K report


Beérett a gyümölcs

2014. július 28. - klarky

Valamikor régen, a százszor elátkozott elmúlt 8 évben három pénzintézeten keresztül 4 féle számlával kapcsolódtam az ország és a világ pénzügyi vérkeringéséhez. A második/harmadik Orbán kormány eljövetelekor azonban valami megváltozott, valami eltört, úgy tűnik nem csak…

Tovább

Az egyszemélyi vezetés átka

A tegnapelőtt megindult események (melyek ugye tudjuk, hogy nem a semmiből jöttek, az ítéletidő jó előre meg volt jósolva), amik pont a nemzeti ünnepen csúcsosodtak ki annyi, de annyi gondolatot indukáltak az átlagemberben, hogy csak úgy cikáznak a fejekben a miértek és hogyanok.…

Tovább

Napi adó : ingatlan értéknövekedési hozzájárulás

Az adócsökkentés és a söralátét méretű adóbevallás ideáját zászlajára tűző polgári kormány e heti zseniális ötlete a költségvetés egyenesbe hozására (nem, nem kiadáscsökkentés, hülye vagy?) egy új bevételi forrás kiagyalása volt, mely szerint – ha jól értem…

Tovább

És ez nem vicc…

A legutóbbi munkahelyem egy kutatóintézet volt, s mint ilyen helyen elég sokféle gondolkodású, mondhatni különös tudósember is megfordult. Az egyik idősebb kollégám egyszer azzal állt elő, hogy projektet kellene generálni azon célból, hogy csináljunk olyan szobakerékpárokat,…

Tovább

Krasznahorka büszke vára

Tegnap délután megdöbbenve hallottam a hírt, hogy a krasznahorkai vár eddig ismeretlen okból jórészt a tűz martalékává vált. Van, aki szabálytalan tarlóégetést emleget, van, aki elektromos tűzre gyanakszik, de a lényegen sajnos mit sem változtat a dolog, ez a történelmi…

Tovább

Hivatalos: gazdag, vagyonos ember vagyok!

Annak ellenére, hogy anno személyes blog írására adtam a fejem mindig igyekeztem szem előtt tartani azt, hogy az apró-cseprő magánjellegű dolgaimmal ne fárasszam a nagyérdeműt. Most viszont úgy érzem, hogy történt egy dolog velem, amit el kell, hogy meséljek és talán nem lesz…

Tovább

Eközben Magyarországon…

Valamivel több, mint egy év telt el azóta, hogy az elmúlt 8 évet magunk mögött hagyva a nép – mit nép, nemzet – összefogott, és a gyarapodás útjára lépett, melynek végén az ígéreteknek megfelelően mindenkire a jólét fog várni. Pártunk és kormányunk hatalmas…

Tovább

Hé, magyarok! Ti ide ugye csak a pofonért jártok?

Eredetileg nem szándékoztam egy sort sem szentelni az eseménynek, de valahogy annyira kikívánkozik belőlem a dolog, hogy csak megírom, legalább a képernyő meghallgat. Szóval az van, hogy ezzel az Eurovízióval megint sikerült a mutatvány, úgy estünk pofára, mint Alekosz a…

Tovább

Védegyletet, de most!

Nagy barátja vagyok a magyar iparnak, hacsak tehetem hazai terméket vásárolok, melyre tudatosan figyelek. Ez nem ilyen ma divatos dolog nálam, nincs mögötte semmi politika és nem is szeretném megideologizálni a dolgot, egyszerűen az van, ha valamit mi magunk is le tudunk gyártani és…

Tovább

Kérdésem van! Nem kettős a mérce?

Augusztus 23-án Afganisztánban meghalt egy fiatal magyar katonanő. Nem jó hír ez senkinek, különösen nem a családnak, a barátoknak és a közeli hozzátartozóknak, és nem vagyunk hozzászokva ehhez mi, hírfogyasztók sem. Ismerve a Magyar Honvédség kvalitásait, már az is csoda, hogy…

Tovább

Itt kérem forradalom van, és ez most már biztos

Orbán Viktor és kispajtásai a 2/3-os „új világcsúcsot jelentő” felhatalmazás birtokában nem vacakolnak, azonnali hatállyal munkába álltak. Percről-perce törnek előre, napról-napra érezzük mi, - kedves barátaim - az élet minden területén, hogy nekünk - kedves…

Tovább

Igy építkezünk mi, azaz elkészült (?) a Miskolc Városi Versenyuszoda

(Szeretném leszögezni, hogy jelen bejegyzés nem politikai indíttatásból íródott. Nem kíván sem a jobb-, sem a baloldal mellett állást foglalni és különösen nincs semmi köze a közelgő választásokhoz. Egyszerűen arról van szó, hogy ezt láttam és baromira unom már, hogy itt…

Tovább

Miért pont Pécs? Ha már ugye…

Mára már tudja az ország apraja-nagyja, hogy az elmúlt hétvégén hivatalosan is elindult, az „ország-világ előtt tegyük magunkat nevetségessé” tárgyú projekt, azaz Pécs lett 2010 Európa Kulturális Fővárosa. ( tegyük is hozzá gyorsan, az egyik, merthogy ugye három…

Tovább

Egy kép többet mond ezer szónál

 Tegnap reggel arra ébredt az ország apraja-nagyja, hogy Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter lemondott pozíciójáról. Nem mondom, azonnal levert a víz, azon gondolkodtam, hogy ez a rendkívüli képességekkel bíró ember (akinek már az oviban is Herman Ottó…

Tovább

Amatőr rally, még amatőrebb rendezéssel

 Az elmúlt hétvégén Miskolcon és a környező bükki utakon amatőr rally versenyt rendeztek. A rendezvény lényege az volt, hogy némi díj fejében gyakorlatilag bárki, - akár a rendszámos sima utcai autójával is - nevezhetett (voltak, akik quaddal indultak) és viszonylagos…

Tovább
süti beállítások módosítása