K report

Magyaros, húsos táska

2012. szeptember 04. - klarky

A napokban beteglátogatóban jártam a húgomnál, és úgy gondoltam viszek neki valami finomságot. Olyan megoldásban gondolkodtam, amit akár az ágyban, fekve is lehet enni, finom, könnyen adagolható, tehát valami univerzális szolúción törtem a fejem. Ekkor jutott eszembe, hogy húsos táskát kreálok a kis betegnek. Így készült:

Hozzávalók:

  •           30 dkg darált hús,
  •           2 közepes hagyma,
  •           pár gerezd fokhagyma,
  •           egy 8-10 cm hosszú szárazkolbász darab,
  •           füstölt szalonna,
  •           egy kis doboz sűrített paradicsomkonzerv,
  •           fűszerek ízlés szerint (só, bors, pirosarany, gulyáskrém, ami van otthon),
  •           egy fél kg-os fagyasztott leveles tészta

 

Elkészítés:

A hagymát apró kockákra vágjuk, és ugyanígy járunk el a kolbász és a szalonna esetében is. Ezeket feltesszük egy serpenyőben a tűzre, majd a zsiradék kipirítása mellett a hagymát megdinszteljük. Ha nem engedne elég zsírt a szalonna/kolbász páros akkor pici olajjal megtámogatjuk a folyamatot.

Ha a hagymánk megdinsztelődött hozzátesszük a darált húst, majd néhány perc hevítés után mehet a paradicsompüré. Ekkor dobtam mellé a fokhagymát is, amit előtte összetörtem. Fontos, hogy a darált húsos szószt ne csináljuk hígra, folyósra, hisz ez lesz a tésztánk tölteléke, így ha túlhígítjuk, akkor a sütőben könnyen kifolyhat a tésztából.

Szóval most már az alapok mind együtt vannak, főzzük össze az egészet közepes lángon, néha megkeverve. Közben tegyük hozzá a fűszereket ízlés szerint, a vége felé némi korrekció gyanánt mehet a pirosarany vagy a gulyáskrém is.

Ezen idő alatt kivesszük a fagyasztóból a leveles tésztát és (ha nem eleve lapra nyújtottat vettünk) akkor azt felvágjuk és kis négyzetlapokra formázzuk, amikbe majd a tölteléket töltjük. Nekem 17 db kis batyu jött ki a tésztából, ez pont elég volt a töltelék felvételéhez is.

Fontos, hogy a sütőt közben gőzerővel készítsük elő, a tészta ugyanis 200-210 fokos sütőbe kell, hogy kerüljön.

Ha elégedettek vagyunk a kulimászunk ízével (valójában egy sűrű pörköltöt csináltunk darált húsból) megtöltjük a tésztát, összehajtjuk, majd a tetejét megkenjük felvert tojással. Ha van otthon, egy pici reszelt sajtot is tehetünk a tetejére.

A kis csomagokat sütőpapírral bélelt tepsire tesszük majd be a sütőbe 30-35 percig.

húsos_táska_blog.jpg

Bőséges, gazdag, finom és könnyen hordozható étket csináltunk, ami akár vendégváráshoz, akár kiránduláshoz is jó lehet.

Csináljátok utánam! :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://kreport.blog.hu/api/trackback/id/tr804754518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása