, és fogalmazási képességekkel rendelkezel.
Nem beszélve arról, hogy még "kedved is leled benne."
Akkor hát irj, irj, csak irj ..............
süti beállítások módosítása