Valahol, mélyen legbelül olykor azt gondolom, hogy a tárgyak sem véletlenül születnek oda, ahova, valami céljuk az „Ő” életüknek is van.

Sokszor elgondolkodok például azon, hogy vajon a szalonból kiguruló autó meddig falja a kilométereket? Lesz-e belőle évtizedek múlva veterán kiállítások ünnepelt sztárja, vagy küldetése az első kanyarban véget ér és még bejáratósan a roncstelepen végzi?

Mitől függ, hogy egy luxusautó élete milyen irányt vesz? Ki dönt arról, hogy hátsó ülésébe királyok/uralkodók ülepe fog-e süppedni vagy a legsötétebb bűnök felé fogja vinni gazdáját? Mert számukra más út nem nagyon létezik, kevés Maybach-kal veszi kispolgári gazdája az irányt a piac vagy a kiskert felé egy-egy hétvégén.

Aztán vannak persze példányok, melyek életútja valahol kisiklik, megreked. Ők azok, akik valamilyen okból raktárak mélyére, kiskertek végébe kerülnek és ott várják a véget vagy a feltámadást. Ők azok, akik múltja családi legendáriumba szövődik, akikről mesél majd a nagybácsi a rokon kisfiúknak, de igazából senki nem tudja már a rohadó vaskupac igaz történetét. Azok is ők, akiket fellelve gyűjtők jönnek lázas izgalomba, melyek árverések kiemelt tételei lesznek, vagy akik miatt lelkes amatőrök fognak éjszakákat ebay-t és fórumokat böngészni azon célból, hogy sok-sok év és munkaóra árán ismét vég guruljanak velük az őszi napsütésben az erdei úton.

Nekik állít emléket ez a poszt. Talán egyszer még gondos kezek őket is visszateszik a végtelen útra…

Ferrari 246 GT (Dino)

Mercedes Benz 300 SL

Plymouth Road Runner Superbird

Rolls Royce Silver Cloud III

Lamborghini Miura

De Tomaso Pantera (háttérben egy jobb sorsra érdemes Lamborghini Espada)

Alfa Romeo Montreal

Vajon te mit csinálnál, ha a nagypapa fészerében rátalálnál egy Iso Grifo-ra?

Képek forrása az általam ismert legnagyszerűbb vintage és classic car gyűjtő tumblr oldal.