Mamámék társasházában elromlott a kaputelefon. Ha pontosabban akarok fogalmazni nem is a kaputelefon, hanem az a numerikus beviteli eszköz, amin a kapukódot szépen bepötyögve kinyílik az ajtó.

A probléma az volt, hogy a 7-es szám nem működött, azaz hiába írtam be a hét jegyű kódot, tekintve, hogy a 7-est nem észlelte semmi se történt. Egy ideig próbálkoztam erősebben nyomni, de nem ment a dolog, így úgy döntöttünk, hogy saját kényelmünk érdekében bejelentjük az esetet a társasház kezelőjénél.

A szaki tényleg gyorsan megérkezett - szavunk sem lehetett – akinek vázolta mamám a problémát. Emberünk nagyon megértőnek mutatkozott és azonnal a megoldási lehetőségek kezdtek cikázni a fejében.

Lássuk, mit csinálna ilyenkor egy átlagember? Én ugyan nem vagyok kaputelefon-szerelő, de tekintve, hogy elég régen használatban van az eszköz (ami meg is látszik rajta) valószínű, hogy leszedem annak burkolatát, megnézem a billentyűk érzékelőjét, szépen kitisztítom, esetleg egy kis kontakt spary-vel is befújom, majd összerakom, leellenőrzöm a rendszer működését, majd illedelmesen elköszönve lelépek és számlázok a közös képviselőnek.

Na, nem így emberünk. Ő ugyanis fogta, és átprogramozta a mi beléptetőnket úgy, hogy ne legyen benne a 7-es szám, és mint aki a dolgát jól végezte elviharzott. Az, hogy ezzel egy, azaz egy ember gondját valóban megoldotta, de arra nem fordított energiát, hogy van még X család a házban, aki továbbra sem tud majd kapukóddal bejutni a házba nem különösebben érdekelte.

És, hogy mi ebből a tanulság?

Talán az, hogy a magyar embernél leleményesebb tényleg nincs. Olyan kreatívak vagyunk, hogy abba bele kell őrülni. Mi tényleg a Marsról jöttünk, ez nem is lehet vitás, csoda, hogy az egész világ tátott szájjal bámulja a magyar szakembereket? Dehogy csoda…

Ja, még valami. Egyik kollégám mondotta volt mindig:

„Fizetgetnek, dolgozgatunk.” Hát itt is (és bármerre nézek széles e hazában) erről lehetett szó. Erre a hozzáállásra aztán építhetjük a régóta várt felemelkedést...