Szép lassan rá kell, hogy jöjjek, én afféle impulzus szakács vagyok. Illetve, nem akarok nagyképű lenni, szakács sem vagyok, mondjuk inkább úgy, hogy nem főzök tudatosan, ha elkap az ihlet nekiesek.
Valami ilyesmi történt tegnap este is, amikor rájöttem, hogy nekem valami finomat kellene ennem és olyat, ami lehetőleg nem egy megszokott kaja.
Körülnéztem a hűtőben, a szekrényben, és afféle majd a Buday mintájára kitaláltam, hogy én bizony worchester szószt fogok használni a vacsorám elkészítéséhez.
Ha most valaki azzal jönne, hogy elmegyek én a fenébe, honnan vegyek hírtelen ilyen szószt, azzal tökéletesen egyetértek. Magam is így érzek, amikor Stahl Judit előkap a kamrából egy kis „kutyafüle szalámit”, merthogy az minden háztartásban van. Hát nincs. Az igazat megvallva nálam sem lett volna, - sőt, tovább megyek, én tegnap estig azt se tudtam, hogy mi az a worchester szósz – ha nem lett volna a gazdaságos hiperben egy olyan akció, hogy 1 szójaszósz vásárlásakor lehetett választani egy másikat ajándékba. Mivel a szójaszószt szeretem úgy gondoltam, kipróbálom a worchestert is. Nem bántam meg!
Lássuk tehát a hozzávalókat 2 személyre (mondjuk úgy, ezek voltak itthon :-) )
- 1 nagyobb csirkemell,
- néhány szelet bacon szalonna,
- 1 közepes fej vöröshagyma,
- 2 kisebb sárgarépa,
- worchester szósz a páchoz
Elkészítés:
A csirkemellet kb. 1-1,5 cm vastag tallérokra vágjuk, és a szósszal leöntve legalább egy órát pácoljuk, miközben néhányszor átforgatjuk.
A jénait kibéleljük alufóliával (nagyon megkönnyíti később a mosogatást, hisz majdnem tiszta marad az edény), majd a pácolási idő leteltével elhelyezzük benne a szalonnát és a húsokat. Én ezt úgy csináltam (hogy a szépségnek is adjunk valamit, mert az szerintem legalább oly fontos, mint az íz) hogy felváltva, mint egy fonat raktam le a húst és a szalonnát, így volt olyan tallér ami alá és volt, ami fölé esett a zsiradéknak való. Mikor ezzel megvagyunk, az egészet körbe rakjuk a vastagra felkarikázott répával és a nagy gerezdekre vágott vöröshagymával. Végül még egy kis szósszal meglocsoltam az egészet, lefedtem és kb. 200 Celsius fokos sütőbe tettem.
Amikor a husi megsült és a zöldségek is megpárolódtak (én sosem hagyom, hogy a zöldség túlfőjön, az úgy jó, ha még kicsit ropog, mert akkor marad meg a saját íze) levettem a fedőt és megpirítottam a költeményem tetejét.
Petrezselyemmel díszített rizzsel tálaltam, leginkább azért, mert ez volt itthon, amúgy burgonyapürével is finom lett volna.
Nagyon jó lett, az íze leginkább füstölt és gyümölcsös ízek harmóniájából állt össze, aminek oka, a worchester szósz szilvapüré tartalma lehetett.
Tessék kipróbálni, egészségükre!
