Nem szívesen lennék a Nissan európai értékesítési adataiért felelős vezetőjének helyében. A Renault-val megköttetett frigy óta a szerepek egyértelműen le vannak osztva. A Renault gyártja a tömegautókat, - különösen a személyautó szegmensben - míg a Nissan próbálkozhat a résmodellekkel.
Almera, Primera már ugye régen nincs, a Maxima QX-ek katalógusai is rég megsárgultak már a valamikori érdeklődőknél, maradt a Micra és a Note, valamint a már-már zavarba ejtően sokféle terepjáró (Quashqai, Quashqai +2, Murano, Navara, Pathfinder, X-Trail)*. Ebből kéne összehozni valamit, ráadásul ebbe a mezőnybe érkezett most még egy crossover, a Juke. Hogy kellett-e és milyen lett, azt a rövid menetpróba alapján próbálom bemutatni.
A Juke létét egyszerű gazdasági racionalitás indokolja. A mostani béka szemű Micra-t eddig Angliában gyártották, de ez a drága munkaerő miatt nem hozott elég profitot. A mostanában színre lépő új modellt elvitték Indiába, ahol olcsóbban tudják készíteni, egyszerűbb kialakításával lejjebb pozícionálhatják árban, viszont itt maradt Európában a lekötetlen kapacitás. Kellett tehát egy autó, amit gyorsan, sok szabványalkatrészből lehet gyártani ráadásul úgy, hogy a vevők kifizessék érte a magasabb árat is. Jött a Juke, amit ugyanazok tervezeték, mint a békaszemű Micra-t, a hasonlóság azt hiszem jól látható.
Amikor először feltűntek a neten az autó skiccei, majd fotói, azt gondoltam, hogy kizárt, hogy ezt ebben a formában gyártani fogják. Az autógyárak hajlamosak arra, hogy a szalonok díszes koncepcióautóit a felismerhetetlenségig finomítsák, de itt nem ez történt, gyakorlatilag azt kaptuk, amit akkor is láttunk. Mikor arról írtak a helyi lapok, hogy 2 napig városomban tartózkodik egy mozdulatlan demo autó, azonnal tudtam, hogy látnom kell. És most vezettem is.
Az autó formája valóban meghökkentő élőben is, de már a demo autó esetében is azt mondtam, hogy szerencsére élőben jobban néz ki, mint a képeken. (Ekkor a szalonban lévő értékesítő hölgy tapsikolni kezdett és azt mondta: De jó, mindenki így látja!) Az alak valami elképesztő kisgömböc, mindenhol gömbölyödik, dagad, mintha felfújtak volna egy Micra-t, bár a kollégám szerint sütőbe tettek egy Muranót és várták, hogy megfolyjon. Nem hétköznapi, az biztos.
A kis SUV-ba ülve kellemes környezetbe csöppenünk, ahol folytatódik a formai játék. A kardánalagút (?) metál bordóra fényezett műanyag, ami a kereskedő szerint egy motor tankjáról lett formázva. A miértjét nem igazán értem, a Nissan nem gyárt motort, amire emlékeztetnie kellene, az autónak meg semmi köze a kétkerekűekhez úgy általában, de mindegy. Sőt, állítólag a műszerfal sildje is egy motort kellene, hogy az eszembe juttasson, ezt sem éreztem ugyan át, de alapvetően tetszett a megoldás.
Ezen túl is van ám minden, mint a jó búcsúban. Az általam próbált változat, az 1.6 literes, turbós, 190 LE-s, legjobban felszerelt kivitel volt, olyan elektronikai szemfényfesztésekkel, hókuszpókuszokkal, amit csak a Kia Soul tud felülmúlni. Van például grafikus, a középkonzolon szépen animált gyorsulásmérő! A szükségességéről megint csak lehetne vitatkozni, a sofőr szerintem ne ezt nézze gyorsulás, vagy húzós kanyar közben, az utast meg nem tudom érdekli-e, - hisz elvileg ez egy autó nem guruló játékterem - akkor meg minek? Egyébként működik, bevallom egyszer odasandítottam kanyarodás közben, de, hogy elég hülyén fog kinézni a helye mondjuk az autó 10 éves korában, ha már rég feladta a küzdelmet az elektronika az biztos.
A beltérről még annyit, hogy hatalmas hodályra senki ne számítson, 4 – 4 és fél ember kényelmesen fog benne utazni, de ez a kocsi inkább nagynak akar látszani, mint amilyen nagy valójában. A csomagtartó szerintem kifejezetten kicsi, még akkor is, ha elvileg kétszintes.
A vezető pozíciója gyorsan az egyénre szabható, minden egyértelműen a helyén van, jól látható, szóval indulhatunk. Ami azonnal feltűnt – és ma már ritkaság – lehet látni az autó orrát. Igaz, kicsit becsapós a látvány, mert amit látunk azok a fura magas lámpák felső élei, de akkor is. Legalább miheztartásképp ad valami infót a térbeli kiterjedésről.
Az általam vezetett felszereltség kulcsnélküli indítással is bírt, szóval nyomtam egyet a START/STOP gombon és már fel is nyerített a ménes. Elindultunk. Bevallom teszt előtt készültem a kocsiból és tudtam, hogy a varázslat 3000 1/min-től fog kezdődni. Kifordulva a kereskedésből, alacsony fordulaton a motor átlagos menetteljesítményt nyújtott, pont úgy ment, mint bármelyik másik járgány. Kiérve az egyenes szakaszra és kihúzatva az autót azonban mintha a kocsi új életet kezdett volna. Amint a fordulatszámmérő meglegyintette a 3000-es számot más világba csöppentünk. Ez volt, amit vártam, mégis meglepődtem. Elemi erővel kezd húzni a motor, beleprésel az ülésbe és csak megy-megy-megy. Lehet bőszen pakolni a fokozatokat, amiből amúgy itt manuálisan épp 6 darab volt. A váltó könnyen járt, nem akadt, nem akart másik fokozatba menni, tényleg tetszett. A kormányzás közvetlen volt, bár mintha némi motorerőt átvett volna, de nem volt zavaró.
A futómű kellően stabilnak érződött, és a keménysége megfelelt annak, hogy ez mégiscsak egy terepjárónak látszó tárgy. Amúgy ez a modell két kerék meghajtású volt (tehát Angliában készült), de ebből létezik 4WD is, ami egyenesen Japánból jön. Kísérőm szerint nem egy egyszerű Haldex rendszerről van szó, hanem valami komolyabb cuccot raknak alá, amivel bátran el lehet hagyni az épített utakat is. Idéznék a katalógusból:
- A Juke-kal könnyű jól kijönni. Kanyarodás közben az autó figyeli a kanyarvételi szöget, a pedálerőt és a kerék sebességét és ezek alapján növeli a külső kerékre jutó teljesítményt, így elősegíti a várható haladási irány pontos tartását.- A különlegesen érzékeny Juke kedveli az éles kanyarokat. A Nissan nyomatéki-vektorszabályozó rendszerének köszönhetően az akadályok lehetőségekké alakulnak át. Egy kisebb csomag kombinálva a Nissan továbbfejlesztett all-mode 4x4 nyomatékátirányítási rendszerével kiemelkedő kanyarsebességet, meglepő agilitást és biztos kezelhetőséget nyújt a kihívást rejtő helyzetekben.
Hát így. Teccikérteni?
Az extrák sora bőven hozza a ma elvárható szintet. Fentieken kívül, csak amit én láttam: van magától felkapcsolódó lámpa; nagyképernyős navi, amit sd kártyával lehet térképpel etetni így ismeri Magyarországot is. Van állítható motor karakterisztika (normál, sport, eco), digitális klíma, tolatóradar, motorinfo megjelenítése a színes kijelzőn, könnyűfém felni, USB csatlakozó, esőérzékelős ablaktörlő.
Összességében azt kell, hogy mondjam, hogy egy nagyon jó minőségérzettel megáldott autót próbálhattam ki, ami azért igényel némi kompromisszumot a leendő gazditól. (itt elsősorban a belső méretre gondolok) A forma kétségtelenül eredeti és figyelemfelhívő, csak remélni lehet, hogy az idő múlásával sem válik majd nevetségessé, hisz ami ennyire újszerű, az vagy klasszikussá lesz, vagy meg nem értettként megmosolyogják az emberek. (Szubjektív, de pl. én a Mitsubishi L200-al így voltam. Először nagyon tetszett a tojásforma, ma már rosszul vagyok, ha ránézek.)
És hogy kell-e ez az autó a piacnak? Azt hiszem a Nissan-nak egyszer már bejött a húzás a Quashqai-jal, miért ne sikerülhetne még egyszer? Tőlünk nyugatabbra nyílván van igény ilyen autóra is, simán el tudom képzelni, hogy család második autójának, gyereknek, anyunak ilyet vesznek. Idehaza nyílván első autó lesz, ezzel kell majd hordani a gyereket az oviba, és a Juke fogja hazavinni a zsugor vizet is a hiperből. Nyílván van, aki majd erre a formára gerjed, és ezt választja családi batárnak. Én kívánom, hogy sikerüljön a gyártónak, bár furcsállnám, ha egyszer csak Juke-ok özönlenék el az utakat. Aki mégis e mellett dönt nem hiszem, hogy rosszul fog járni, de ha már a forradalmi formát választja egyet had kérjek: ne legyen ezüst, ok? Az olyan unalmas már…
A próbát a Nissan Balogh tette lehetővé, köszönet érte!
*tudom, hogy vannak sportkocsik is, de azok igazán nem sorolhatók a tömegautók körébe még külföldön sem
Legvégül jöjjön egy rendkívül látványos videó az erőforrásról, technikai iránt érdeklődőknek, 3D animátoroknak kötelező darab:
